Gyurkity Péter

nVidia: PC-játékokat okostelefonokra!

A grafikus chipjeiről és immár mobil platformjáról ismert cég a PC-re megjelent játékok okostelefonokra és táblákra történő tömeges átvitelét szeretné elősegíteni a fejlesztők körében, a Tegra és az Android felhasználásával.

A márciusban megrendezendő Game Developers Conference (GDC) során az nVidia illetékesei is érdekes bemutatóval készülnek, amelynek keretében elsősorban játékfejlesztők előtt szeretnék ismertetni, miként is lehet (és milyen módon érdemes) hozzálátni a PC-s játékok portolásához, legalábbis ami a Tegra chipeket, valamint az Android mobil operációs rendszert illeti. Ezen két platform ugyanis szerintük megadja a kellő alapot, innentől kezdve pedig minden a szoftverfejlesztőkön múlik.


Ehhez akarnak komoly segítséget nyújtani, mégpedig főként saját fejlesztői eszközeikkel, amelyek többnyire már most elérhetők a Tegra chipek esetében. Mivel a teljesítmény jelenleg is adott (ez pedig a jövőben tovább nő majd, hiszen a cég évente szeretne újabb generációt elkészíteni az ARM fejlesztésére alapozott platformon belül, ez pedig minden egyes alkalommal két-háromszoros ugrást jelentene reményeik szerint), nem látják komoly akadályát annak, hogy megkezdődjön a nagyobb izomerőt igénylő játékok átvitele. Itt éppen ez, vagyis a megfelelő szoftverek hiánya jelenti a legnagyobb visszatartó tényezőt, hiszen eddig a mobil grafikus vezérlők nem éppen teljesítményükről voltak híresek, ezért nem is igazán erőlködtek a fejlesztők azok kizsigerelésével - nem beszélve arról, hogy a vásárlók sem feltétlen akartak high-end játékokkal bíbelődni az okostelefonokon és táblákon.

A mobil szféra két új slágerterméke azonban robbanásszerűen terjed, így az nVidia szeretne felkészülni a nagyobb igényekre - és nem utolsósorban újabb indokot felmutatni a felhasználók előtt a folyamatos generációváltásra, a teljesítmény komoly iramú növelésére. Az asztali és mobil PC-k terén ezt már megvalósították, hiszen szinte évente bukkannak fel az újabb és újabb generációba tartozó grafikus vezérlők, a fanatikusok pedig nem sajnálják a pénzt azok beszerzésére - az okostelefonoknál ráadásul (elvileg) még gyakrabban is elképzelhető a váltás, így igencsak komoly forgalmat bonyolíthatnának le.

Már csak az a kérdés, hogy lesz-e valós igény ezen játékokra.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sir Cryalot #15
    pc-n semmiféle áttörés nem lesz és már régóta nincs is, még a 8800ultra szintje sincs kihasználva mert arra már lehetett software rasterizert írni ami az ue5-ben debutált és pc-n nem is fut (rendesen) mert nincs unified memória és nincs is átjárás vram meg sysmem közt.

    Plusz mobilon meg jobb display lesz mint pc-n valaha volt miért pont kb+m ne lenne.

    NAGYON elbaszta Huang a pc-t nem lehet visszacsinálni.
    Utoljára szerkesztette: Sir Cryalot, 2022.08.25. 06:38:53
  • Macropus Rufus #14
    lehet már öreg vagyok és ezért ez a véleményem, de sztem full igénytelen játszani egy 6-8"-os kijelzőn. Teljesen mindegy, hogy milyen a felbontása, maga a kijelző kicsi. Ha meg fhd vagy qhd akkor is tök mind1, mert a felbontásbeli különbséget észre sem veszi a user, csak cpu/gpu páros, mert nekik azért ki kell számolni a dolgokat, függetlenül attól, hogy a user nem is veszi észre. Aztán ott van az irányíthatóság.
    Biztos van, de én még nem találkoztam olyan kontrollerrel amit jól lekezelt volna a droid. Lejjebb írták, hogy stratégiait érintőkijelzővel kell játszani... Hát mondjuk egy simcity-t vagy egy kaptializmus-t megnézném, hogy hogyan játszik érintőkijelzővel. Egér+gomb kombó. Ez a legjobb. Kivéve ha szimulátorral játszunk, ott talán a teló forgatása kvázi kormányként használata talán jobb. Aki igazán játszik az sztem nem fog nekiállni telóval b@szakodni. Tudom most majd lehet jönnek a megmondó emberkék, hogy de mert a gémerek nagy része telón nyomja, tehát én mint pc gémer minoritásban vagyok. Lehet, de akkor ugye a tehénszar is jó, hiszen több milliárd légy nem tévedhet... Ugye? ;)
    És akkor már amit írtak: az aksi kérdés. Hát igen. Ez a veszte a mobil játékoknak. Ha olyan minőségű grafikát akarnak kihozni a telókból mint egy pc-n, akkor az a teló nem fog bírni egy órát sem. És minél többet gyötri a user annál inkább nem fogja bírni. A hő megöli szépen az aksit, az elektronikát, stb... ha meg folyton töltőn lóg a cuccos, az meg aztán biztosan jót tesz a vasnak.
    Aztán olvasom, hogy 40 éve komoly nagyvállalatok használtak csak szgépet. Hát ez sem teljesen így van. Mondjuk azt, hogy szűk kis hazánkban volt ez így. Nekem 37 éve van otthon szgépem. És nem vagyok nagyvállalat :) Talán kicsit jobban meg kellene határozni, hogy milyen gépeket használtak. Az, hogy szgép eléggé tág fogalom. Mert a TVC/Vic20/C64 stb is számítógép. Meg akkor is volt pl. IBM360-as gép amit nem kimondottan otthoni felhasználásra szántak. Nyugaton meg már bőven 40 éve van otthon számítógép. Mondjuk egy Atari 2600 közel 40 éve jelent meg. És az otthoni gépnek volt szánva.
  • [HUN]FaTaL #13
    Ja de ma arra is jó a számítógép, amire 40 éve: számításokat végezni.

    Ellenben rengeteg telefontípus van, amivel mindent lehet csak épp telefonálni nem, mert annyira szar (halk, recseg stb.), arra már basznak odafigyelni a gyártók, hogy ellássa a termék az eredeti funkcióját.
  • HöfEE #12
    Nincs semmilyen kutya elásva, ezt technológiai fejlődésnek hívják. Képzeld el 40 éve számítógépeket csak komoly nagyvállalatok használtak irodákban, ma meg minden hülye otthon játszik vele meg a neten csüng. Nyílván ez is valami gonosz terve volt a számítástechnikai iparnak a múlt században.
  • Ender Wiggin #11
    A kutya ott van elásva, hogy a gyártók azt akarják, hogy a sok bunkó mozdulni se tudjon telefon nélkül. Lassan mindent lehet a telóval, csak a éppen telefonálni nem.
  • IMYke2.0.0.0 #10
    Mert mondjuk egy ekkora képernyőn egy Supreme Commander 1-2, vagy bármelyik C&C, Diablo, vagy Witcher opció lenne, mi? Ugyan már!
  • shaddam #9
    Inkább a psp2-re ruházok be.Otthon meg ott a ps3, esetleg a pc.
  • narumon #8
    Még szerencse, hogy nem mindenki ezekkel a játékokkal játszik...
  • pasi29uk #7
    Cimboram ahogy forgatja vagy donti a tabletjet ugy kanyadordik a kocsi az autoversenyben. Mintha a kijelzo lenne a kormany. Mindossze 200 Font a TescoDirectben.
  • Hungarikum #6
    Én ezt maximum ugy tudnám elképzelni, hogy a mobiltelefont hozzácsatlakoztatni egy nagyobb monitorhoz, és azon játszani (bár bizonyára ilyen van már).

    Egy ilyen kis képernyő nem áttekinthető. Olyan játékok számára megfelelő, mint az angry birds v. esetleg egy kétfajta verekedős játék, amit esetleg a vonaton is lehet művelni, egy pár óra utazás alatt.

    Black ops-ot v. Red alertet v. esetleg World of Warcraftot bármi más nagyobb áttekintést igénylő játékot ilyen kis képernyőn játszani kínszenvedés lenne.

    S ott van még Magiszter által említett aku probléma is... inkább azt fejlesztenék.