Berta Sándor

A jövő autója - a guruló otthon

Az, hogy a jövő gépkocsijaiban nem a sofőr fog vezetni, alapjaiban változtat meg mindent.

A Yanfeng Global Automotive Interiors nevű kínai autóipari beszállító szerint a változások alapvetően befolyásolják a közúti járművek belső terét is. A cégnek számos elképzelése van, amelyek hamarosan meg is valósulhatnak. Mivel az autó magát kormányozza, a kormány és az ülések visszahúzódnak, s a vezető és az utasok elengedhetik magukat. Aki akarja, még a kis asztalokat is kihajthatja vagy az ülését a másik felé fordíthatja, hogy könnyebben beszélgethessenek. Ilyennek képzeli a Yanfeng a gépkocsikkal való közlekedés jövőjét. Az ID16 nevű koncepciót a vállalat a Nemzetközi Automobil Kiállításon mutatja be.

"A következő 10-15 évben a közúti járművek belseje sokkal többet fog változni, mint az elmúlt 100 esztendőben. Guruló lakószobákban közlekedünk majd" - jelentette ki Han Hendriks, a Yanfeng innovációs részlegének vezetője. Bár a gyártó Európában alig ismert, fontos tudni róla, hogy mióta létrehozta a Johnson Control társasággal közös vállalkozását, az autók belső terével kapcsolatban a világ legnagyobb beszállítójának számít. A Yanfeng számos dolgot állít elő, amikkel később a BMW, a Mercedes vagy az Opel modelljeiben találkozhatnak a felhasználók.

A menedzser közölte, hogy az ID16-ban összefoglalt 30 újítás többsége már most is kiforrott megoldás, amelyeket a michigani, a sanghaji és a neussi üzemekben fejlesztettek ki. A fő változás, hogy az emberek számára sokkal nagyobb belső tér áll majd rendelkezésre. Ez többek között arra vezethető vissza, hogy a légzsákok a tetőbe kerülnek át. A megálmodott belsőt a faelemek és a fehér bőr határozza meg, ami elegánsan hat. Sok módosítás elsőre fel sem tűnik, például a kezelőelemek antibakteriális rétege vagy a fűthető kartámasz. A lényeg, hogy a változtatások praktikusak és nem hivalkodóak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tetsuo #13
    ?
    Technikailag megoldható, hogy a csoróknak, akiknek nem telik önvezető járműre, a telefon vezesse az autóját? :-D
    És melyik aplikációval, azonfelül melyik Snapdragon elégséges hozzá? Kamerák, szenzorok. vezérlés? :-D

    Én még azt sem hiszem el, hogy jelenleg 100 millió forint alatt lehet ilyen autót építeni (akár sorozatban). Később sem lesz sokkal olcsóbb a szenzor és a vezérlés.
    Ez csak akkor éri meg a Google-nek, vagy bárkinek, ha a legtöbb autó önhajtású lesz és minden "tulajdonos" szerződést ír alá, miszerint a Google rendelkezik az életében minden reklámfelülettel vagy ilyesmi.
  • Tetsuo #12
    Valami reálisat. ;-)
  • NIBI #11
    Mindkét félnek van igaza. :)
    Egy rutinos, jó sofőr sosem bízná rá magát egy elektronikára!
    Csahogy! Sajnos nagyon kevés a rutinos jó sofőr, és túlnyomó többségben igen bocák vannak akik egy cseppet sem látják előre a forgalom alakulását, képtelenek a másik autós segítésére, stb stb, és így olyanba mennek bele, amiről nem is tudják hogy létezik, aztán meg még ők háborodnak fel... a rutinos sofőr meg csak fogja a fejét miattuk...
    Szóval ha az átlag emberi vezetési tudást/morált nézzük, akkor a fejlett technológia már most BIZTOS hogy jobban vezet!
    Szóval így nézve az elektronikáé a jövő! ;)

    De én sem bíznám rá magam. :D
  • kvp #10
    "Egy önvezető autó sose fogja tudni saját maga EMBERI józan ésszel,és logikus gondolkodással megoldani a kétes szitukat az utakon."

    A ketes szituaciok jelentos reszet el fogja kerulni, meg akkor is ha e miatt lassabban kell mennie. A defenziv programozas/robot viselkedes lenyege, hogy soha ne keruljon olyan szituacioba, amit nem tud megoldani vagy ha igen, akkor azt olyan lassu (lehetoleg allo) sebesseg mellett tegye, ami nem veszelyes senkire.

    "de 100% hogy nem tudna olyan dolgokat megoldani amihez a több éves vezetési tapasztalat kell egy embernél,amiket nem lehet programozni."

    Vannak ontanulo rendszerek. Viszont a lenyeg az, hogy legeloszor nem tudja megoldani (jellemzoen a betanitasi fazis alatt ami most zajlik), masodszorra viszont nem csak az adott auto, de az osszes azonos tipusu MI-vel szerelt jarmu is tudni fogja (egyebkent a betanitast vegzo mernokok viselkedeset fogja masolni). Ez egyfajta kozos intelligencia, kb. olyan mintha latnak egymas emlekeit es tudasat a jarmuvek, tehat ha egyszer belerugsz az egyikbe, akkor onnantol az osszes tudja, hogy szeretsz belerugni az autokba es annak megfeleloen viselkedik. Egy ilyen autovezetesre specializalt szakertoi rendszer nem csak egy atlagos ember tudasaval rendelkezik, de az osszes ot tanito mernok es az osszes tesztut tudasat is megkapja, sot a napi hasznalatban szerzett osszes tapasztalat is megmarad.

    Mondok egy egyszerubb peldat: Az egyik robotauto lat egy veszelyesnek tuno keresztezodest, amit nehez belatni. Szep lassan megkozeliti, majd atmaszik rajta. Ezutan a vilag osszes azonos gyartotol szarmazo autoja tudni fogja, hogy ott lassitani kell, sot a gyarto meg a helyi onkormanyzatnak is szolhat, hogy ott csinaljanak valamit, mert veszelyes. Mindezt az auto altal keszitett 3D-s videoval kiegeszitve.

    Ha ez a keresztezodes mondjuk nemetorszagban van es egy magyar auto jar arra, akkor is tudni fogja hogy mi merre van es mit latott arra egy honapja, meg 10 perce egy masik auto. A 10 percel azelott arra jaro egyebkent (peldaul) latott egy gyereket jatszani az ut szelen a sarok mogott, szoval ra is vigyazni kell ha meg ott van. Ez olyan tudas es tapasztalat, mintha a vilagon csak 1 szuper sofor lenne tobb szazezer eves kumulativ tapasztalattal es a vilag minden autojat o vezetne egyszerre. Az emberek egyszeruen nem tudnak olyan jok lenni, mint egy csoportos intelligencia.

    "főleg, hogy kívülről átvehető az irányítás."

    Hat ezt meg kell oldani. Biztonsagos firmware kell, kriptografiai vedelemmel (digitalis alairassal). Onnantol a jarmuvek inditaskori integritasellenorzese biztositja, hogy nem lehet modositott firmware a rendszerben. Tovabba a kulso kod bejuttatast lehetetlenne kell tenni azaz a kritikus komponenseket egy az auto szorakoztatoelektronikai reszetol szeparalt alrendszerben kell futtatni es a ketto kozott csak minimalis, digitalis alairassal vedett kommunikacios megoldas lehet. Ez biztositja, hogy csak a digitalis alairasok tulajdonosai (a gyartok es a felettuk allo nemzetbiztonsagi szervek) tudnak parancsokat adni a jarmuveknek. Minden mas kulso adat (pl. a tulaj vagy egy hacker altal megadott cel) csak keres az auto szamara, amit csak akkor hajt vegre, ha azzal nem sodor senkit veszelybe. A tulajok is kaphatnak user szintu digitalis alairast, ami egyfajta digitalis slusszkulcskent lehet hasznalni, azaz egy auto beallithato, hogy barhonnan elfogadjon celallomast (akar email-ben is), de csak ha a tulajdonos digitalis alairasaval van hitelesitve. Ez az alairast lehet a szemelyi igazolvany resze, es a digitalis fogalmiban fel vannak tuntetve azok akiknek joguk van celkijelolesre. (ez utobbi lehet akar egy gyerek is, hiszen nem o vezet, ha a szulo egyedul el meri engedni pl. iskolaba) Igy az is ismert mindenkor mindenki (tulaj, gyarto, allam) szamara, hogy eppen kinek a parancsa alapjan mozog az auto es hova megy.
  • Ender Wiggin #9
    főleg, hogy kívülről átvehető az irányítás.
  • bakkerman #8
    "A balesetek szamanak nagymerteku csokkenesen tul..."

    Egy önvezető autó sose fogja tudni saját maga EMBERI józan ésszel,és logikus gondolkodással megoldani a kétes szitukat az utakon. Lehet hogy padlófékezni fog veszélyes szitukban,meg kikerülni a hirtelen felbukkanó akadályt,de 100% hogy nem tudna olyan dolgokat megoldani amihez a több éves vezetési tapasztalat kell egy embernél,amiket nem lehet programozni. Én biztos hogy nem bíznám magam egy gépre 130-as tempónál autópályán,de még városban se nagyon 50-nél.
  • Ender Wiggin #7
    @duke: "Amerikaban mar most is sok ember lakokocsiban eli az eletet"

    Ja, a csórók, akiknek nincs pénze házra. A lakókocsi le van "horgonyozva", nincs hozzá vontató. Szóval rossz példa volt...
  • paby88 #6
    hát látványtervbe te mit tennél bele? 1 nagy rozsdás vaslemez az egész, a háttérben meg colos csövek vannak ocsmányul összeheggesztve vagy mi? Te se a legelőnytelenebb képedet rakod ki a faszbúkra.
  • duke #5
    Szerintem is valahogy ugy fog kinezni jovo autozasa, hogy reggel beszall az ember autoba, es amig a munkahelyere er, addig lehet aludni, reggelizni, oltozkodni. Amerikaban mar most is sok ember lakokocsiban eli az eletet, de ez a robotjarmuvekkel felfog erosodni.
    A balesetek szamanak nagymerteku csokkenesen tul, biztos, hogy az elet szamos teruleten megvaltoztatjak az eletunket.
    Es bar itt, mindig ezzel viccelodunk, de a robotjarmuvekre garantaltan igaz lesz, hogy a terroristak is hasznalni fogjak.
  • kvp #4
    Ha a google-on mulik, akkor a legkisebb trabant meretu valodi fapaddal (locaval) szerelt indiai jarmube is kerul onvezeto modul vagy ha az tul draga lenne, akkor majd a vezeto a sajat telefonjat rakja a szelvedo kozepen levo dokkoloba es had szoljon. (igen ez ma mar megoldhato lenne, persze nem jogilag hanem technikailag)