Ötvös Tibor

Call of Duty: Black Ops trailer

Az Activision és a Treyarch jól megkeverte a világsajtót. Azt már a hét elején tudtuk, hogy ma rántják le a leplet a hetedik Call of Duty címről és erre sokan nagyon feszülten készültek.

Épp ezért rögtön ráugrottak az első, kora reggel megjelent hírre, miszerint a következő játék a már korábban emlegetett Vietnam alcímmel fut majd. Ám, mint délután kiderült, ez végül nem igaz. Az Activision délután ugyanis kiált a nyilvánosság elé és bejelentette, hogy a hetedik Call of Duty a már szintén pletykált Black Ops címmel jelenik meg - november 9-én.


Mark Lamia, a Treyarch vezetője azonban tovább ment és elárulta, hogy a Black Ops új szintre emeli a Call of Duty világot és a megszokott egyszemélyes kampányt ko-op módban is végig lehet majd vinni. Ráadásul a mai napon elméletileg megérkezik az első trailer is a programból, melyet megjelenése után rögtön beszúrunk mi is.

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- FRISSÍTÉS: Egy újabb hírből kiderült, hogy ezúttal Kuba, Vietnám és az Északi-sarkkör adja majd a Black Ops színterét. A videót még mindig várjuk.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Zolivok #9
    richard45 az a infinitys gémeknek a megszálottja mit lehet tenni de nekem nincs meg a cod6 isten ments h megvegyem de játszottam vele oszttársam accján nem keveset, mert a RiotShieldezés no meg a 3rd person mod azért kitöltötte a public unalmát , de a hitboxrendszere az komolytalan amikor Killcam ellővi a levegőt és kifröccsen belőle félliter vér... meg stb. Ja meg az hogy lövök és futok játék látod a radaron a piros pontokat futsz 1 felé ha eltűnik a térképről 3 mp múlva akkor futsz a következőhöz, ha nem tűnik el akkor végignézheted ahogy lelőttek és kezdődik elölről vagy camperkedsz amíg ki nem szednek.. 1ébként élethű játékot akartok majd összel jön PC re a Breach,nyáron meg konzolra.
  • Pantus #8
    "Azért az hogy célozni kell tudni COD5-ben kicsit túlzás"
    Célozni kell tudni képzeld, nyilván erről elég nehéz vitázni, de csak annyit mondanék hogy egylövetű puskával igen is kell célozni.

    "COD5 számomra a rengeteg grafikai bug (számtalan olyan hely volt ahova beált a csipa,egy fejfedő látszódott ki belőle amit nem lehetett ellőni,ennek ellenére ő mindent látott)"
    Nem tudom 1.3 óta játszom, de nem akadtam ilyen "grafikai" buggokra.

    "a balanszolatlan fegyverek"
    Ha most ppsh-ra gondolsz, mw-ben ott a p90, mindig kell egy imba fegyó bele hogy a kicsik is döngethessék valamivel a mellüket

    "a szánalmas fegyver addonok"
    Shoti grip, sniper scope,GL mw-ben is volt , akkor a bayonett lehet a "szánalmas", erről inkább nem nyitnék vitát de jobb ha tőlem tudod sokszor jól jött már

    "a béna hanghatások (pl: sima puskára rátetted a távcsövet és megváltozott a hangja)"
    Már bocsi, de sima codban is a mosin nagant-nak és a mosin nagant snipernek teljesen más hangja volt. Szerintem az lehet benne, hogy nem csak scope kerül rá valószínűleg egy kicsit erősebb tipust kapsz kézhez. Bár nem vagyok fegyverszakértő javítsatok ki ha tévedek.

    "a rettenetes szar pályák (a legtöbb mapon átlőhető / átgránátozható minden a másik oldal kezdőpontjára) miatt volt bukta"
    Te a dome-ról beszélsz. Ez az egyetlen ilyen pálya bár azért még ott is max a lenti nyílt téren lehet ezt bejátszani. Ja és ez 1 pálya.

    Sok antihype-ot kapott a CoD5, valószínűleg 1.0-án tényleg buggos volt, mert tartani kell a határidőt aztán majd összefoltozzuk. De adjunk már egy esélyt a kövinek...

  • Skynet #7
    Szerintem arra akart utalni hogy jóval kevesebb darafegyver volt benne,és nem volt jellemző hogy a fegyók bő 90%-a csak látványban ugrál amúgy totál norecoil..
  • richard45 #6
    "ja hogy célozni kellett benne és nem csak úgy adta a találatot."
    Aham persze, biztos k*rva nagy tudomány eltalálni valakit a COD5 hangyap*csányi pályáin, nekem nem volt olyan nehéz de ha neked egy kőkemény árkád shooterben nehéz eltalálni valakit akkor ámen.
  • Skynet #5
    Azért az hogy célozni kell tudni COD5-ben kicsit túlzás,de tény még a COD6-nál is értelmesebb volt a hitbox.
    COD5 számomra a rengeteg grafikai bug (számtalan olyan hely volt ahova beált a csipa,egy fejfedő látszódott ki belőle amit nem lehetett ellőni,ennek ellenére ő mindent látott), a balanszolatlan fegyverek, a szánalmas fegyver addonok, a béna hanghatások (pl: sima puskára rátetted a távcsövet és megváltozott a hangja) és a rettenetes szar pályák (a legtöbb mapon átlőhető / átgránátozható minden a másik oldal kezdőpontjára) miatt volt bukta. Ugyanolyan színvonaltalan volt mint a COD3 ami csak konzolra jött. Tréácstól sem kérek többet játékot,IW pedig a COD6-nak nevezett szégyen után a pc-s értelmesebb játékostársadalom előtt nyugodtan áshatja el magát a francba (nem véletlen hogy mára alig tolják a COD6-ot és többen játszanak COD4-el inkább).:)
  • Balumann #4
    Csomószor meg se adta a találatot CoD 5 -ben, bár a legrosszabb számomra a hülyén beállított AI, és a bugok voltak. CoD 5 volt az első cod amiben olyannal találkoztam, hogy a társak odaszorítanak a sarokba vagy a falhoz (pl. amikor védekezni kellett) és az miatt kellett visszatölteni (3x is 2 különböző helyen, de többször is volt csak akkor mentek tovább és kitudtam jönni).
    Ettől függetlenül mondjuk végigjátszható volt, a COOP élvezhetővé tette.

    CoD 6 se lett volna rossz szerintem (sőt a story meg pályák jobbak voltak a 4-nél), csak ne vették volna ki a kihajlást. Ez hogy ki kellett állnom teljesen, utána meg mivel eprszehogy meglőttek ezért vissza hogy meggyógyuljak, és ezt folyamatosan csinálni a játék végéig, iszonyatosan elrontotta a játékot számomra (és idegesítő is volt). Ráadásul azok a coop pályák, zombis poén volt az 5-ben, de a 6-ban ezek specops coopok, szuperkatonák akiket csak robbanóval kell megölni, meg még némelyik... borzasztó.
  • portable #3
    jó a trailer
  • Gyuszopapa #2
    Mellesleg mi bajod volt a cod5-el,ja hogy célozni kellett benne és nem csak úgy adta a találatot.MW2 atom a pályán röhejes.Az 1,UO,2,5 és talán a 4 még jó volt de a 6 inkább nem részletezem.Vagyis igen,eredeti játék úgy dobál kifelé mint a szar a multiból az iw net egy halom fos a p2p rendszerrel.Más játékkal nincs multi gondom.
  • richard45 #1
    Hmm..hát most hogy az IW feloszlott számomra ezek a COD már nem lesznek COD-ok, csak egy jól csengő márkanévvel megáldott lövölde. Bár már az MW2-se volt az igazi de nálam a COD5-nél még így is sokalta többet ér. Úgy hogy kösz Activision, hogy tönkre k*rtad ezt a nagyszerű szériát és futószalag címet kreáltál belőle.