Gyurkity Péter

E-könyveket árulna a Google

A keresőcég jelezte, hogy elindítaná saját szolgáltatását, amelyen keresztül a legújabb könyvek digitális másolatait szerezhetnék be az internetezők. A kiadók érdeklődve várják a javaslat részleteit.

A Google a New York városában múlt hétvégén megrendezett BookExpo alatt kereste meg a nagyobb tengerentúli kiadókat, mégpedig azzal a szándékkal, hogy a közeljövőben beindítaná saját e-book szolgáltatását, közvetlenül az Amazon ellen helyezkedve ezzel a piacon. Utóbbiak örülnek, hogy egy nagy cég érdeklődik tartalmaik iránt, ám egyelőre óvatosak és a pontos részletekre várnak.

A kiadók egyetlen ilyen részlet miatt nem elégedettek a digitális piacot saját szolgáltatásával és a Kindle olvasókkal uraló Amazonnal, a cég ugyanis ragaszkodik a 10 dolláros árhoz, amely pedig jóval alacsonyabb, mint az új, keményfedeles kiadványok esetében megszokott 25-26 dolláros szint. Éppen ezért most nagyon is nyitottak a Google iránt, jóllehet esetükben is a átlagos kereskedelmi árra, valamint a biztonságra, a másolást megelőző óvintézkedésekre kíváncsiak. A Google már jelezte is, hogy az árral kapcsolatban a kiadókra bíznák a döntést, ami nyilván a mielőbbi megállapodást szolgálja.

Egy esetleges szerződés a keresőcég és a nagyobb kiadók között teljesen a könyvek digitalizálását engedélyező megállapodástól külön jönne létre. Utóbbi révén a Google többnyire a régebbi, a szerzői jog hatálya alól már kikerült kiadványokra koncentrál, amelyeket egyetemi könyvtárakból gyűjtenek össze (ebből 1,5 milliót már elérhetővé tettek a mobiltelefonokon és a Sony Reader olvasón), az e-book szolgáltatás viszont kifejezetten az új művekre fókuszálna, amelyek esetében jelenleg a tartalom 20 százalékában indíthatunk kereséseket, vásárlási szándékunkkal pedig többnyire az Amazont kereshetjük meg.

A cél az új szolgáltatás beindítása még az év vége előtt, ehhez azonban le kell zárni a kiadókkal folytatott tárgyalásokat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • hdo #2
    Az még semmi hogy nulla anyagköltség, mert az adatot sokszorosítani bármeddig lehet. De a google azokat a könyveket akarja árusítani, amiket kvázi a szerzői jogvédelem semmibe vételével másolt. Erről van is pár cikk sg-n visszamenőleg. Szal ha úgy nézzük lopott árut adnak el, semmivel nem legálisabb mintha ingyen töltenéd torrenten.
  • mad mind #1
    Nade basszus, egy e-booknál miért kéne kifizetni a kemény fedeles felárat? Jóval kevesebb munkájuk van vele és az anyagköltség is kiesik.
    Mindenki pénzéhes ?