Gyurkity Péter

6 hónapig húzta a Google telefonja

A Microsoft után a Google is kudarcként értékelheti saját telefonjának életútját, igaz némileg tovább árusították azt (most sem állnak le teljesen), illetve a kudarc maga nem fogható fel arculcsapásnak.

Arról itt is olvashattunk az elmúlt napokban, hetekben, miszerint a Microsoft alig 2 hónap után feladja a Kin projektet és a jövőben mobil operációs rendszerére koncentrál, illetve hogy a Google Nexus One webes értékesítése nem hozta a várt eredményt. Mindkét fél gyorsan reagált a kedvezőtlen fejleményekre, és míg Redmondban a projekt kukázása mellett döntöttek, addig a keresőcég előbb saját webes üzletének bezárását határozta el, majd lépte meg. Ez utóbbi azt jelenti, hogy ők már nem foglalkoznak saját készülékük értékesítésével.

Érdekes módon ennek eredményeként azonban a Nexus One nem vonul teljesen vissza a piacról, egyelőre annyi történik, hogy nagyobb hangsúlyt helyeznek a hagyományos kiskereskedelmi értékesítésre, valamint az Egyesült Államokon kívüli területeken folytatódik (kezdődik meg) a térhódítás. Európában ennek megfelelően a Vodafone, Dél-Koreában pedig a KT vállalja fel a partneri szerepet, de szóba jöhet további szolgáltatók csatlakozása is, aminek hiánya az USA-ban egyébként nagy gondot jelentett. A külső fejlesztők számára továbbra is elérhető lesz a készülék, a meglévő tulajdonosoknak pedig nem kell lemondaniuk a hivatalos támogatásról, szervizelésről és a garanciás ügyek kezeléséről.


Elemzők mindezt úgy értékelik, hogy a "szuperfon" kategória kellőképpen megkapaszkodott, ezek a fejlesztések immár olyan kínálatban vannak jelen a piacon és olyan ütemben terjednek, hogy elmúlt az újdonság varázsa (ami manapság ezen a területen legfeljebb 6-8 hónapig, kivételes esetben egy teljes évig tart). A kifejezést egyébként maga a Google vezette be, mégpedig arra hivatkozva, hogy ezek a telefonok immár 1 GHz-es processzorral, a multitouch technológiát támogató, legalább 3,5 hüvelykes érintőképernyővel, valamint több nagy felbontású kamerával érkeznek. A Nexus One a keresőcég szerint az első ilyen megoldás volt, azóta azonban a HTC, a Motorola, illetve a Samsung is piacra dobott ilyen készülékeket, és már a következő generáción törik a fejüket.

Az amerikai vásárlók talán nem is értették, hogy mi volt a koncepciója a Google szolgáltatófüggetlen telefonjának - vélekednek a szakemberek. Az Apple telefonját hűségszerződéssel már 99 dollárért (22 ezer forintért) kínálják, míg a Google készüléke 650 dollárba (145 ezer forintba) kerül. A telefon kudarcát többek között a hagyományos hirdetési módok elmaradásával is magyarázzák. Ezért fordulhatott elő, hogy a megjelenése utáni első hónapban mindössze 80 ezer darab fogyott a Nexus One-ból, míg az első iPhone-ból 600 ezer darab, a százmillió dolláros kampánnyal beharangozott Motorola Droidból pedig 525 ezer darab talált gazdára a bemutatót követő első hónapban.

A Google számára ennél sokkal kedvezőbben alakult az Android operációs rendszer fogadtatása és terjedése. A 2.1-es verzió a Nexus One megjelenésével együtt mutatkozott be, azóta elkészült a 2.2, a keresőcég pedig gyorsan zárkózik fel a nagy riválisokhoz az okostelefonok szegmensében, legalábbis ami a szoftveres oldalt illeti. Nagyon úgy tűnik tehát, hogy igazuk volt azoknak, akik szerint a cég jobban teszi, ha megmarad a szoftvereknél és nem mártja magát bele a hardveres ügyekbe (annak idején maga Eric Schmidt vezérigazgató is erre hivatkozva utasította vissza a Google-telefonnal kapcsolatos pletykákat).

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tikal #32
    Ezt mikor mondták, mikor már rájöttek hogy nem fogy a telefon vagy mikor kijöttek vele? Ugye érzed a különbséget :)
  • Tikal #31
    azt az 500-as az letelefonálod, nemde? de...
  • pi3c3 #30
    Hát akkor még nem igazán volt a kezedben Android-os telefon. Csak annyit mondok, hogy a gagyi Samu Galaxy Spica-ban is van mágnes, ergo digitális iránytű, vagyis fémdetektor, vagy mágneses anomáliaizé, vagy ahogy tetszik.

    Az android gyakorlatilag egy olyan rendszer, amely inkább azok számára érdekes akik szeretik a telefonjukat iszonyatos mód személyre szabni. A rendszer minden részegysége teljesen testreszabható. A Home Screen, vagyis a kezelőfelület egy az egyben lecserélhető teljesen másra úgy, hogy alapértelmezetté tehető.

    Gondoljunk bele. Az egész rendszere nyílt, hiszen Linux alapú, tehát a billentyűzet, a tárcsázóprogram a névjegyzékkezelő, sms kezelő, képnézegető, böngésző stb... gyakorlatilag bármi lecserélhető és alapértelmezetté tehető a rendszerben.

    Most akkor mondom azt, hogy az Android-os telefonok 100%-ig tudják azt amit az iPhone-ok, legyen szó bármelyikről. Sőt én galaxy spicam DivX-et is lejátsza mivel natívan támogatja. Ha jól tudom 3GS nem. Viszont Apple telefonjában meg jóval erősebb a grafikus hardware, ami miatt 3D-s játékok tömkelege létezik rá.

    Nem érdemes a két telefont összevetni már csak azért sem mert a gyakorlatban egy az egyben ugyan azokkal a szolgáltatásokkal bírnak, iszonyatosan kis mértékben térnek el a egymástól. Ugyan úgy szinkronizálhatóak egy központi szerverrel, legyen szó névjegyzékről, naptárról, e-mail-ről, képekről. (hiszen mivel google alapú, g-mail account nélkül szinte használhatatlan) Gondolom ez az iPhone esetében is hasonlóan működik.

    A két rendszer annyira hasonló egymáshoz a kezelőfelületet leszámítva, hogy ezért nem is érdemes vitázni rajta, hogy melyik a jobb... Egyforma...
  • Vamp17 #29
    egyet értünk. az Iphone jó. Aki mást mond az hülye vagy vallásosan ragaszkodik egy másik technológiához :)

    De az Android is jó. Erre is igaz az, amit fönt írtam.
    Hogy melyik a jobb? Most komolyan, két egymással rivalizáló óriáscég között ezt valaha el lehetett dönteni? Ugyan már gondolkodjatok :)
  • Vamp17 #28
    De gondolom nem is tervezel smartphone-t venni :) Itt arról van szó, hogy aki megvette, az ki is használja.

    Persze ha nem menőzésből vette, de az ugye más kategória, feltételezzük, hogy olyanok itt nincsenek :P
  • gulyasandras #27
    Személy szerint ezt sem bírom kihasználni: Nokia 3310.
  • roliika #26
    Énis felteszem a mancsom....3 hete vagyok 3GS tulaj, és a fon mint telefon annyira keveset tud, hogy művészet nem kihasználni! :DDD

    Viszont mint programok futtatására képes izéke..hát meglepően jó..pl ma szedtem le egy olyan progit, hogy figyeli mikor mennyit alszok..mély álom ébrenlét ilyesmi, és úgy ébreszt hogy fokozatosan...aztán tettem rá elektromágneses anomális érzékelő programot..tudom kretén vagyok, de ezek annyira érdekesek voltak, hogy kikellett próbálni. :D

    A durva viszont az, hogy működnek is.

    Androidra ilyenek nincsenek, és a store része is elég béna, ezért..kizárólag ezért nem az androidot választottam.

    Az ár mindegy, mert előfizuval 80 volt, droid is ennyi lett volna ráadásul részletekbe fizethetem ezt a 80at is, így egyáltalán nem megterhelő.

    Iphone gyorsan merül...de nem azért pert annyiraszar az akkuja, hanem mert olyan cucc, hogy ha már van akkor minimum 3-4 órát zenét hallgat rajta az ember, tapicskolja, játszik, netezik vele méleket tölt le...magyarul egésznap tapicskolja és lemerül.
  • pbanfa #25
    Akkor most szeretnék a 3. pont miatt elnézést kérni. Túlságosan hamar vontam le a következtetést. Én csak a saját környezetemet látom és ott többnyire nincs kihasználva egy okostelefon. Én magam is olyat használok és jól ki is használom (outlook szinkronizáció, mobil net, wifi, kamera, gps, stb), de ahogy mondtam a környezetemben ez nem jellemző.
  • Vamp17 #24
    Annyira bírom, hogy mindenki ezzel a "nem használod úgyse ki" hülyeséggel jön! A smartphone-okban jórészt olyan alkalmazások vannak, amiket nap mint nap használok a számítógépemen is. Viszont nem ülök egész nap előtte, a teló viszont nálam van, logikus , hogy azokon is használom ezeket a funkciókat, ha épp nem vagyok képközelben.
  • GregSB #23
    Én is jelentkezem a 3-as pontra. Túlságosan is kihasználom, sokszor emiatt 1 napot se bír ki az akksija... (mobilnet, wifi, játékok, youtube minden nap megy rajta)