Berta Sándor

Szoftver jósolja meg a bűncselekmények helyét

A PredPol cég által kifejlesztett szoftver lehetővé teszi az amerikai nagyváros rendőrségének, hogy a korábbinál hatékonyabban végezze a munkáját és kiszűrje a lehetséges tetthelyeket.

A PredPol egy olyan programot alkotott meg, amelynél egy algoritmus segít előrejelezni, hogy mely kerületekben várhatók bűncselekmények. A prognózisok pontosabbak a rendőrségi szakértők becsléseinél és a hatékonysági ráta kétszer jobb a legtapasztaltabb szakemberek előrejelzéseinél. Ennek egyszerű oka van: a szoftver a korábbi bűncselekmények adatait és jellemzőit is figyelembe veszi, így képes megállapítani, hogy melyek a különösen veszélyeztetett régiók.


A kedvező eredmények miatt a foothilli rendőrség úgy döntött, hogy az alkalmazást felhasználják a járőrözés tökéletesítésére. Az eredmény: az algoritmus által meghatározott és emiatt erősebben felügyelt városrészeken a bejelentett betörések száma 25 százalékkal csökkent. Sean Malinowski foothilli rendőrkapitány szerint az elrettentés egyértelműen a megerősített rendőri jelenlétnek köszönhető. Ugyanakkor, ha a rendőrök nem tudnák, hogy hol kell járőrözniük, akkor nem lehetnének ennyire hatékonyak, ebben pedig elévülhetetlen érdemei vannak a PredPol termékének.

Az algoritmus arra alapoz, hogy az elkövetők szeretnek visszatérni a korábbi bűncselekményeik helyszínére, illetve közelébe. A program figyelembe veszi nem csak az aktuális, hanem a több évvel ezelőtti statisztikákat is. Tavaly november és idén április között a szoftver hatszor eredményesebbnek bizonyult a becsléseknél. Az alkalmazás használata óta a helyi rendőrök a valóban veszélyes környékekre összpontosíthatnak, ugyanakkor hatékonyabban be lehet osztani a járőrök munkáját is. A megoldást már Los Angeles hat kerületében alkalmazzák, de más városok is tervezik a tesztelését, illetve a beszerzését.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • teddybear #13
    Nem ismered még sanyiks-t? Bármibe talál egy kis zsidózásra alkalmas indokot, de amerikázni is tud mindenből kiindulva. Mániás, na!
  • Papichulo #12
    "volt valami cikk erről, hogy a figyelembe veszik a származást, a bűnmegelőzénél. Nem mentek le mindent amit olvasok.."

    Csak a hulyesegeket jegyzed meg, ja...

    "Az egyik..."

    Frappans es kielegito valasz, ujabb seggedbol elohuzott dolog...

    "Teljesen mindegy, a lényeg ugyan az, hogy bagoly mondja verébnek..."

    Nem teljesen mindegy, mivel kiderult, hogy hazudtal...

    "is. meg az amcsik is"

    Akkor mar regen voltak Izraelnek nuklearis fegyverei... a legnagyobb lokest meg a Franciak adtak nekik az 50-es evekben.

    "Nyilván, hiszen aki egy rossz szót mond az usáról, vagy netán izraelről, az antiszemita"

    Melyik orszagrol ne lehetne rosszat mondani? Mindenhol vannak csontvazak a szekrenyben...

    En csak a sok hulyesegedre hivtam fel a figyelmet... meg, hogy termeszetesen maximalisan irrelavansan es ostoba modon ismet bele tudtad rangatni Izraelt a kepbe...
  • sanyicks #11
    "Hol mondtak ilyet? Foleg a Spanyolokrol..."

    volt valami cikk erről, hogy a figyelembe veszik a származást, a bűnmegelőzénél. Nem mentek le mindent amit olvasok...

    "Melyik ez a hatarozat? Megkaphatom a hatarozat szamat? Onnan mar en is elboldogulok :)"

    Az egyik...

    "ők pofáznak az atomfegyverek veszélyességéről, miközben nekik van a legnagyobb készletük"

    Teljesen mindegy, a lényeg ugyan az, hogy bagoly mondja verébnek...

    "Akkor nem a Franciak, ugye?"

    is. meg az amcsik is (ez a mostani hiszti csak kirakat, nyilván tudott róla mindenki aki számít akkor, nem kellett annyira csempészgetni, vagy valaki megtalált mostanában valamilyen dokumentumot, amit nem kellett volna :) ).

    "Amugy poenos, hogy te vadolod rasszizmussal az USA-t, holott te meg a latszatat sem probalod elkerulni az antiszemitizmusodnak... megy a zsidozas rendesen :)"

    Nyilván, hiszen aki egy rossz szót mond az usáról, vagy netán izraelről, az antiszemita :)
    Kár hogy a zsidók nem szemiták(legalább is azok akik ma zsidóknak nevezik magukat), a tények nem szokták zavarni az antiszemitázó, náczyzókat ;)
  • teddybear #10
    Hagyd! Bezárt az OPNI, ő meg éppen hülyeségeket beszél...A mindennapi USA - szidását végzi.

    Mindjárt zsidózni fog.
  • Papichulo #9
    "ők mondják meg hogy az olaszok, spanyol eredetűek, és a feketék nagy eséllyel bűnözni fognak miközben rasszizmust fröcsögnek országunkra"

    Hol mondtak ilyet? Foleg a Spanyolokrol...

    "ahol olyan határozatot hoznak, hogy nem szabad felmelegedéssel számoló időjárás modellt használni"

    Melyik ez a hatarozat? Megkaphatom a hatarozat szamat? Onnan mar en is elboldogulok :)
    btw: Probaltam keresni a szenatusi/kongresszusi nyilvantartasban, de semmi ilyesmi nem talaltam.

    "ők pofáznak az atomfegyverek veszélyességéről, miközben nekik van a legnagyobb készletük"

    Hulyeseg, az Oroszoknak tobb van...
    http://www.mapsofworld.com/world-top-ten/world-top-ten-countries-by-nuclear-warheads-map.html

    "ők pofáznak az atomtechnológiák átadásának veszélyességéről, mikor izraelnek ők adták át"

    Akkor nem a Franciak, ugye?

    Amugy poenos, hogy te vadolod rasszizmussal az USA-t, holott te meg a latszatat sem probalod elkerulni az antiszemitizmusodnak... megy a zsidozas rendesen :)

  • gkalcso #8
    - Arra megyek -> gyanús leszek -> letartóztatnak?

    - Bűnelkövetők szétszélesztése oda, ahol eddig nem volt gubanc?
  • defiant9 #7
    "erősebben felügyelt városrészeken a bejelentett betörések száma 25 százalékkal csökkent"
    A bűnözök megtanulják hogy hol nagy a lebukás veszélye és kerülik a járőrrel fertőzött helyeket. A folyamat vége az hogy egy homogén bűnözési városstatisztika alakul ki amiből a predpol nem tud érdemi következtetést levonni. Az eddigi jómódú alacsony bűnözési rátájú városrészek sok adót fizető polgárai pedig biztos örülnek annak hogy az eddig náluk járőröző autókat átvezényli a rendszer a gettóba.
  • sanyicks #6
    usa a szabadság egyenlőség és liberalizmus hazája, még is:
    - ők kérik a guglit a legtöbb cenzúrázásra (nagyságrendekkel többet)
    - ők mondják meg hogy az olaszok, spanyol eredetűek, és a feketék nagy eséllyel bűnözni fognak miközben rasszizmust fröcsögnek országunkra
    - ahol olyan határozatot hoznak, hogy nem szabad felmelegedéssel számoló időjárás modellt használni
    - óriási az előítélet a nem fehérekkel szemben, ott is ahol a bűnözési statisztikák nem támasztják alá
    - nekik van bőrszínre vonatkozó statisztikájuk, de ha itt magyarországon csinálnának ilyet rasszistázás, és szélsőségesezést kezdenének.
    - ők pofáznak az atomfegyverek veszélyességéről, miközben nekik van a legnagyobb készletük
    - ők pofáznak az atomtechnológiák átadásának veszélyességéről, mikor izraelnek ők adták át

    Igazából az usa tényleg lehetne nyugat izrael, vagy izrael az usa 51-edik állama, annyira hasonlítanak egymásra.
  • lordsithlord #5
    Ez inkább a mostanában futó Person of Interest című sorozatra hajaz.

    A lényegen nem változtat, alapvetően a szoftver veszi a korábbi bűncselekmények statisztikáit és adatait, majd ezekből megállapítja, hol és milyen időszakban lesz nagy valószínűséggel bűncselekmény elkövetés.

    Nem boszorkányság, szimpla statisztika.
  • gombabácsi #4
    ötletes szoftver