Gyurkity Péter

A vetélytársaknak kedvez az új iPhone

Finoman szólva vegyes fogadtatásra talált az Apple most bejelentett készüléke, amely nem képvisel forradalmi újítást a meglévőkhöz képest. A riválisok ezt új példányokkal használják majd ki, ezek közül érkezik most néhány.

Mi is hosszabb cikkben számoltunk be az SG hasábjain az Apple jó ideje várt bejelentéséről, amelyben végre hivatalosan is lerántották a leplet fejlesztésükről. Bár eleinte az iPhone 5-ről szóltak a pletykák, majd ez kiegészült egy állítólagos olcsóbb iPhone 4 változattal, végül kiderült, hogy a cég az evolúciós lépés mellett döntött, amely az iPhone 4S megjelenését eredményezi.

Iparági szereplők véleménye szerint mindez nem lesz elég a mostani lendület megtartásához, és mivel a vásárlók továbbra is újabb, erősebb és "okosabb" telefonokra vágynak majd, az ezek hiányával keletkező űrt a vetélytársak használhatják ki, akik már most is rendelkeznek gyorsabb megoldásokkal, a támogatott technológiák terén pedig szintén bővebb kínálattal rendelkeznek, elég ha csak az LTE és NFC platformra gondolunk. Az olyan gyártók mint a Samsung, a Nokia és a HTC, nyilván mindent megtesznek majd saját pozícióik megerősítéséhez, és könnyen lehet, hogy ezúttal az Apple kerül hátrányba, amely nem tudta kellőképpen lenyűgözni az érdeklődőket, dacára annak, hogy az új változat jobb chipet és kamerát, valamint érdekes szoftveres megoldásokat (lásd hangvezérlés) kínál.

Az egyik ilyen új érkező a Nokia Sun lehet, amely a WP7 operációs rendszerre támaszkodik, technikai specifikációját illetően pedig nagyjából megegyezik a már korábban kiszivárgott SeaRay okostelefonnal. Az Orange France belső dokumentuma szerint 1,4 GHz-es processzort, 16 GB-os belső tárolót, 8 megapixeles kamerát, valamint egy 3,7 hüvelykes AMOLED-érintőképernyőt és Micro SIM kártyák várhatunk a készüléktől, amely november második hetétől lesz elérhető. A cég állítólag szintén dolgozik a Nokia Lumia 800 telefonon, amely arra utal, hogy ez utóbbinál mind a szám, mind pedig a név használatos lesz.

Az említett belső anyag ugyancsak szól a HTC Radar érkezéséről, amelyet jövő hétre tesznek, ez a WP7.5-re támaszkodva szintén nagy hullámokat kelthet a szegmensen belül.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • asysoft #62
    Van az már 1 millió is USA-ban...
  • lcee #61
    Persze az amerikaiak nem számítanak bele ahogy nézem...

    "Minden idők legsikeresebb iPhone-nyitányáról számolt be az amerikai AT&T szolgáltató a 4S modell kapcsán. A készülékre az előrendelés első 12 (!) órájában 200 ezernél is több megrendelés futott be."
  • lcee #60
    Azt kihagytam hogy a nem az a lényeg szerintem egy telefonnál hogy évekig stabilan fusson stb. ... Mai fiatalok évente lehet hogy 2x is cserélnek telefont, az ő ízlésüknek kell megfelelni, szerintem őket nem annyira érdekli hogy nem olyan stabil a rendszer.
    Ezért ilyen szempontból a Samsung marketingesei a legjobbak
    és egy cég forgalmát a marketingesek fogják legjobban befolyásolni nem a programozók...
    Úgyhogy fórumon vitatkothat itt akárki hogy mi a jó v jobb
    akkor is az a lényeg melyik telefonért mennek be a telefon boltokba, vagy a szolgáltatókhoz
    fórum nem hoz pénzt egyik cégnek sem...
  • lcee #59
    Ilyen rossz fogadtatás után lehet, hogy tényleg egy olcsóbb modell lesz a iphone 4S :) különben nem fogják venni...

    Ilyen tempó mellet nem teheti meg szerintem az Apple sem, hogy egy ilyen kicsit lépjen előre, mikor ennyi idő alatt egy HTC, v Samsung kihoz 3 csúcsmodellt, ami már az előzőre épül (és nem "csak" az iphone-t akarja lepipálni).
  • asgh #58
    Szvsz az Apple ahhoz igazította az iPhone hardverét, hogy az iOS 5 (benn az iCloud és a Siri) jól fusson rajta. Az Apple eddig sem és ezután sem szállt be a megahertz versenybe, a rendszer összteljesítményére koncentrált, hogy az OS jól fusson, az aksi ne merüljön le fél óra alatt, és a szolgáltatások elérhetőek legyenek. Ha ez így egyben működik, akkor a többi gyártó továbbra is csak azokat fogja levadászni, akik a nettó teljesítményre utaznak, ők meg sosem voltak az apple célcsoportja.
  • intrex #57
    Robot fejlesztő, igen, semmi probléma! Robot fejlesztő vagy! És roppant okos, intelligens!
    Apukád ezért rakott oda a kicsempézett kutatólaboratóriumba. A doktor úr is segít építeni a robotokat. De most már hagyd a bácsikat és néniket, ez most itt felnőtt téma.
  • slickboy #56
    Nem, itt most mindenki megmondja a tutit, hogyan is kellett volna élnie SJ-nak, hova kellett volna tennie a pénzét, illetve bebizonyítja, mennyire pofonegyszerű a rákkutatás. (A rák ellenszere bazmeg! A tumoros megbetegedések nem valamilyen mérgezések, amelyekre ellenszert kell adni ti szerencsétlenek. Azt se tudják itt sokan, hogyan néz ki egy hasnyálmirigy, hol található, mit csinál, vagy egy hasnyálmirigyműtét hogyan megy. DNS olvasó nanorobotok meg a DNS kb 1 GB információ, LOL, úúúristen) Foteltudósok, wannabe próféták és nímand megmondóemberek... Akinek nem inge...
  • tomboy013 #55
    Feltünt valakinek hogy ez 1 telefonos fórum?
  • moikboy #54
    Jah, nagyon családcentrikus volt :D Annyira, hogy a lányát csak 3 éves korában ismerte el mint gyerekét.
  • CamelX #53
    A másik, meg hogy nem mindenki keresztény módjára fogja fel a halált. SJ budhista volt, és abszolut nem siránkozott a rák miatt. Gyógyulása fordított energiája kimerült abban, hogy belső békét teremtsen magának és azt csinálja amit szeret. Emellett felettébb családcentrikus ember volt.