MTI

Egyre több terméket vesznek online a kínaiak

Egyre többen kereskednek elektronikusan Kínában, ahol a piacot az Alibaba Csoport uralja, a kelet-ázsiai ország három éven belül a világ vezető e-kereskedelmi hatalma lehet - derül ki az iparági statisztikákból.

Az első félévben minden rekordot megdöntve és várakozást felülmúlva 512 milliárd jüanra (17,4 ezer milliárd forint) nőtt az elektronikus csatornákon lebonyolított kereskedelmi tranzakciók értéke Kínában, ez csaknem 47 százalékos növekedés az előző év hasonló időszakához képest - mutatnak rá a Kínai E-Kereskedelmi Kutatóintézet adatai.

A rendkívüli növekedést az elektronikus kereskedelem térhódításával, a technikai fejlődéssel, az internetezők számának emelkedésével, nem utolsósorban pedig az e-kereskedők között indult agresszív árháborúval magyarázzák az elemzők. Utóbbihoz a gazdasági válság következtében internetre vonuló kereskedőcégek számának növekedése, valamint az üzleti teljesítményüket növelni próbáló cégek igyekezete járul hozzá.

Az elmúlt években töretlenül nőtt a világhálón történő vásárlások összege Kínában, a 2008-as 128 milliárd jüan (4,3 ezer milliárd forint) után 2010-re 476 milliárd jüant (16,2 ezer milliárd forint) tett ki, vagyis két év alatt csaknem megnégyszereződött. Tavaly már több mint 800 milliárd jüant (27,2 ezer milliárd forint) költöttek az interneten a kínaiak, s az idén az egyezer milliárdos (34 ezer milliárd forint) határt is átlépheti.

A Boston Consulting Group nemzetközi tanácsadó cég egy tavaszi tanulmánya szerint a kínai elektronikus kereskedelmi tranzakciók értéke 2015-re elérheti a kétezer milliárd jüant (68 ezer milliárd forint), ezzel a kelet-ázsiai ország világelsővé válhat az internetes eladások piacán.

Az első félév végén mintegy 214 millió online vásárló volt az országban, számuk az idén év végén a 273 milliót is elérheti. Az Analysis International eheti jelentése szerint a piaci tortából a legnagyobb szelet egyértelműen az Alibaba Csoporthoz tartozó Taobaonak jut, amely jelenleg mintegy 76 százalékos arányt tudhat magáénak. Legnagyobb versenytársai, a Tencent és a 360buy behozhatatlan lemaradásban vannak, 4,5 és 5,5 százalékos piaci részesedésükkel.

A Taobaot 2003-ban alapították, piaci részesedése már 2005-ben 59 százalékra ugrott, kiszorítva és végül a Kínából való kivonulásra kényszerítve az amerikai eBayt. A világ 14. leglátogatottabb oldalának számító taobao.com-nak a statisztikák szerint naponta mintegy 70 millió látogatója van, akik összesen átlagosan 550 ezer dollárt hagynak ott. A Taobao becsült értéke 600 millió dollár.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!