SG.hu

Áttörés előtt a QR-kódos fizetés Magyarországon

A jövő év végéig a QR-kóddal fizetni képes vásárlók száma elérheti azt a kritikus határt, azaz a mintegy 200 ezer okostelefon felhasználót, amit meghaladva a hazai kereskedők jelentős részének üzletileg is megtérülő befektetést jelenthet a QR-kódok kihelyezése, a QR-kódos fizetés megvalósítása – hangzott el a MasterCard Mobile fizetési alkalmazást jegyző vállalatok közös sajtótájékoztatóján.

Az elmúlt hónapok fejlesztései lehetővé tették, hogy ma már QR-kód és mobiltelefon segítségével fizethetünk taxiban, bevásárolhatunk utcai plakáton lévő termékek QR-kódját lefotózva, vagy civil szervezeteknek küldhetünk biztonságosan és egyszerűen adományt a MasterCard Mobile mobilfizetési alkalmazás legújabb verziójával.

„A QR-kódos fizetés lényege, hogy valódi mobilitásra ad lehetőséget a kereskedelemben”- mondta Szetnics László, a MasterCard Europe mobilfizetésért felelős regionális vezetője. „Hasonlóan a mobil telekommunikációhoz, a mobilfizetésben is az jelenti az igazi mobilitást, ha földi eszköz, tehát ebben az esetben kártyaelfogadó terminál nélkül, csak a mobiltelefon és a kommunikációs hálózat segítségével tudunk fizetni. Ez tökéletesen megvalósul a MasterCard Mobile alkalmazásban regisztrált bankkártya és annak QR-kódos fizetési funkciója segítségével. A felhasználónak csupán annyit kell tennie, hogy okostelefonjával beolvassa a termék kihelyezett QR-kódját, majd a telefon képernyőjén jóváhagyja a fizetendő összeget. A kereskedőnek ehhez a tranzakcióhoz nem kell kártyaterminált használnia.”


A QR-kódos vásárlás a mobileszközökön végzett internetes vásárlás jó kiegészítője lehet, hiszen a QR-kód éppen az okostelefonokra, táblagépekre szabott technológia, míg a hagyományos internetes vásárlás fizetését jellemzően nagyobb képernyőkre találták ki. Jóllehet egy PC-n vagy egy laptopon kényelmes az internetes böngészés és vásárlás, a kisebb képernyővel ellátott okosmobilon ez nehézkesebb. A QR-kód fotózása és felismerése ugyanakkor egy rendkívül egyszerű folyamat, bármilyen felületről működik, legyen az nyomtatott magazin, poszter, póló, egy TV vagy akár egy számítógép. A fizetésre használt QR-kód tartalmazhatja egy termék minden adatát, és az alkalmazás azt is lehetővé teszi, hogy a vásárló az azonnali fizetésen túl a termék megrendeléséhez szükséges információkat, akár a szállítási vagy számlázási címet is megadja. Így tehát lehetséges, hogy egy plakát vagy újság ne csak reklámfelületté, hanem értékesítési csatornává is váljon. A vásárló pillanatok alatt tud dönteni, rendelni és fizetni.

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy QR-kódos megoldás szinte minden fizetési környezetben elképzelhető a hipermarkettől a benzinkúton át a fogorvosig, de elterjedése leggyorsabban olyan kereskedelmi környezetben várható, ahol nagy szerepe van a mobilitásnak, gyorsaságnak és az egyszerűségnek. A nagy szolgáltatók közül jelenleg a Magyar Telekom teszi lehetővé az ügyfelei számára, hogy QR-kód beolvasásával és a MasterCard Mobile használatával fizessék ki a számláikat. A cég közlése szerint a QR kódos csekkbefizetés lehetőségével eddig több mint 8 ezer alkalommal éltek az ügyfelek.

A magyarországi kiskereskedelemben a G'Roby házhozszállításra specializálódott webes szupermarket lánc, a Rádió Tele5 Taxi vezette be a QR-kódos fizetést, valamint három jótékonysági szervezet javára lehet ilyen módon adakozni. Ezekkel a lehetőségekkel a Magyar Telekom és a Telenor ügyfelei egyaránt élhetnek a MasterCard Mobile alkalmazás segítségével. Nagy Sándor, a G'Roby ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a metró megállókban elhelyezett QR-kódos plakátok kihelyezésével jelentősen nőtt az G'Roby iránti érdeklődés, és az ügyfélszolgálatot is az átlagosnál jóval többen keresték ezzel kapcsolatban. Hasonló megélénkülő figyelemről számolt be a Rádió Tele5 Taxi ügyvezető igazgatója, Horváth Csaba is, aki elmondta: „nagyon sok utas érdeklődik az alternatív fizetési módok iránt, így a QR-kódok kihelyezése is sokak érdeklődését felkeltette, ráadásul a MasterCard Mobile használata lehetőséget biztosít a taxi kártya gyors feltöltésére, vagy arra, hogy borravalót adjanak a sofőrnek.”

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Komolytalan #12
    NFC másra való. Pl szülőfalumban a "tsz" (valójában már részvénytársaság, de mind1) RFID-s töltőpisztolyt csinált a benzin/gázolaj kútjára. RFID tages benzintank van a járműveken, munkagépeken (belül, nem hozzáférhető, plusz "fejés" ellen is védett), a töltőpisztolyon meg RFID olvasó, és csak akkor jön a gázolaj, ha a céghez tartozó jármű tankol. Meg nem utolsósorban nem enged a gázolajosba benzint tölteni.
  • Komolytalan #11
    Igazándiból nem, ha vásárolsz hozzá még szalámit, paprikát, meg vajat, meg tejet, meg ruhát, meg... Gondolj bele: akciós plakáton ott van, hogy a tescoban olcsó a kenyér. A QR kód rádob a tesco oldalára (kenyér termékhez), bedobod a kosárba, bedobsz hozzá még amit gondolsz, és pikk-pakk megvan az az összeg, amitől kihozza ingyen a futár.

    Egyébként Amazon tolja keményen az online vásárlás témát - amcsiban most vezetik be a napon belüli szállítást, ami simán lehetővé teszi hogy közepesen romlandó terméket is rendelj Amazonról.
  • sanyicks #10
    qr kód sokkal jobb mint az nfc. Mert qr kódot tényleg csak akarva olvasol be, míg nfc-nél belül vagy a hatókörén és bármi megtörténhet, biztos szénné lesz hekkelve.
    Na meg nem kell hozzá semmi. Minden telefonon alap a kamera, a papír meg évszázadok óta bevált :D
  • jackoneill90 #9
    Ha én egy kilós kenyeret QR kóddal veszek meg, éhen halok mire elhozza a futár :)
  • Komolytalan #8
    NFC-hez RFID tag kell, ami 100Ft körül van kis volumenben. Nagy (értsd 10M+ azonos tag) esetén lehet 10Ft környékén hozzájutni.
    Ettől egy QR kód nyomtatása olcsóbb.

    RFID egyébként is rosszabbul irányítható - csak érzékelési távolságot lehet meghatározni, és annyi. Van ahol a "körsugárzás", és hogy nem kell közvetlen rálátás előny, van ahol meg hátrány - a két technológia nagyon jól megélt eddig is, meg megél ezután is egymás mellett.

    Az is kérdés, hogy egy 20eFt-s mobil RFID olvasója hol lesz egy 300eFt-s Windows Mobile-os PDA-éhoz képest.
  • Komolytalan #7
    Nem boltban fizetsz, hanem plakátról, újságról, stb rendeled meg az árut. A QR kódot képzeld el úgy, mint egy URL-t, amely tartalmazza az eladó, és a termék azonosítóját is. Ezután már csak a te adataidat kell megadni (1x, mert utána megjegyzi a telefon), és kb ugyanott vagy, mintha egy webshopban vásároltál volna.

    Egyébként az egészhez semmiféle mastercard bankkártya, meg hasonló marhaságok nem kellenek, mert - mivel a QR kódba belefér bármilyen url - ezért nyilván megoldható az, hogy utólagosan, a futárnak fizess.
  • sanyicks #6
    biztos van, a bankok mindig mindenkiről lehúznak pénzt. vásárláskor is, csak azt kivételesen nem te fizeted, hanem az üzlet :) (azért van az hogy sok helyen itthon nem lehet kártyával fizetni).
  • jackoneill90 #5
    Nem értem. Az eladó honnan tudja hogy te pontosan te kifizetted-e azt az árut? Ezt a fizetési módot nem tudom elképzelni. Vagy a pénztárnál kitesznek egy táblát több száz képpel és úgy?
  • vonyarc #4
    Van plusz költsége egy QR kódos vásárlásnak?
  • hammerjoe #3
    Hatalmas tévedésben vagy!! Amikor 20-30E Ft-ért is lehet androidos készüléket venni, akkor már nem csak az a 200E "játssza az agyát vele", hanem a kispolgár is!!
    Márpedig lehet ennyiért venni okostelefont......
    De tényleg fölösleges egy ilyen fizetési formátum. Ezzel is csak a baj lesz, és visszaélésekre ad majd okot! Mint eddig minden ilyen "találmány"....