MTI

Svájcban kíván letelepedni a Wikileaks alapítója

Svájcban kíván letelepedni, és a jövőbe onnan kívánja eddigi tevékenységét folytatni a Wikileaks oknyomozó internetes honlap alapítója.

Minderről az ausztrál állampolgárságú, de Svédországban élő és dolgozó Julian Assange számolt be egy interjúban, amely a TSR svájci televízióban hangzott el. Assange - akinek honlapja idén előbb Afganisztánról, majd Irakról hozott nyilvánosságra több százezer, nagy vihart kiváltó, leleplező titkos amerikai dokumentumot - azt hangoztatta, hogy politikai menedékjogért folyamodik az alpesi országban. Szavai szerint ugyanis csupán három olyan ország van, amelyben biztonságos körülmények között dolgozhat.

Az internetes honlap alapítója ezzel összefüggésben Svájcot, Izlandot és Kubát említette. Kubával kapcsolatban ugyanakkor megjegyezte, hogy a karibi országra mindez csak addig vonatkozik, amíg a Wikileaks Kubáról nem hoz nyilvánosságra titkos dokumentumokat. A jelenleg Genfben tartózkodó Julian Assange a nap folyamán arra szólította fel az Egyesült Államokat: ne azt vizsgálja, ki szivárogtatta ki a kényes információkat, hanem járjon utána az afganisztáni és iraki jogsértéseknek. Sérelmezte, hogy az Egyesült Államok semmiféle vizsgálatot nem indított a Wikileaks által július óta részletesen megszellőztetett jogsértések ügyében, ehelyett arra összpontosít, hogy megtalálja, ki adta át az információkat.

Kijelentette: a Wikileaks a következő hónapokban is folytatja az Egyesült Államokban és több más országban bizalmasnak minősített dokumentumok nyilvánosságra hozását. "Komolyan fontolgatjuk, hogy Svájcba telepedünk át" - hangoztatta az esti televíziós interjúban Julian Assange.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • bakagaijin #3
    Hmm, Kirgizisztán már nem biztonságos?... mondjuk láttuk hogy nem. Vagy Észak Korea? Ott tutira nem szólnának be neki, hogy az amerikaiakról szivárogtat.
  • halgatyó #2
    Bátor és önfeláldozásra is hajlamos ember. Az Úr óvja.
    Félő, hogy az amerikai gengszterek (NEM az amerikai NÉPre gondolok!!) memóriája hosszú, bosszúvágyuk pedig fordítva arányos az igazság mértékével, emit képviselnek. Ennek a történelemben már többször is bizonyítékát adták.
    Tartok tőle, hogy ezt az embert és a segítőit is megpróbálják majd mindenféle aljas, ocsmány módon tönkretenni, megfenyegetni, koholt vádak alapján 100 év börtönre itélni, "pedofil" képeket a számítógépére felrakni, a világ összes repülőterén elfogatni és kiadatni, ugyanezt a családtagjaikkal és barátaikkal...
    Mit várhatunk azoktól, akik fűalatti CIA-bérgyilkos akciókkal akarnak harcolni azokkal, akiknek nem tetszik hogy a hazájukat letaposták?
  • Frosty01 #1
    először azt olvastam h svájcban kíván letelepedni a mikulás