Kiadó: Sega
Fejlesztő: Obsidian Entertainment
Honlap

Rendszerkövetelmények:
Minimum: Windows XP/Vista/7, Intel Pentium IV 2,4 GHz vagy AMD 2,0 GHz, 2 GB RAM, 12 GB szabad tárhely, GeForce 6800 vagy ATI Radeon 1300XT
Ajánlott: Windows XP/Vista/7, 3,0 GHz Dual Core CPU vagy Athlon 64 X2 Dual Core 5600+, 2 GB RAM, 12 GB szabad tárhely, GeForce 8800 vagy ATI Radeon HD 2900
Hasonló játékok: James Bond-kollekció, Splinter Cell: Conviction
Kategória: akció-RPG

Az Obsidian Entertainment fennállása óta első ízben állhatott elő első saját szellemi termékével, mely a csapat szokásos zsánerét, a szerepjátékok elemeit ötvözi akciórészekkel. Megannyi kiegészítő lemez és folytatás után így születhetett meg a hányatott sorsú Alpha Protocol, melyben egy elárult kettős ügynököt, Michael Thortont alakíthatjuk.

Az Obsidian Entertainment régóta fejleszti első saját játékát, az Alpha Protocolt, mely a bejelentést követő években a Mass Effecthez hasonló párbeszédrendszere, kémes háttértörténete és az Unreal motor hajtotta grafikája miatt tűnt befutónak. A Sega folyamatos makacskodásai azonban betették a kaput a játéknak, így annak megjelenése csak csúszott és csúszott, az évek pedig nem múltak el nyomtalanul. Az időközben megkopott látványvilág ma már nem mutatja a foga fehérjét, és a korábban akció-szerepjátéknak hitt besorolás is csalóka. De ne szaladjunk ennyire előre.

A játék főhőse egy pályája kezdetén lévő, meglepően tapasztalatlan kém, nevezetesen Michael Thorton, akit kezdő volta ellenére munkaadója komoly küldetéssel bíz meg. A feladatot teljesítjük, a megbízó pedig azzal hálálja meg munkánkat, hogy megpróbál megöletni minket, ugyanis túlságosan is sokat tudunk egy titkos üzletről, amiben főnökeink és annál magasabb körök keze is vastagon benne van. A történet kezdetén kábultan térünk magunkhoz, marcona őrök cipelnek el egy titkos központba, az Alpha Protocolba, a szervezet ugyanis egészen különös módon toborozza jövendőbeli titkos ügynökeit. Itt vesszük át mi az irányítást, a tréningpálya teljesítése alkalmával megismerkedhetünk a játék alapjaival, konkrétan a tűzharccal, a lopakodással és a kémkütyük használatával.


Első valamire való feladatunkat Szaúd-Arábiában fogjuk teljesíteni, ahol a terroristák nyomára bukkanva kell visszaszereznünk pár eltulajdonított rakétát, majd az utunk Oroszországba vezet. A helyszínek változatosságára nem lehet panaszunk, a játék alatt megjárjuk majd Tajvant és Olaszországot is. A szerepjátékoktól eltérően tehát itt nem egy masszív saját univerzumot kell bejárnunk, hanem a történetközpontúságnak köszönhetően országról-országra járjuk a világot.

A küldetések között rendszeresen visszalátogathatunk kém-főhadiszállásunkra, ahol unalmas perceinkben leveleket olvasgathatunk, megismerhetjük a háttértörténet építőelemeit, fegyvereket és felszereléseket vásárolhatunk, valamint testre szabhatjuk hősünk kinézetét. A feladatokat szerencsére tetszőleges sorrendben kiválaszthatjuk, ez mit sem ront a dramaturgia kidolgozottságán és megértésén. Az egész sztori végig pergős, feszes tempójú, egy percig sincs megállás, így a játékos végig úgy érezheti magát, mintha egy remek, régi időket idéző kémfilm főszereplőjeként mentené meg a világot az aktuális főgonosztól.

A játék során eldönthetjük, milyen módon is kívánjuk megvédeni a Föld lakosságát: lehetünk sima kém, aki diszkrét, csendben intézi el a rosszfiúkat, de akár katonaként is rambózhatunk, aki harci képességeinek köszönhetően válik pusztító fegyverré, míg a technikus a védelmi rendszerek kiiktatásában, a high-tech kütyük kezelésében lesz otthon. Ha a szaktudásuknak megfelelően cselekszünk, akkor természetesen tapasztalati pontokat gyűjtögethetünk, amiket aztán kilenc további képesség fejlesztésére oszthatunk szét, összesen 15 szinten.


A hangulatért felelős mellékszereplők hátterének kidolgozottsága miatt se panaszkodhatunk. Az Obsidian gondosan ügyelt minden egyes fontosabb karakter hátterére, elég, ha a csinos orosz leányzót, Sie-t említem, vagy a dilis ügynököt, Steven Hecketet. A történet szempontjából fontos párbeszédrendszer is sokat dob a játékélményen. A Mass Effect rendszerére épülő elképzelés szerint nem konkrét válaszokat kell megadnunk, hanem azt, hogy milyen stílusban szeretnénk válaszolni. Ezek közül az egyik mindig vicces, kedveskedő, flörtölő és barátságos, mint mondjuk a régi korokat idéző James Bond, a másik már egy fokkal agresszívabb és rámenősebb, mint mondjuk a megboldogult Jack Bauer, a harmadik pedig céltudatos, lényegre törő, pont olyan, mint Jason Bourne.

A párbeszédek során néha lehetőségünk van egy negyedik verziót is választani. Ilyenkor egy látványos átvezető videóval felvezetett jelenetben valami kegyetlen eszközhöz nyúlunk, például fegyvert ragadunk, és az illető fejéhez tartjuk, vagy fejbe verjük egy üveggel. Természetesen választásaink befolyásolják az egész történet végkimenetelét, így az amúgy sem rövid, közel 15-20 órás játékidőt akár többször is végigizgulhatjuk. Például ha barátságosan közeledünk mindenkihez, akkor hozzánk is így viszonyulnak majd, és rengeteg mellékküldetéssel és hasznos infóval szórnak meg az NPC-k. A feketepiacon a történet szempontjából nagyon fontos információkat vehetünk, esetleg fontos célpontokhoz kérhetünk még részletesebb leírásokat, adatokat, és a fegyverkereskedőknél is kedvezményesebb áron vásárolhatunk. A játékmenet alapvetően egy gyengébb akciójáték mentén halad, ugyanis hiába rendelkezünk a kémek összes elengedhetetlen képességével, lényegében egy sima darálás a játék. Az ellenfelek mesterséges intelligenciája nem nevezhető túl jónak, a katonák és egyéb zsoldosok hírből se ismerik a fedezékeket, így jól megválasztott, a központban megválasztott fegyverarzenállal könnyedén átverekedhetjük magunkat a pályákon.

Természetesen lehetőségünk van lopakodni, beszivárogni, közelharci ismereteinknek köszönhetően csendben is végezhetünk az ellenfelekkel, így akár egyetlen lövés eldördülése nélkül is teljesíthetjük a küldetéseket, de nem biztos, hogy sokan az ilyesféle szabotázs-akciókban és csendes gyilkolásban lelik majd örömüket. Mégis hiába az érezhető RPG-töltelék, a játék során végig azt érzi az ember, hogy ez egyfajta kötelező mellékelem, amivel a játék akcióorientált mivoltát szerették volna színesíteni.


Küldetéseink során minijátékok is megnehezítik életünket, ezek kivitelezése remekül sikerült - nagyszerű kihívást nyújt a számítógépek és zárak feltörése, a riasztók kiiktatása. Az időre menő játékokban a hackelés során egy folyamatosan váltakozó számokkal teli ablakban kell megtalálni két szükséges kódot, riasztók esetén egy áramkörben kell sorrendben kiiktatni a kapcsolókat, a zár feltörése pedig az egérrel irányított hengerek megfelelő pozícióba állításával zajlik.

A hangulatot azonban teljesen hazavágja a játék elavult grafikája. Az idő vasfoga kifogott az Unreal Engine 3-on, a textúrák késleltetve töltödnek be, ráadásul a helyszínek és a tereptárgyak kidolgozottsága poligonszegény, a változatosság apró szikrája sem nagyon fedezhető fel bennük. A karakteranimáció egy fokkal már jobb, bár a játék igazából az átvezető videóknál néz ki a legszebben. Sokszor megakad játék közben a látvány, ráadásul indokolatlanul sokat tölt az Alpha Protocol, így a türelmetlenebbek hamar feladhatják Michael küldetését.

A jobb sorsra érdemes Alpha Protocol felemásan teljesített, a bugos AI, a kopottas grafika és a túlzottan akcióorientált kivitelezés rányomja a bélyegét a hangulatra. Pedig egy remekül megírt, összeesküvésekkel átszőtt, pergős sztori részesei lehetünk, amiben soha senkiben sem bízhatunk meg. Ezt a pozitívumot fokozzák a remekül megírt párbeszédek, a jól eltalált karakterek, így a játék azért nem lett rossz, de az Obsidian ebből sokkal többet is kihozhatott volna.

Grafika: Az Unreal Engine 3 képességeit több remekbe szabott játékból ismerjük már, ezúttal mégis csúfosan alulmúlja magát a motor. Lassan töltődő textúrák, poligonhiányos tereptárgyak és hosszas töltési idő jellemzi a játék korábban még ígéretes elemét.

Kezelőfelület, irányíthatóság: Könnyen átlátható kezelőfelület várja a játékost. Az RPG irányvonal nincs túlbonyolítva, így a képességek fejlesztése egyszerű, miközben egy külsőnézetes akciójátéknak megfelelő irányítást kapunk.

Játszhatóság: A változatos párbeszédek, a szerteágazó történet és a különböző választási lehetőségek alaposan megnyújtják a történetet, ráadásul az újrajátszhatósági faktor is magas.

Intelligencia, nehézség: Az AI végtelenül buta, egyszerű. A zsoldosok levadászása kihívásmentes, így csak rajtunk áll, tűzharcban vagy lopakodva küldjük őket a túlvilágra.

Hangok, zene: Első osztályú, profi munka. A szinkronszínészek remek munkát végeztek, az aláfestő zenék pedig remekül passzolnak az adott szituációhoz.

Összefoglalás: Az Alpha Protocollal hatalmas lehetőséget szalasztott el az Obsidian. A csapat végre azon fejlesztők táborához csatlakozhatott volna, melyek neve örökké fennmarad, de első saját játékukkal elbaltázták ezt a lehetőséget. Kémjátékukban komoly potenciál lakozik, de nem sikerült kiaknázniuk.