Gyurkity Péter

Xbox Live a Windows Phone 7 alatt

A PlayStation telefon bejelentése után nem kellett sokat várnunk, hogy a Microsoft előrukkoljon saját megoldásával, ez utóbbi pedig a már létező platform beemelése lesz saját mobil operációs rendszerükbe.

Tegnap már beszámoltunk arról, hogy gőzerővel készül a PlayStation mobiltelefon, amit sokan máris a PSP utódjának tekintenek. Ezt persze a Microsoft nem hagyhatta szó nélkül, bár azt eddig is tudtuk, hogy minden bizonnyal az Xbox Live platformot fogják kiterjeszteni a saját operációs rendszerüket futtató készülékekre. Most a konkrétumok is napvilágot láttak.

A hivatalos oldalon megjelent információk szerint a Microsoft Game Studios több mint hatvan alkotás elérhetővé tételén dolgozik, a cél pedig ennek megvalósítása még az ünnepi szezon beindulása előtt. Az MGS mobil játékrészlegét vezető igazgató kiemelt jelentőségű játékplatformként írta le a Windows Phone 7 operációs rendszert, nem véletlenül, hiszen a riválisok is egyre nagyobb hangsúlyt helyeznek a mobilos játékokra. Azt is elárulta, hogy a Games Hub opció révén az Xbox Live fiókkal rendelkezők ily módon könnyen elérhetik majd saját játékgyűjteményüket, vásárolhatnak a Games Marketplace oldalán, illetve módosíthatják is saját profiljukat.


Természetesen a lényegről sem kell majd lemondaniuk, hiszen meghívhatnak és játszhatnak más játékosok ellenében, legyen szó akár a telefont használókról, vagy akár az asztali számítógép előtt ülőkről. A bejelentés alatt megtaláljuk az első mintegy 60 alkotás listáját, ezt pedig az ígéretek szerint további címek követik majd, még az év vége előtt. Egészen pontosan azt tették hozzá a hírhez, hogy hetente várható majd újabb és újabb kiegészítés, ami nyilván további játékokat jelent majd.

A szoftvercég az ünnepi szezon előtt további részleteket közöl majd a szolgáltatásról.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kvp #4
    A microsoft otlete az, hogy ugyanazok a jatekok fussanak az xbox konzolon mint a telefonokon. Ilyet se a sony, se a nintendo nem csinal, pedig eredekes lenne, hogy otthon jatszhat mindenki a nagykepernyos tv-n, de ha mondjuk iskolaban/munkaban/ut kozben van, akkor is be tud lepni a jatekba a tobbiekkel jatszani. Ez az mmoprg piacon is hatalmas szolgaltatas lenne, igy sokan 16 ora fole tudnak vinni a jatekidejuket, ugy hogy nem ulnek vegig az otthoni gep elott.

    Egyebkent a google is hasonloval probalkozik, csak nem a jatek, hanem a webes szegmensben, meghozza azzal, hogy a vilagon barhonnan, barmilyen gep elol elerhetjuk a leveleinket es a dokumentumainkat. (ez a cloud egyik hasznos resze)
  • sanyicks #3
    ez a live is egy olyan erőltetett szopatás a usereknek... hogy rohadna szét.
  • pixx #2
    Szerintem a MS-nek bele kéne törödni ez a piac már eléggé sok szereplővel rendelkezik ahhoz, hogy bármit is tudjanak itt kezdeni...ráadásul ez az iphone copyzás, meg nem kéne tényleg, akkor legyen valami új...de így...
  • fergusonpapa #1
    Copy Cat.