Berta Sándor

Kihasználják a gazdasági válságot a spamküldők

Miután az elmúlt napokban az Egyesült Államokról az egész világra átterjedt a tőzsdei válság, a folyamatból a bűnözők is igyekeznek hasznot húzni. A spammereknek kapóra jött a pénzügyi krízis, hiszen így könnyedén a maguk javára fordíthatják az emberek bizonytalanságát.

Szakértők szerint csak idő kérdése volt, hogy a válság bekövetkezte után mikor tűnnek fel a hatást kihasználó első kéretlen elektronikus reklámlevelek. "Az elmúlt napokban azt figyeltük meg, hogy nőtt a bankkrízissel kapcsolatos spam és adathalász e-mailek száma. Azt tanácsoljuk, hogy aki ilyen levelet kap, azt azonnal törölje. Egyetlen pénzügyi cég sem használ ugyanis spamet reklám célokra" - jelentette ki Thorsten Urbanski, a GData számítástechnikai biztonsági cég szóvivője.

A szakemberek úgy vélték: a következő napokban megszaporodhatnak a bizonytalanná vált embereknek olcsó és kedvező hitellehetőségeket ígérő ajánlatok. A spammerek ugyanis így akarják rávenni a habozó kisbefektetőket, hogy fektessék be a megmaradt vagy a napokban kimentett pénzüket. Az egyik kéretlen elektronikus reklámlevél például gyors és könnyen megszerezhető hitelekkel, 15 éves futamidő esetén 5,5 százalékos maximális kamattal csábította a felhasználókat. "Azonban, ha valaki érdeklődik, máris hitelszolgáltatási díjat számítanak fel" - tette hozzá a szóvivő. Vagyis kérdéses, hogy az illető egyáltalán valóban megkapná-e a kért összeget.

Ugyanilyen tapasztalatokról számoltak be a Secure Computing munkatársai is. Szeptemberben még a 2001. 09. 11-i terrormerényletekkel és a közelgő amerikai elnökválasztással kapcsolatos spamek voltak túlsúlyban, de októberben egyértelműen előretörtek a pénzügyi témájú kéretlen elektronikus reklámlevelek. Utóbbiak között vannak olyanok is, amelyek jövőbeni bankfelvásárlásokra és -csődökre utalnak, egyúttal "hasznos befektetési tippeket" ígérnek.

A válság időközben a Szilícium-völgyet is elérte, az Apple papírjai 16,3 százalékot veszítettek értékükből, a Yahoo és az eBay részvényei is éves mélyponton vannak. Az IBM ugyanakkor úgy tűnik, hogy egyelőre dacol a krízissel.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • tar86 #3
    Fogtam egy törököt de nem enged.
  • Nonix #2
    Edit: Valószinuleg igaz.
    Jó képlékeny ez a tözsde...
  • Nonix #1
    "A válság időközben a Szilícium-völgyet is elérte, az Apple papírjai 16,3 százalékot veszítettek értékükből,"

    16,3% - Ez mennyire hiteles ? Nem tudom elképzelni hogy ennyit esne ilyen rövid távon...