Berta Sándor

Új ötletekkel egészülhet ki a Google Glass projektje

Babak Parviz, a Glass program főfejlesztője szerint még mindig nincs eldöntve, hogy a szuperszemüveg pontosan milyen funkciókkal fog rendelkezni.

A szakember hangsúlyozta: jelenleg nagyon sokat kísérleteznek a különböző funkciókkal és új elképzeléseket vizsgálnak meg. A fő cél az, hogy a tavaly április elején és nyáron bemutatott kiterjesztett valóságot kínáló eszköz lehetővé tegye az információkhoz való gyors hozzáférést, illetve a világgal kapcsolatos saját látásmód és képek megosztását. Ide tartozhat például a felvételek készítése, majd a közösségi portálokon való elhelyezésük.

A szemüveget tapipad segítségével irányítanák, de tesztelték beszéd- és gesztusvezérléssel is. Szintén dolgoznak azon, hogy az eszközzel telefonálni is lehessen. Az akkumulátor legfeljebb 24 órás üzemidőt biztosít. Most azon dolgoznak, hogy mind a hardver, mind a szoftver robusztusabb legyen és minél előbb elküldhessék az első modelleket a kiválasztott tesztelőknek.


Sergey Brin a szemüveggel - még fogalmuk sincs mire lesz jó

Parviz nem árulta el azt sem, hogy lesznek-e konkrét üzleti modellek, amelyeket kifejezetten a szemüveghez és annak funkcióihoz igazítanak. Jelenleg nincsenek arra vonatkozó terveik, hogy az eszközt viselő felhasználóknak reklámokat játszanának le, a fő szempont most az, hogy a hardver mielőbb kiforrott legyen.

A szakember végül kiemelte, hogy miután a platform még új, ezért nehéz kompatibilis alkalmazásokat fejleszteni rá, de reményét fejezte ki, hogy ez hamarosan megváltozhat. Ezt segítheti elő, hogy a szemüveghez Cloud-API is tartozik majd, s ez lehetővé teszi az új programok integrációját. Ezt az API-t korábban felhasználták a Google Glass levelező- és naptárszolgáltatásainak kifejlesztésére. A különleges kiegészítő sorozatgyártása várhatóan az év végén indulhat el.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kvp #6
    "Vajon szemüvegeseknek is lesz verzió gyárilag, vagy ahhoz előtte szét kell verni egy alap kiadást?"

    Igy elso ranezesre a normal dioptrias lencsek megfelelo formara vagas utan siman beragaszthatoak a keretbe. Ekkor a lencse a kijelzo es a felhasznalo szeme kozze kerul.
  • paraszgyerek #5
    Lóval való szántáskor, könnyebb lesz tartani a barázdát GPS rásegítéssel :-)
  • Szefmester #4
    Vajon szemüvegeseknek is lesz verzió gyárilag, vagy ahhoz előtte szét kell verni egy alap kiadást? :D
  • hunwhite #3
    Mijjazza tapipaaaad? :O
  • fszrtkvltzttni #2
    Neked szívesen megcsinálnám.
    1. Vedd föl a szemüveget.
    2. Nézd mi van a falon! Közelebbről! Még közelebbről!
    3. #tarkónvágás# Hülyegyerek!
  • gombabácsi #1
    operálják a fejbe, akkor lesz jó, akkor lesznek boldogok az emberek!