Berta Sándor

Júliusban érkezhet a Nexus 7 utódja

Májusban mutathatják be a Google rendkívül sikeres tábla PC-jének új változatát és három hónap múlva jelenhet meg a boltok polcain. A készülék ár/érték aránya miatt lehet jó választás.

A Reuters két forrásra hivatkozva azt írta, hogy júliustól lesz megvásárolható a Nexus 7 utódja, amit várhatóan a május közepén rendezendő Google-I/O konferencián mutatnak majd be. Az új modell - elődjéhez hasonlóan - 7 hüvelykes érintőképernyővel fog rendelkezni, emellett új Android-verziót is kaphat, ami az Android 5.0 lehet. A júliusi megjelenési dátumot támasztja alá az is, hogy az új Android-verzió legkésőbb júniusig elérhető lesz.

Egyelőre még kérdéses, hogy az eszköz milyen néven jelenik meg, miként az is, hogy pontosan mennyibe fog kerülni. A legvalószínűbbnek a 149-199 dolláros bevezető ár tűnik és az, hogy az új modell piacra dobásával egy időben - egy utolsó kiárusítás után - leállítják a jelenlegi változat értékesítését.

Az érintőképernyő Full HD felbontású lesz és ezúttal is az Asus gyártja majd. Két héttel ezelőtt már kiderült, hogy a Nexus 7 utódját - a fogyasztás csökkentése érdekében - az Nvidia Tegra 3 helyett Qualcomm Snapdragon processzorral látják el és támogatja majd a Long Term Evolution (LTE) szabványt. A Nexus 7-et tavaly júniusban a Google I/O konferencián mutatták be. Tavaly október végén jelentek meg a 32 gigabájtos és a mobilnetes Nexus 7 modellek, előbbiek 199 és 249, míg az utóbbiak 299 dolláros áron.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!