Kiadó: Ubisoft
Fejlesztő: Gearbox Software
Honlap

Rendszerkövetelmények:
Minimum: 3 Ghz Intel Pentium D 925 processzor, 1 GB RAM, 128 MB DirectX 9.0c, Shader model 3.0-s videokártya (ATI RADEON X1600/1650-1950/HD2000/3000-es széria, NVIDIA Geforce 6-os széria), 8 GB szabad hely a merevlemezen, 4x-es Dual-layer DVD meghajtó
Ajánlott: 2,6 Ghz Dual-core processzor, 2 GB RAM, 512 MB DirectX 10 videokártya (ATI RADEON 4000-es széria, NVIDIA Geforce 8/9-es széria)
Hasonló játékok: Call of Duty-sorozat, Medal of Honor-sorozat
Kategória: FPS

Matt Baker soha nem akart szakaszvezető lenni, de nem volt más választása. Látta bajtársai halálát, a háború kilátástalanságát, egyetlen célja csupá a borzalmak túlélése. A Gearbox Software most visszatért jól bejáratott, II. világháborús taktikai FPS-éhez, történetét pedig a Market Garden hadművelet idejére teszi.

Nem hősök ők, nem is kíméletlen egyszemélyes hadseregek. Ám a háborúban mindnyájan egy csapat részeseivé kovácsolódtak, már-már testvérekké, akik átérzik egymás fájdalmát és a reményvesztettséget. A Gearbox első önálló fejlesztéseként, 2005-ben jól ráérzett a receptre, miszerint az agyatlan lövöldözést nélkülözve is lehet sikeres egy FPS, ha ahhoz morális kérdéseket feszegető, veteránok visszaemlékezésén alapuló történetet hegesztenek, a játékmenetét tekintve pedig inkább a taktikus, csapatalapú harcmodort erőltetik a realisztikusság megtartásával.

A Brothers in Arms első két része azonban túlságosan is hasonlított egymásra, a fritzek likvidálását pedig egy könnyen kiismerhető taktikát alkalmazva, monoton módon lehetett véghezvinni. Mégis, a 101-es ejtőernyős hadosztály torokszorító története megérte a hangyányi hajtépést, a grafikus generációváltást követő Hell's Highway megjelenésével pedig úgy látszik, beért a sorozat. Azonban még mindig beleront a levesbe némi régi hiba: a konzolos megjelenést követően több mint két hetet váratott magára a Windows-os verzió, de most már semmi akadálya annak, hogy mi is részesüljünk abból a pofonból, amit a szövetségesek kaptak Hollandiában a német hadigépezettől.


Hősünk Matt Baker, akivel a Road to Hill 30-ban érkeztünk a bozótharcos, szántóföldes, farmos Normandiába, akkor még közlegényként, ám D-napot követő sikeres akcióinkkal, és társaink elhullásaival hamarosan törzsőrmesteri státuszig tornásztuk fel magunkat. A Hell's Higway története 1944. szeptemberében veszi kezdetét, amikor Montgomery tábornagy egy elvetélt ötlete miatt szívunk majd nagyokat. Tervében az áll, hogy Hollandiában, mélyen az ellenséges vonalak mögött a szövetségesek elfoglalnak egy stratégiailag fontos országutat, ahonnan már egyenes út vezetett volna a Harmadik Birodalom szívébe, így karácsony előtt véget érhet a háború. Csakhogy a felderítők nem álltak a helyzet magaslatán, mivel azzal nem számoltak, hogy Hitler elit csapatai és páncélos hadtestei a közelben állomásoznak. Az amerikai és brit csapatok a kezdeti sikerek ellenére hamarosan csúfos kudarcot könyvelnek el, körbekeríti és felmorzsolja őket a német túlerő.

Mi a történelem legnagyobb légi offenzívájában érkezünk a napfényes Hollandiába, egy csapatszállító vitorlázó repülőben ülve. A történet a mi visszaemlékezésünkön alapul, a Market Garden hadművelet utolsó három napját filmszerűen elbeszélve. Nem lesz egy leányálom és a siker sem lebeg majd a szemünk előtt, hiszen éppen ez a kilátástalan helyzet adja a játék történetének komoly mondanivalóját. Megkockáztatom, ennyire igényes sztorival egyetlen hasonló kaliberű termék sem büszkélkedhet.

Baker önelemző és sztoikus gondolatait a küldetések között ismerhetjük meg. Szinte miránk is ránehezednek azok a lelki és fizikai sebek, amelyek a katonákat sújtják az értelmetlen háború miatt. Ahogyan bajtársaink hullnak el mellettünk a harcmezőn, úgy növekszik benne a feszültség, már-már az őrületbe kergetve őt, amit jópárszor hangzatosan ki is ad magából. Társai ezt néhányszor szóvá is teszik és kérdőre vonják őt. Persze ahhoz, hogy ne kerüljünk idő előtt arra a gyásztáviratra, amit családunk venne át, gondolkodnunk kell, amikor szembekerülünk a náci hadállásokkal.


Hamar rá fogunk jönni, hogy az egyszemélyes rambózás nem kifizetődő, ehelyett mindig fedezékbe kell vonulnunk és onnan ki-kilesve oszthatjuk az áldást. Célunk az, hogy folyamatos tűzerővel sarokba szorítsuk az ellenséget, miközben a három részre osztott szakaszunkból az egyik csapat oldalba, vagy hátba kapva őket tegyen pontot az ütközet végére. Egyszerűnek hangzik, ám nem lesz az, a sorozatot ismerők számára viszont nagy meglepetéseket nem tartogat a játékmenet.

Mi is ez a három csapat, amit nekünk kell vezetnünk? Az első az, amelyik nehézgépfegyverrel elnyomja a németeket távolról, fedezékből, a második az, amelyik rohamkarabélyokkal megközelíti a célpontot és kivégzi az ott tartózkodókat. Egy harmadik brigád olyan speciális fegyverekkel rendelkezik, mint a páncélököl, feladatuk pedig az, hogy a mélyen ülő helyekről robbantsák ki az ellenséget, avagy a tankokat ártalmatlanítsák. Ha túlontúl átláthatatlannak tűnne egy adott szituáció, akkor bármikor előhívhatjuk a taktikai térképet, ahol madártávlatból láthatjuk a kérdéses területet. Fel van tüntetve a mi helyzetünk és az ellenségé, így könnyedén kidolgozhatunk egy ütős stratégiát. Talán csalásnak is minősülhet ez a lehetőség, ahogyan maga a célkereszt alkalmazása, valamint a németek felett virító indikátor is. Utóbbi kezdetben vörös színben pompázik, ám ahogyan fedezettűzzel tesszük őket folyamatosan harcképtelenné, ez a kör úgy fog fogyni, mígnem teljesen védtelenek lesznek.

Osztagaink között a TAB billentyűvel tudunk váltani, a célkereszttel pedig ki tudjuk választani az aktuális teendőt (az ellenségre mutatva lőni kezdenek, a pálya adott pontjára helyezve pedig odarohannak), a 4-es gombbal újra a mi követésünkre sarkallhatjuk őket. Másik üdítő újdonság a pályaelemek rombolhatósága, amely különös ízt ad a csatározásainknak. Ha a fritzek egy fakerítés mögött rejtőznek, akkor nem kell mást tennünk, mint azt ripityára lőni, felfedve ezzel védtelen testüket. Viszont ha egy géppuskafészek túlzottan kemény diónak tűnik, akkor eresszünk a homokzsákok közé egy rakétát és az akadály rögtön megszűnik.


Az újdonságok között megtalálható egy egészen naturalisztikus sérülésrendszer is, melynek köszönhetően - még ha kicsit karikatúraszerűen is - leszakadó végtagokban és fejlövések durva végeredményében "gyönyörködhetünk". Sajnos a program némileg öncélúan, lassítva ki is emeli a horogkeresztesek haláltusáját. Az autentikussághoz hozzátesz ugyan és tényként kell kezelni, hogy ez is hozzátartozott a háború borzalmaihoz.

A játék sarkalatos pontja a mesterséges intelligencia féllábúsága. Csapattársaink gyakran egyáltalán nem követik utasításainkat, csak állnak bambán, máskor meg előszeretettel gyalogolnak bele az ellenséges golyózáporba. Eszük ágában sincs fedezékbe vonulni, noha fél lépésre van tőlük a biztonságot jelentő kőkerítés. Ha pedig mégis, gyakran akkor is a veszélyesebb, másik oldalán lapulnak meg, nekünk meg csak az jut, hogy az átlyuggatott hullájuk felett káromkodjunk. Célzásban sem mindig jeleskednek, sok esetben saját magunknak kell pontot tenni az ügy végére.

Természetesen ellenségeink is képesek hasonlóan birka módjára viselkedni, de a legbosszantóbb mégis az, hogy szemérmetlenül csalnak és a semmiből bukkannak fel hirtelen, sokszor szinte megoldhatatlan nehézségekbe sodorva bennünket. Bár nem mindig jellemzőek ezek a hajtépések, de ha nem jövünk bele osztagaink tökéletes irányításába és minél többet hagyjuk őket saját döntéseket hozni, előbb-utóbb mi is megtapasztaljuk az MI gyökérségét. Ez már sajnos a korábbi részekre is jellemző volt, kár, hogy itt nem történt határozott előrelépés.


Sajnos a multiplayer területén nem tudok kiemelkedő dolgokat elkönyvelni, tekintettel arra, hogy ugyan akár 20-an hadakozhatunk egyszerre, ám a szűkös pályakínálat és az egyféle játékmód nem növeli meg a egyjátékos örömökbe belefáradt rajongókat. A lényeg az, hogy két zászló körül forog minden, az ellenségét le kell vonnunk, míg a miénket pedig fel. Jobb lett volna egy tapasztalati rendszeren alapuló, statisztikánkat számon tartó rendszer, ami legalább az alapvető módokat, urambocsá küldetésalapú kitűzéseket tartalmazza. Így viszont a többjátékos élvezetet csak nyomokban véljük felfedezni egy-két parti erejéig.

Ha történeti szempontból állunk hozzá a játékhoz, akkor egy kiemelkedő darabbal állunk szemben, igen intenzíven adja vissza a katonák gondolatait az emberi jellemábrázolás eszközeivel. Maga a megfontoltságot előtérbe helyező taktikai játékmenet biztos pilléreken állna, ha nem rontanák le az összképet az MI hiányosságai és az egyéb technikai bakik. A Market Garden hadművelet kudarca és az ejtőernyősök kiszolgáltatottsága mégis egyedi ízt ad a Hell's Highway-nek, pont mint egy háborús filmben. Grafika: E szempontból tényleg nem érheti szó a ház elejét, noha többekben visszatetszést keltett az aljnövényzet megvalósításának idejemúltsága. Az Unreal Engine 3.0-nak köszönhetően a kinézet egyedien kontrasztos, a hátterek elmosódnak, a konzolos változatokhoz képest alaposan feljavított, így élesebb textúrákkal (melyek néha nem töltenek be időben) és kidolgozottabb részecskeeffektekkel kell számolnunk. A karaktermodellek minden ráncra és sebhelyre kiterjednek, egyedül talán a mimika az, amit hiányolok katonáink arcán. A káprázatos robbanásoknak köszönhető sérülésrendszer miatt a játék bővelkedik a némileg egyszerűbb módon ábrázolt véres jelenetekben, leszakadó végtagokban és dinnye módjára szétloccsanó koponyákban - döntse el mindenki maga, hogy megemészti-e.

Kezelőfelület: Bár az előző részekkel ellentétben történt némi változás a billentyűzetkiosztásban, mégis elérhető, megszokott gombokon kaptak helyet a különböző utasítások. Kezdőknek viszont tény, hogy bele kell jönniük az akár három csapat egyidejű irányításába. Az átláthatóságot növeli a taktikai képernyő is, ám ennek ellenére gyakran spontán döntéseket kell meghoznunk gyorsan és határozottan. Még pont nem kell plusz ujjakat növesztenünk minden opció kézben tartására, a kissé hosszabb belerázódás után nagy baj nem érhet minket.

Játszhatóság: Az egyszemélyes kampány 10-12 órája a játék igazi erőssége, erre utal a mélyen kidolgozott, emberközpontú történet, a többjátékos lehetőségek viszont elhanyagolhatók. Kezdőknek a Casual fokozat bőven elég, tapasztaltabbaknak még két nehezebb fokozat áll a rendelkezésére - igaz a legkeményebb csak az első végigjátszás után. Gyűjthető bónuszok tekintetében az ellenállás mókás falrajzai, a Killroyok összeszedésére van lehetőségünk, amiből egy pályán több is van, eléggé eldugott helyeken. Néhány Easter Egg is bekerült, ezek felfedezése megtolhatja a játékidőt. Csak hogy képben legyetek: pl. társainkat birkává is változtathatjuk (tekintve a mesterséges intelligenciát, nem is akkora nagy sértés). Összességében viszont a scriptelt jeleneteknek hála az ellenség mindig ott és akkor várható, mint az első végigjátszásnál.

Intelligencia, nehézség: Az MI sajnos elég sokszor hoz kellemetlen helyzetbe minket, ez talán a játék legfőbb hiányossága. Társaink önálló döntései nem mindig válnak előnyünkre a csaták végeredménye tekintetében. Néha fittyet hánynak parancsainkra, reménytelen helyzetben is a végsőkig lecövekelnek egy helyen, az ellenség pedig gyakran csal. Ha nem tudjuk kellőképpen elsajátítani csapatunk irányítását, akkor a gépi intelligencia nem fogja megkönnyíteni helyzetünket. Kihívás persze bőven akad, gyakorlatilag egyféle taktikát fogunk alkalmazni a játék során.

Hangok és zene: Szívhez szóló nagyzenekari darabok szólnak az átvezető jelenetekben és a főmenüben, a küldetések között pedig követik a csaták lüktetését, kellőképpen aláfestik a drámai hangulatot. A fegyverek hangjai, a harc közbeni kiáltások tökéletesen autentikusak, bár némileg ismétlődőek. A folyamatos tűzharc okozta hanghatások leírhatatlanok, a szinkronhangok kellő átélésről tesznek tanúbizonyságot. Viszont szegény Baker néha még akkor is ordít, amikor társai fél méterre vannak tőle és nyoma sincs a németeknek a közelben.

Összegzés: Intenzív háborús élményt nyújt a Brothers in Arms: Hell's Highway, bár koránt sem akkorát, mint a Call of Duty sorozat. Itt az igazi erősség a mélyen szántó gondolatokat megfogalmazó történeti szál, mely bőven felülkerekedik vetélytársain. Audiovizuális élmény szempontjából minden adott lett volna egy tökéletes darabhoz, ám a krónikusan előforduló MI-hiányosságok és a multi háttérbe szorítása ezt nem engedik. Mindent figyelembe véve a Gearbox gyermeke a maga taktikus játékmenetét tekintve mégis tökéletes emléket állít a Market Garden hadműveletben résztvevő elesetteknek, még ha azok jelen esetben csupán kitalált személyek is.

A játékot bemutató videó