Berta Sándor

Jármű­kommunikációs szabványt dolgozna ki a Here

Egyre fontosabbá válik, hogy a közlekedő autók megosszák egymással a forgalommal kapcsolatos információkat.

Rendkívül praktikus lehet, ha egy gépkocsi közölheti a mögötte haladó járművekkel, hogy előtte dugó alakult ki, esetleg baleset történt és így elkerülhetővé válnak a még nagyobb torlódások. Ehhez azonban megfelelő kommunikációs szabvány és egységes adatformátum kellene - ezen dolgozik a Here.

Egy új szabvány a későbbi alapját jelenthetné az egész ágazatban használható egységes megoldásnak. A cég képviselői ezért kezdeményezték egy találkozó összehívását, amelyen végül 16 autógyártó és beszállító képviselői vettek részt. A résztvevők neveit ugyanakkor a Here titokban tartotta, de annyi azért kiszivárgott, hogy voltak köztük német és más európai, valamint amerikai és ázsiai társaságok.

A vállalatok egyetértettek abban, hogy az ágazatnak egy egységes adatátviteli formátumra van szüksége, mert csak így biztosítható megfelelően a gépkocsik szenzoraitól származó információk továbbítása a felhőkörnyezetbe. Az elképzelés lényege, hogy az egyes járművek a jövőben gyorsan és egyszerűen jelenthetik majd az egyes útszakaszokkal kapcsolatos közlekedési problémákat és veszélyeket a többi vezetőnek.

Dietmar Rabel, a Here önálló vezetésért felelős menedzsere közölte, hogy a cégeknek szorosabban kellene együttműködniük ahhoz, hogy a jövőben valós időben lehessen a különböző gyártók autói között kicserélni a szenzorok adatait. Ehhez világszerte egyeztetni akarnak az ágazat képviselőivel és ez szükséges ahhoz is, hogy megalapíthassák az új szabványok kidolgozását végző munkacsoportot.

Augusztus elején nyert megerősítést, hogy a térképszolgáltatás az Audi, a BMW és a Daimler által alkotott német konzorcium birtokába került. A vételár 2,8 milliárd euró volt és a tranzakció 2016 első negyedévében zárulhat le.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!