MTI

Bemutatta kiterjesztett valóságot kínáló szuperszemüvegét a Google

Hivatalosan is bepillantást engedett a kiterjesztett valóságot kínáló szuperszemüvegének kulisszatitkaiba a Google.

A cég a Google+ közösségi portálon mutatta be a valóságot a virtuális világgal kiegészítő Project Glass nevű szemüveget. Az oldalon közzétett "fantáziavideó" minimalista dizájnról árulkodik: a készülékhez mikrofon, és félig áttetsző képernyő tartozik, amely a felhasználó jobb szeme elé vetíti ki a szükséges, illetve a kért információkat. A vállalat Google X néven futó kísérleti laboratóriumának szakemberei azt remélik, hogy a felhasználókkal most megkezdett párbeszéd révén sikerül hasznos visszajelzéseket kapniuk, ám azt egyelőre nem árulták el, hogy a készülék mikor és mennyiért kerül kereskedelmi forgalomba. A videó szerint a szemüveg első viselésekor a felhasználó 14 különböző szolgáltatás közül válogathat majd: tájékozódhat az időjárásról, a saját helyzet meghatározásáról, és a bejegyzett találkozóiról.


A szolgáltatások nagy részét maga a felhasználó, vagy az adott szituáció aktiválja. A kisfilm főszereplőjének szemüveglencséjén például apró figyelmeztetés jelenik meg, amikor szöveges üzenetet kap a barátjától. Miközben pedig bediktálja a saját válaszát, egy mikrofon képe tűnik fel a lencsébe épített képernyőn. A szolgáltatások között szerepel a Google Maps, amely apró nyilakkal jelzi a szemüveg viselőjének a célállomásához vezető helyes irányt. A készülékkel lehet fényképet készíteni, megosztani azt az ismerősökkel, videokonferenciát folytatni, és zenét hallgatni, habár a fülhallgatókat nem lehet látni a kisfilmben.


A The New York Times című amerikai lap egy korábbi cikke azt sugallta, hogy az első szuperszemüvegek nagyjából az év vége felé kerülnek forgalomba 250-600 dolláros (57-136 ezer forint) áron. A szakértők szerint azonban a videón látható technológia valószínűleg még nem piacképes. "Hatalmas anyagi lehetőségek rejlenek a fejlesztésben" - mutatott rá Chris Green, a Davies Murphy Group Europe vállalat vezető technológiai elemzője. "De még mindig nagy kihívásokkal kell szembenézni, egyebek között a technológia 'zsugorításával', illetve azzal, hogy az adatokat feldolgozó számítógép valóban könnyen hordozható legyen" - idézte a szakembert a BBC.

Amennyiben sikerül túllépni a méretbeli kihívásokon, akkor a Google vállalatnak komoly vetélytársai akadhatnak. Az Apple cég például 2008-ban szabadalmaztatta a lézeralapú "fejre erősíthető megjelenítőrendszer" ötletét, amellyel egyebek között az iPod készüléken tárolt videókat is meg lehetne nézni. A közelmúltban pedig a Sony és a Microsoft vállalatok is levédették a felhasználó szeme elé benyúló miniatűr megjelenítőfelülettel kapcsolatos ötleteiket.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • HumaMage #29
    " Az Apple cég például 2008-ban szabadalmaztatta a lézeralapú "fejre erősíthető megjelenítőrendszer" ötletét.."

    Hurá' ezért nem halad semerre.. mindenki csak levédi de nem csinál semmi érdelmlegeset vele, csak pereskedik fejlesztés helyett.. ha az emlitett 4 (gugli, MS, alma meg a sanyi) összefogna szabadalomlóbálás helysett év végére már késztermék lenne.. De hát az nem menő, hogy ne csak emberek legyünk..
  • Tinman #28
  • who am I 7 #27
    Biztos örül az agy a nonstop rádió/wifi frekinek, egy daganattal tuti meghálálja évek után.
  • cateran #26
    Nem vagytok tul fantaziadusak,az mar biztos...Fejeljetek meg ezt a hirt a -szinten- Google autoval....(megjegyeznem, hogy a harci helikopter es vadaszgep pilotak azert valahogy el tudjak viselni az ilyen szem ele vetito dolgokat..hogy csinalhatjak, plane harci helyzetben?:S:P http://en.wikipedia.org/wiki/Helmet_mounted_display)
    Valojaban ez meg 1 elmaradott otlet...a testbe beultetett chip es a kozvetlenul retinara vetitett informacio az atlagos cyberpunk style:P Vagy esetlegesen "netezesnel" a kozvetlen idegi -agyi- kapcsolat....
  • KopaszIsten #25
    Első gondolatom az volt, hogy ha majd megjelennek a szemüveg használata miatti közúti balesetek, akkor majd ezt is szépen betiltják a sofőröknek, mint a kézben tartott mobilhasználatot.
    Megjegyzés: A telefonálás akkor is elvonja a figyelmed, ha nem kell kézben tartanod. Igazából bármi elvonja a vezető figyelmét. Más kérdés, hogy rutinos vezetők kiszűrik a zavaró tényezőket. Több-kevesebb sikerrel.

    A másik észrevételem a cikk utolsó bejegyzésére való reagálás.
    Emlékeztetőül részlet:
    "A közelmúltban pedig a Sony és a Microsoft vállalatok is levédették a felhasználó szeme elé benyúló miniatűr megjelenítőfelülettel kapcsolatos ötleteiket."
    Nos. Több helyen is leírták már, hogy ezek a szabadalmi stipi-stopi-én-találtam-ki-először levédések pont hogy hátráltatják a fejlődést. Ugyanis. Nem tudják megvalósítani, de már le is védi, amivel szabadalmi jog megfizetésére kényszeríti azt a "szerencsétlent", aki meg tudná csinálni (idővel), csak nincs pénze kifizetni a jogokat... Tudom lehet érveket mondani pre és kontra...
    [trollkodás]Akkor én levédem a lélegzetvételt, és majd lehet fizetni a szabadalmi jogokat Nekem, minden lélegzetvétel után. De jó is lesz.[/trollkodás] Amúgy, ha úgy vesszük már a levegőért is fizetnünk kell...
  • Molnibalage #24
    Aha. És mivel kezeled a menürendszer? Még balesetveszélyesebb, mint a telefonálás, mert még képpel is zargathatnak.
  • Molnibalage #23
    Én sétálás közbeni telefonálást kerülöm. Megállok és úgy beszélek. Már csak azért is, mert a végén még egy autó vagy bringa alá sétálok...
  • gothmog #22
    Ez nem csak áprilisi tréfa volt?
  • adampierson #21
    Az ki van zárva, hogy mondjuk én ezt biciklizés közben (KÖZBEEN???) használjam, túl gyorsnak és intenzívnek tűnik ebből a reklámból, ergó oda kell figyelni rá. Okés, hogy szemüveg, de szerintem valamilyen szinten tuti befolyásolta a szabad látást. Magamat ismerve pedig, vagy az utat nézem, vagy a bokorban kötök ki. :) Esetleg, csak ha megállok, hogy használjam, de akkor már elővehetek mobilt is, ha már leállok. XD
  • Tetsuo #20
    Egyetertek. A folyamat egyenesen aranyos a termeszettol valo eltavolodassal es annak pusztitasaval. Hozzajon meg a fogyasztott termekek altalanos minosegcsokkenese, a tulnepesedes, az ertektelen kozmopilita "kultura" nagyaranyu terjedese, az erkolcsileg ertekes dolgok eltunese vagy felhigulasa.
    Az embert es a tarsadalmat ero szuretlen informaciomennyiseg folytonos nagysagrendi novekedese pedig kaotikussa, anarchikussa teszi "fejlodo" tarsadalmunkat es eletunket (idovel).
    Ezek a folyamatok a vilagban majdnem mindenhol tettenerhetok vagy valoszinuleg a jovoben erzekelheto lesz a globalis technikanak koszonhetoen.