Berta Sándor

Skype-funkció lesz a Facebookon

A közösségi portál azt tervezi, hogy együttműködik a Skype céggel, integrálja a rendszerébe a népszerű VoIP-szoftvert, sőt még egy SMS-funkciót is elérhetővé tesz.

Az All Things Digital amerikai technológiai blog bennfentesektől származó információi szerint az együttműködés által a Facebook regisztrált tagjai a jövőben nem csak chatelhetnek, hanem akár telefonálhatnak is majd egymással. Emellett a felhasználóknak lehetőségük lesz SMS-k küldésére és fogadására is. A Facebook jelenleg csak írásos csevegési funkciót kínál tagjainak. A hír nem meglepő, hiszen Mark Zuckerberg korábban gyakran hangsúlyozta, hogy szeretné a közösségi hálózatot egy olyan univerzális kommunikációs platformmá kiépíteni, amely akár a mobil készülékeken is teljes értékűen használható. A Skype vezetői hasonló terveket dédelgetnek, így nem csoda, hogy a két vállalat együttműködésben gondolkodik.

Egy szoros Facebook-Skype kapcsolat komolyan felkeltheti a befektetők és a hirdetők érdeklődését a két cég iránt. Mind a Facebooknak, mind a a VoIP-szolgáltatónak több, mint félmilliárd regisztrált tagja van. A legfrissebb adatok szerint a Skype szoftverét havonta 124 millióan használják legalább egyszer. Az együttműködés keretében könnyen felmerülhet az a lehetőség is, hogy a Facebook Connect funkciót integrálják a Skype következő, 5.0-s verziószámú kliensébe, így a közösségi portál már akár a népszerű VoIP-program következő verziójában megjelenhet és ezáltal biztosíthatja, hogy a Facebook-tagok videotelefonálhassanak egymással.

A kooperáció felfogható egy a Google Voice internettelefonos szolgáltatás elleni közvetlen támadásként is. Az együttműködéssel mind a két vállalat jól járna. A Skype még a tervezett tőzsdére lépése előtt megerősíthetné a VoIP területen betöltött piacvezető pozícióját, míg a Facebook számára a Skype egy érdekes partner lehet, hiszen a szolgáltató elsősorban az Egyesült Államokon kívül elterjedt. Ezáltal a Facebook növelhetné a népszerűségét Európában és Ázsiában.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Kara kán #12
    "Skype...de írásos chatre meg közel használhatatlan"

    Mégis mire alapozod ezt? Mivel nem vagy megelégedve? Mit tudnak pluszban a többiek?
  • hamotar #11
    Ez a facebook kész. Mindent lehet már rajta, csinálni, már azt várom, hogy mikor lesz tele tőle a hasad, vagy kielégít. Nah majd meglátjuk. De legalább ingyen van. Ami jóóóó!
  • Balumann #10
    Nekem is valahogy az a tapasztalatom, hogy teljesen átláthatatlan lett a Skype, lassúságot én mondjuk nem vettem annyira észre. A Skype talán a legtökéletesebb hangos csevegésre, webkamozásra (már csak azért is, mert akár 5-6 ember is lehet egyszerre, és nagyon jó marad még akkor is), illetve fájlküldésre, de írásos chatre meg közel használhatatlan.
    Szerencsére az előbbiekben azért még mindig veri pl. a Messengert, fájlküldés az megmaradt a közvetlen IP kapcsolaton (amin még inkább meglepődtem, hogy pl. mikor a másik gépre skype-n keresztül küldtem, LAN -on hozta létre a kapcsolatot, tehát nem is azon amivel netre lépett be, teljesen mintha lan megosztás lett volna!) és szüneteltetni is lehet azt (ha megszakad akkor lehet folytatni).
  • Teppik Amon #9
    A régi szép idők sosem múlhatnak el :)
  • Lowosan #8
    neither the IRL ones...
  • Lowosan #7
    OTI noobs don't know about irc...
  • katakpult #6
    A fészbukot követni már nem lehet, világuralomra tör ezek után :) Biztos jó drága lesz ez a funkció...
  • Mcsiv #5
    valahol az első verziók között még jó volt. Azóta a 2 megás telepítő felszökött 30-ra, kaptunk egy új, átláthatatlan UI-t, illetve a processzort is képes úgy megrángatni, mint semmi más
  • shandix #4
    "A Skype mint szoftver, és mint szolgáltatás is a területén a legjobb!"

    Egy személyes megjegyzés: lehet hogy a legjobb de attól függetlenül egy nagy sz*r is és Facebook sem fog javíthat ezen.
  • MsUser #3
    Nagy szerencséjük hogy nem az M.. Messengert akarják integrálni!
    A Skype mint szoftver, és mint szolgáltatás is a területén a legjobb!
    Csak késve indult a piacon, ezért sokan nem váltanak át a már megszokottakról.
    De majd most :)