MTI

Elképesztő mértékű a kínai okirathamisítás

Különböző okiratok, igazolások, igazolványok, engedélyek és pecsétek hamisítóinak és felhasználóinak listázására készül a kínai közbiztonsági minisztérium, amely szerint már a társadalmi stabilitást veszélyezteti a hamisított dokumentumok elterjedtsége - számolt be a kínai média csütörtökön.

A lebukott gyártóktól a megrendelőkig terjedő hálózatok szereplőinek nevét megkapják majd az "illetékes hatóságok", amivel az eddig okozott súlyos kárt igyekeznek csökkenteni, illetve a hamisítókat tevékenységüktől elrettenteni. A kifejezetten e területre szakosodott bűnözők felderítésére kezdett kampány során már több mint 3600 ügyben 1,5 millió hamis dokumentumot foglaltak le. Az északkelet-kínai Senjang (Shenyang) városban például három embert vettek őrizetbe, akik az elmúlt két évben 110 ezernél is több hamis hivatalos iratot gyártottak.

A kínai média nemrégiben számolt be arról, hogy a hamisítókkal együtt dolgozó hackercsoport feltört 185 különböző kormányzati portált és az ottani adatbázist kiegészítette a frissen gyártott dokumentumok sorszámával, az ügyfél adataival. Így a gyanakvó hatóságok a hivatalos oldalakon is igazolva találták a hamis papírok "valódiságát". E Dél-Kínában felderített ügy kapcsán több mint 7 ezer hamis dokumentumot és legkevesebb 10 ezer pecsétet koboztak el. A minisztérium álláspontja szerint a hamisított iratok társadalmi stabilitást veszélyeztető mértékben vannak jelen az oktatás, az egészségügy, az üzleti élet, a gazdaság sok-sok területén. Azt is megállapították, hogy az igény rendkívül nagy az igazolások és diplomák iránt, miközben az illegális hamisító műhelyeknek nehéz a nyomukra bukkanni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!