Gyurkity Péter

NFC és Kinect a WP7 Mango alatt

Tovább csordogálnak a hírek a Microsoft mobil operációs rendszerének ősszel esedékes frissítésével kapcsolatban, amely az eddig megismert újításokkal hamarosan elérhető lesz a külső fejlesztők számára.

Korábban már több alkalommal írtunk a Mango kódnéven szereplő új verzióról, amelyről tudjuk, hogy félezer kisebb-nagyobb változtatással érkezik majd, legutóbb pedig arról számoltunk be, hogy a szoftvercég a Zune alatt megismert egyes alkalmazásait portolja az új rendszer alá, a nagyobb kényelem jegyében. Most két újabb szereplőről olvashatunk, miközben egyre közeledünk a megjelenés felé.


Az elmúlt napokban ugyanis egy figyelemreméltó videó bukkant fel a YouTube portálon, amelyben a Kinect mozgásérzékelő vezérlő integrálásáról láthatunk részleteket, pontosabban az ezáltal elérhetővé váló funkciókat ismerhetjük meg. Az Xbox 360 konzolhoz megjelent tartozék a hangvezérlést valósítja meg, ezt pedig immár összeköti a Windows Phone 7 platformra támaszkodó okostelefonokkal, így például a Live TV alatt (az Xbox 360 és a Windows Media Center közreműködésével) szóban utasíthatjuk készülékünket arra, hogy új bejegyzéssel egészítse ki a WP7 Calendar alkalmazást, amely majd időben értesít bennünket az egyes műsorok kezdetére, illetve bizonyos interaktív reklámok esetében a Bing alatt kérhetjük le a közelben megtalálható márkaképviseleteket és egyéb elérhetőségeket.

Az NFC támogatásáról több pletyka is megjelent az utóbbi időben, ezúttal Paul Thurrott oldalán bukkantak fel részletek, ő a Nokia által bejelentett N9 okostelefon specifikációját vesézi ki. Itt felbukkan az NFC, más források szerint pedig a Microsoft új partnerével közösen dolgozik a platform integrációján, amelynek eredményeként a gyártótól érkező WP7-telefonok tartalmazhatják majd a támogatást. Mindez egybeesne az Apple és a Google terveivel, akik szintén egyre komolyabban fordulnak a mobil fizetési technológia iránt, az pedig hab a tortán, hogy a Microsoft 14 szabadalma hivatkozik valamilyen formában az NFC-re.

A Mango már a héten elérhetővé válhat a külső fejlesztők számára, a szélesebb közönség pedig szeptemberben ismerheti meg az új verziót.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • a_n_d_r_e_w #2
    hibas a logikad, mert ha az android azert nem kell, mert mindenkinek van, akkor mit mondjunk az iPhonerol???
  • Major #1
    Most ha már végre kijön a magyar lokalizációval és markettel (?), akkor érdemes megfontolni egy ilyen wp7-es készülök beszerzését. Én azért szeretem, ha olyan jól működő rendszer van a kezembe, ami nem a tömegek játékszere - androidja van már kutyának, macskának, nagymamának, mindenkinek - az Iphone meg drága :)