Berta Sándor

Elkészült a BKA-törvény végső tervezete

A CDU/CSU és az SPD politikusai megállapodtak a Német Szövetségi Bűnügyi Hivatalról (BKA) szóló törvény végső módosítóváltozatáról. A jogszabály-tervezet a hónapokig tartó tárgyalások után született meg és részletesen kitér a vitatott online házkutatások szabályozására is.

Az ARD berlini stúdiójának birtokába jutott dokumentum szerint az online házkutatásokat első lépcsőben kizárólag bírói engedéllyel rendelhetnék el. Amennyiben az akció megtörtént, két BKA hivatalnok és a szervezet adatvédelmi megbízottja átvizsgálná a megszerzett anyagokat és megállapítaná, hogy az eljárás során sérült-e a lehallgatott vagy megfigyelt személy magánélethez fűződő joga.

"Amennyiben az adatvédelmi megbízottnak kétségei merülnének fel, az ügy részletes dossziéját azonnal egy bíróhoz továbbítják, aki eldönti, hogy a megszerzett adatok felhasználhatók-e. Ezzel a biztosítékkal teljes mértékben eleget tettünk a német alkotmánybíróság korábbi követeléseinek" - jelentette ki Fritz-Rudolf Körper, az SPD frakcióvezető-helyettese.
Az online házkutatások ráadásul egyelőre csak 2020 december végéig alkalmazhatók. Wolfgang Bosbach, a CDU frakcióvezető-helyettese úgy vélte, hogy sikerült egy jó törvényt még jobbá tenniük és a BKA-nak így olyan, a gyakorlatban is használható, törvényben garantált jogosítványai vannak, amelyekkel eredményesen harcolhat a nemzetközi terrorizmus ellen. Ráadásul mindezt úgy teheti, hogy ügyeltek a jogállamiság legfontosabb alappilléreinek sérthetetlenségére is.

A BKA feladata lesz többek között a terrorcselekmények megelőzése, a különböző személyek ellenőrzése és lehallgatása, az akusztikai és optikai megfigyelés, a valós és online házkutatások lebonyolítása. A hivatal - csak súlyos bűncselekmények esetén - bármilyen adatbázisba betekinthet, onnan adatokat szerezhet és az akcióit kizárólag a BKA elnöke, a képviselője vagy egy bíróság engedélyezheti. Peter Schaar adatvédelmi biztos üdvözölte a változtatásokat, mondván, ugyan nem ismeri még a teljes jogszabály-tervezetet, de az eddig ismertetett részletek bizakodásra adnak okot. A mostani javaslat ráadásul jobb az elődeinél.

Sabine Leutheusser-Schnarrenberger, az FDP frakcióvezetője ugyanakkor úgy nyilatkozott, hogy pártja ezt a tervezetet sem fogja elfogadni a német parlamentben. A korábbi igazságügyi miniszter a 2020-as dátumot fércműnek nevezte, szerinte a 12 éves határidő túl hosszú. A német parlament várhatóan jövő héten szavaz a BKA-törvény módosításáról.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • vajon kiki #1
    ok. egyéb?