Berta Sándor

Televíziós műsort kapott Julian Assange

Saját televíziós műsort kap a Wikileaks alapítója, aki fontos politikusokkal, gondolkodókkal és forradalmi eszméket képviselő személyekkel akar beszélgetni. A műsor fő témája az lesz, hogy milyen világban fogunk élni a jövőben.

Hosszú hallgatást tört meg Julian Assange azzal, hogy bejelentette, egy televíziós műsor házigazdája lesz. A produkcióban az ausztrál férfi kifejezetten komoly politikai témákat akar majd feszegetni. A műsor elindítását azzal indokolta, hogy a történelem fontos pillanatához érkeztünk, amikor a Közel-Keleten felkelések és forradalmak zajlottak, illetve zajlanak, s a világ nyugati része sem nyugodt időket él át. Emellett az internet a társadalmi változások színtere lett, ráadásul a világhálót korábban sosem vették ennyire erősen "tűz alá". Pont e társadalmi változások miatt vélik sokan úgy, hogy radikálisan át kell gondolnunk a világunkkal kapcsolatos dolgokat, s ebben a folyamatban Assange úgy véli, hogy központi szerepet játszhat.

Az új, 30 perces műsor a tervek szerint a Russia Today (RT) orosz televízióban lesz látható. Az orosz adó közölte, hogy az adásokat Nagy-Britanniában veszik majd fel, mivel Assange jelenleg házi őrizetben van. Az első részt közvetlenül egy héttel azelőtt a tárgyalás fogják rögzíteni, amikor a brit legfelsőbb bíróság hoz a férfi svédországi kiadatásáról. Azt ugyanakkor egyelőre még nem lehet tudni, hogy kik lesznek a meghívott vendégek.

"A show, mely 2012 vitathatatlanul legnagyobb érdeklődéssel várt sorozatai között lesz, a forradalmárokat, a gondolkodókat és a nagypolitika szereplőit, a bennfenteseket szólítja meg, akikkel Assange egyértelműen azonosulni tud, aki maga is meglehetősen ellentmondásos személyiség"- olvasható a Russia Today honlapján lévő beharangozóban.

A hivatalos közlemény szerint az új műsor márciustól közepétől lesz látható és a készítők egyelőre tíz részt terveznek. Az elképzelések alapján a műsort több mint 600 millió néző láthatja majd kábeles, műholdas és földi szolgáltatásokon keresztül. A Kreml által alapított, ugyanakkor az orosz állami médiához képest sokkal szabadabb hangú Russia Today gyakorlatilag a CNN mintájára épül fel és a programokat világszerte, különböző nyelveken sugározza. Az RT tulajdonosa a RIA Novosti orosz állami hírügynökség, feladata hogy az orosz álláspontot közvetítse az országban történtekről az angol ajkú nézők számára.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • sanyicks #3
    az a moszad módszer. A cia általában diszkrétebb :)
  • finizlik #2
    Húú egy ilyen terrorista nőket erőszakoló embert hogy mernek műsorba rakni???????????????????????


    KIVÉGEZNI AZONNAL USA MÓDSZERREL!
  • hurkaur #1
    Vendegszereplokent steven seagal.