SG.hu·

Pénzhiány miatt leállítja a dokumentumok megjelentetését a Wikileaks

Julian Assange Londonban bejelentette, hogy a leleplező portál átmenetileg felfüggeszti a birtokában lévő különböző anyagok megjelentetését, mivel elfogyott a pénzük. Az adománygyűjtésre koncentrálnak.

A Wikileaks alapítójának írása szerint, ahhoz, hogy biztosítani tudják a szervezet jövőbeli túlélését, a közeljövőben arra fognak összpontosítani, hogy az ellenük érvényben lévő pénzügyi blokád ellen harcoljanak. A Wikileaks adományainak átutalásait tavaly december óta blokkolja a PayPal, a Visa, a Mastercard, a Western Union és a Bank of America. A PayPal ugyan tavaly év végén feloldotta a tiltást, de azt később újra életbe léptette. A blokád miatt a Wikileaks júliusbanbeperelte a Visát és a Mastercardot.

Assange beszédében hangsúlyozta: a blokád az adományok 95 százalékát érinti, ezért több országban (Izlandon, Dániában, Nagy-Britanniában, az Egyesült Államokban és Ausztráliában), valamint az Európai Uniónál is jogi eljárást kezdeményeztek az érintett cégek ellen. A társaságok elérték céljukat, hiszen míg tavaly havonta akár 100 000 euró is összegyűlt a Wikileaks számláján, addig ez az összeg az idén havi 6000-7000 euróra csökkent. Ahhoz, hogy az oldal tovább működhessen éves szinten 3,5 millió dollárra van szükség.

Assange szerint a blokád nem a Wikileaks, hanem a véleményszabadság és a politikai jogok ellen irányul. Az adományok jelenleg a BitCoin, a Flattr, a boxPay és a Moneygram rendszerein keresztül juttathatók el biztonsággal a Wikileaks üzemeltetőinek. Az ausztrál férfi egyébéknt már koránt sem volt olyan magabiztos, mint korábban, láthatóan megviselte az ellene folyó eljárás. Ennek ellenére az elszántsága töretlen, bejelentette, hogy november 28-án, a Cablegate-botrány kirobbantásának első évfordulóján, bemutatják a Wikileaks új rendszerét, ami lehetővé teszi, hogy az informátorok az eddiginél hatékonyabban és nagyobb biztonságban juttathassák el a portál üzemeltetőinek a birtokukban lévő anyagokat.


Néhány cég döntése miatt január óta nem jutnak pénzhez

Assange már januárban úgy nyilatkozott, hogy a hónapos pénzügyi blokád már érezteti a hatását és mivel hetente 500 000 eurót veszítenek, az anyagi nehézségek tönkretehetik a platformot.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© ugh2011. 10. 27.. 18:46||#10
Nincs mit megjelentetni mert vagy rajott, hogy eddig is lekvar volt az amit kiszelloztettek (budos a kaka szinu),.vagy kifogytak mar ezekbol is .
© Merces2011. 10. 26.. 16:33||#9
...yep, kiadták bérmunkába egy tucat indiai fejlesztõnek a maradék 600 eurót meg elosztották.............<#vigyor2>
© Rotyoka2011. 10. 26.. 15:52||#8
Igen igen, persze csak a pénzhiány és véletlen sem az USA szólt közbe keményebben.

Nehéz is úgy pénzt szerezni, hogy blokkolják az összes számlát
© hdo2011. 10. 26.. 15:12||#7
Ott a pont! 😊
© passatgt2011. 10. 26.. 15:09||#6
Én meg készítettem több designt angol webshopoknak, megcsináltam a design+html részt 500 font körül, õk meg továbbadták 4500 fontért😊
Rengeteg webfejlesztõs cég van, mindegyik más-más árral dolgozik, a külföldi ajánlat valószínûleg valami kisebb cégtõl jött, de ha valami normálisabbat kerestek volna, akkor 400e ft alatt még csak szóba se álltak volna😊
Az meg a másik, hogy lehet az a magyar cég is külföldi volt, csak magyarokkal dolgoztatott😊
© passatgt2011. 10. 26.. 15:03||#5
Így már érthetõ, azt hittem azokat ingyen kapják, mert fel lehet tölteni az oldalra. Mert szakmabeliként 3,5 milla évente kicsit sok még egy ilyen kaliberû oldal üzemeltetéséhez is😊
© hdo2011. 10. 26.. 14:44||#4
A hazai webfejlesztõk bõségesen többet kérnek egy-egy portál elkészítéséért, mint nyugatabbra! Én közvetítettem tolmácsként egy külföldi webfejlesztõ cég, meg egy itthoni megbízó között, és 650 €-s árajánlatot kaptak egy olyan weboldalra, amire egy itthoni cég 410 EZER FORINT alatt neki se állt volna!
© Lowosan2011. 10. 26.. 14:28||#3
Lehet rosszul tudom de mintha ebbõl a pénzbõl finanszíroznák még az akták névmentesítését is.
© ClassicR2011. 10. 26.. 14:15||#2
Egyrészt egy nemzetközi ismeretségû oldal alá nagyon komoly szervererõforrások kellenek, másrészt egy teljes csapatot fenn kell tartani, akik naprakészen tartják a rendszer, hogy az biztonságban mûködhessen, ne legyen lefülelhetõ és megakadályozzák a betöréseket. Ehhez hozzájön pl. a beharangozott új rendszer, amit leprogramozni megint csak néhány ezer euró volt. Elég, ha csak a hazai webfejlesztõk árait nézed meg.

Ezen felül a titkok akták egy részét is nyilván pénzért vásárolják meg, talán ez viszi el a legtöbb pénzt.
© passatgt2011. 10. 26.. 14:03||#1
Nem értem mihez kell ekkora összeg.