Berta Sándor

Évi 50 százalékkal nő a táblák eladása

Az okostelefonok és a tábla PC-k eladásait eddig a lakossági szegmens húzta, de a Gartner piackutató cég szerint jövőre már az üzleti világ is felfedezi a benne rejlő lehetőségeket.

A Gartner legfrissebb statisztikái és előrejelzései azt mutatják, hogy az okostelefonokat és a tábla PC-ket a piac rendkívül gyorsan elfogadta, de az igazi áttörés csak jövőre, illetve még később valósulhat meg. A társaság szerint az idén várhatóan 821 millió okostelefont és táblagépet adnak majd el világszerte. A mobil piacon az ebbe a két kategóriába tartozó termékek piaci részesedése így eléri a 70 százalékot, s a növekedés tovább folytatódik. Becslések szerint jövőre még több, összesen körülbelül 1,2 milliárd darab okostelefont és táblát fognak értékesíteni világszerte. A növekedés az idei esztendőhöz képest eléri majd az 50 százalékot.


Szórakoztató kütyüből munkaeszközzé válik

Különösen a tábla PC-k piacán várható előrelépés, ami elsősorban nem a felhasználóknak, hanem a cégeknek lesz köszönhető, egyre több vállalat szerez majd be ugyanis ilyen készülékeket. Ennek oka, hogy egyre több területen válik fontossá a munkatársak korszerű mobil eszközökkel való ellátása. A rugalmasság és a mobilitás háttérbe szorítja a számítási teljesítményt, de ma már utóbbi terén sem kell szégyenkezniük a hordozható eszközöknek. Az viszont egyértelmű, hogy e két kategóriába tartozó termékek aligha fogják felváltani az asztali számítógépeket.

A Gartner számításai alapján idén összesen 13 millió, míg 2016-ban már 53 millió táblát fognak eladni. Ebben a szektorban a két vezető gyártó továbbra is a Google és az Apple marad, de 2016-ra harmadik szereplőként a Microsoft is komoly piaci részesedést szerezhet. Az okostelefon-piacon ugyanakkor alig várható jelentős változás, továbbra is az Android lesz a meghatározó, míg az Apple szintén komoly piaci részesedéssel fog rendelkezni. 2016-ban az európai és észak-amerikai okostelefon eladások 56%-a Android lesz, mely kiemelkedő, ha azt nézzük, hogy 2012-ben 34, míg 2010-ben pedig gyakorlatilag mérhetetlen volt. De - különösen a vállalati szegmensben - nem írható le a Research In Motion (RIM) sem, ezzel szemben szerintük a cégeknél a Windows Phone kevéssé kelendő lesz.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • BrockSamson #10
    Tehat eszmefuttatasodat kovetve ha a masik faszi kezeben lenne a telefon, akkor a notebok is szar lenne, mert egy kezzel nem tudod hasznalni. Gratula, hogy 2012 vegen meg mindig ugy erzed, hogy minden tablas hirnel kozolnod kell az emberiseggel, hogy nem tudod elkepzelni mire jo egy tablet. Tudom, persze neked nem kell, tehat mindenki hulye, akinek kellhet.

    (Igen van tabletem, es nem jatszom rajta, hanem igen hasznos kiegeszito itthon, uton es a munkahelyemen is.)
  • mousee #9
    Figy, amire nekem kell, arra tökre elég lenne. Netezni, levelezni, GPS-elni, ágyból kockulni, engribördzözni teljesen jó. Amit ezen fel tud, az már grátisz. Erre én nem adok 25-nél többet.

    Mostanság nagyon filózok egy tableten, eddig az iPad mini irányába húztam, de átnézve azt, hogy mit tud, és azt, hogy nekem mire kéne... hát nem találtam túl sok átfedést. A 3G modell nagyon drága (ha jól tudom csak ebben van GPS, ha van egyáltalán, fixme), nem tudom microSD kártyával bővíteni. Nincs magyar nyelvű hangvezérlés se, amit már rohadtul megszoktam (nem mondok le a kényelemtől), plusz még van pár bejáratott app, amiket már megszoktam (tuti van alternatíva, ez is elkényelmesedés :P)

    Ha valaki ismer tabletet ilyen paraméterekkel 20-25 magasságába, az ne tartsa magába :)
  • Cefet #8
    Nagyon nyomják ezt a sz@rt (táblát)... Már a cikk címe is félrevezető, mert egyértelműen a táblák eladására utal, viszont a cikkben sunyi módon össze van mosva a telcsik eladásával, amiből azért nagyságrendekkel többet eladnak. Azt sem említi a cikk, hogy egy viszonylag "új" termék kategóriából nem nehéz az 50%-os emelkedést produkálni a vásárlók kíváncsisága, és az eleddig relatíve kevés eladott darabszám miatt. Arra azért kíváncsi lennék, hogy mire lehet ezeket a táblákat használni. Ilyen szempontból a cikkben szereplő kép telitalálat: az egyik kezével telefonáló (telefont tartó :) ), másik kezében táblát szorongató fószer valszeg a saját ostobaságán vigyorog, hiszen legfeljebb az orrával tudná az érintőképernyőt piszkálni...
  • Zoliz #7
    Frizbizni is lehet veluk.. Meg kartyazni..
    Sőt csempezni is.. Igazi munkaeszköz.
  • sanyicks #6
    mer az nem játékszer mi? Ja több pontot ér el a bencsmárkban :D annyi a különbség.
  • narumon #5
    Így van Concorde-ból is ami jó az már egyből 80e forint...
  • zola2000 #4
    jah, de azért akkor is csak játékszer marad, inkább érdemesebb rendes táblát venni, ami 50ezer felett kezdődik.
  • mousee #3
    Ha lenne benne GPS, már meg is vettem volna a concorde-ot. Ennyiért még játékszernek is simán.
  • ugh #2
    Ja. Ez igaz, de mindig csak taknyosszaju oltonykeket mutogatnak tablettel a kezukben.
    Egy utmunkast nem lattam meg ilyen foton. :D
    Minek okos keszulek ?
    Eleg ha az okos aki hasznalja...nem?
  • zola2000 #1
    Hát, ha 20ezerért már használható táblát lehet venni, akkor persze hogy veszik.

    http://www.220volt.hu/Teszt/Olcso+tablet