Berta Sándor

Egyre kevesebb ideje marad a bizonyításra Stephen Elopnak

A Reuters hírügynökség tudósítása szerint gyakorlatilag ultimátumot kapott a Nokia vezérigazgatója. A fő elvárás vele szemben, hogy a Lumia termékcsalád sikeres legyen.

Stephen Elop nehéz helyzetben van, hiszen belátható időn belül eredményeket kell felmutatnia. Az üzletembernek csupán néhány hónapja maradt arra, hogy bebizonyítsa: az okostelefonok esetében választott stratégiája, miszerint a készülékekre kizárólag a Microsoft operációs rendszerei kerültek, nem volt elhibázott. A befektetők és az elemzők egyaránt biztosak abban, hogy ha a Lumia termékcsalád nem lesz sikeres, úgy a cég részvényesei a jövő év elején búcsút inthetnek neki.

"Elop nem tudta növelni az ügyfelek számát és ez az egyetlen dolog, ami számít. Ugyan lehet azt mondani, hogy nem volt elég ideje, de már két éve van a Nokiánál. Az idő lejárt" - foglalta össze véleményét Magnus Rehle, a Greenwich Consulting munkatársa. Elop jövője a Lumia 920 és a Lumia 820 készülékek sikerétől függ. A két termék ugyanakkor nem váltotta ki a várt hatást és már a bemutató alatt gyengült a Nokia-részvények árfolyama, amelyek alig két nap alatt 25 százalékot veszítettek az értékükből.


A finn mobiltelefon-gyártó az erős karácsonyi időszakban bízik, azonban az elemzők közel sem látják optimistán a helyzetet, sokkal inkább úgy vélik, hogy a Nokia a jövő esztendő első negyedévében érhet el jó eredményeket. Amennyiben a gyártó szempontjából sem a karácsony, sem 2013 első negyedéve sem lesz sikeres, úgy komoly változások várhatók a menedzsmentben. Sami Sarkamies, a Nordea elemzője viszont dicsérte Elopot, mondván több bátor döntést hozott és olyan "kurázsit" mutatott fel, ami a társaságból régóta hiányzott.

Az általános vélemény az volt, hogy a Nokia hibás döntést hozott, amikor kizárólag a Windows Phone mellett tette le a voksát és olyan telefonokat is piacra kellene dobnia, amelyeken Android fut. Elop múltját figyelembe véve persze nem volt meglepetés a döntés, hiszen a vezető korábban a Microsoft munkatársa volt.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)