Berta Sándor

Hat évig készült tettére a finnországi ámokfutó

Ahogy telnek a napok, egyre több részlet derül ki a finnországi Kauhajoki városában elkövetett iskolai vérengzésről és annak elkövetőjéről. A 11 embert agyonlövő diák számos netre feltöltött videóban fenyegetőzött.

Lövöldözés történt kedd délelőtt egy Finnország délnyugati részén lévő iskolában. Az eset sokkolta nem csak a skandináv államot, de az egész világot. A 22 éves Matti Saari kedden délelőtt bement az iskolájába és tizenegy embert agyonlőtt, majd magával is végzett. A rendőrök már túl későn érkeztek a helyszínre, így nem tudták megakadályozni a mészárlást. Matti Saari kollégiumi szobájának átkutatásakor kiderült, hogy a fiatalember 6 éve készült borzalmas tettének elkövetésére. A nyomozók számos bizonyítékot találtak. A lefoglalt anyagokból - elsősorban videókból - bebizonyosodott, hogy a diák minden embertársa iránt határtalan gyűlöletet érzett.


Matti Saari egy félautomata pisztollyal és egy táskányi robbanóanyaggal érkezett az intézménybe. Indulás előtt még két kézzel írt jegyzetben azt ecsetelte, hogy mennyire utálja az emberiséget és hogy a tette végrehajtását már 2002 óta tervezte. A megoldás szerinte egy P22 Walther volt. Kilenc áldozatot, köztük egy tanárt egy osztályteremben találtak meg, a tizediket egy átjáróban. Az elkövető testére az iskola egy másik részén bukkantak, fejbe lőtte magát és a kórházban belehalt sérüléseibe. Jari Neulaniemi rendőrségi szóvivő elmondta, hogy a fiatalember az iskola több pontján is tüzet gyújtott minden bizonnyal vagy Molotov-koktélok vagy házi készítésű gyújtóbombák segítségével.


Finnországban félárbocra eresztették a nemzeti lobogókat, az emberek gyászolnak és értetlenül állnak az események előtt. Matti Vanhanen finn miniszterelnök Kauhajokiba látogatott, de előtte már jelezte, hogy mindenképpen tárgyalni akar a meglehetősen liberálisnak tartott finn fegyvertartási törvény szigorításáról. "A tavalyi és a mostani eset után fel kell tennünk magunknak a kérdést, hogy a magánszemélyek egyáltalán tarthassanak-e lőfegyvert" - hangsúlyozta a finn kormányfő. A politikus, Tarja Halonen finn elnökhöz hasonlóan egyúttal a világháló szigorúbb ellenőrzését sürgette. Az államfő szó szerint úgy fogalmazott:: "Az internet és az online fórumok, például a YouTube nem egy másik bolygó, hanem a mi világunk részei. S mi, felnőttek vagyunk felelősek azért, hogy megvizsgáljuk ott mi történik, és biztonságot teremtsünk."


Saari egy hónappal a vérengzés elkövetése előtt kapta meg a fegyvertartási engedélyét és fenyegetőző videók miatt éppen hétfőn hallgatták ki a rendőrségen. A rendőrök akkor úgy döntöttek, hogy visszavonják a fegyverviselési engedélyét, végül meggondolták magukat, mivel mégsem találtak alapos indokot. A diák élénken érdeklődött a fegyverek és a horrorfilmek iránt. Az online profiljaiban Wumpscut86-nak és ritkán Mr. Saari-nak nevezte magát. Ugyan azóta számos videót töröltek a különböző oldalakról, kedden este még mindig látható volt a YouTube-on az egyik felvétel. Felhasználók elmondták, hogy a honlapján a hobbi rovatban a számítógépet, a fegyvereket, a szexet és a sört jelölte meg kikapcsolódásként. Ezenkívül érdekelte a heavy metal zene: különösen a Rammsteinért és Metallicáért, valamint a Stanley Kubrick által készített Ragyogás (Shining) című horrorfilmért rajongott.


Finnországban minden 100 lakosra 32 engedéllyel tartott lőfegyver jut. Alig egy éve, tavaly novemberben végzett egy 18 éves tanuló Jokelában hat diáktársával, a rektorral és egy iskolai nővérrel, majd ő is megölte magát. Németországban a 2006-os emsdetteni ámokfutás után, amikor Sebastian B. a holland határhoz közeli város egyik iskolájában megsebesített 11 diákot, 1 tanárt és 16 rendőrt, szintén felmerült az internet szigorúbb ellenőrzésének gondolata. Mindkét elkövető tudatosan készült tettére, voltak jelek, videók. A kérdés inkább az, hogy napjainkban, amikor különböző indokokkal már online életünk egy jelentős részét gyakorlatilag teljesen ellenőrzik a hatóságok, Matti Saarinak miként adhattak fegyvertartási engedélyt? Hogyan lehet valakinek a fegyverét meghagyni, amikor felvételek vannak arról, hogy komolyan fenyegetőzik?

Elgondolkoztató az is, hogy amikor egy nagypapa letölt egy másolt zeneszámot az unokájának, gyakorlatilag azonnal bűnözőnek bélyegzik, viszont a fegyverrel rendelkező potenciális elkövetők szabadon kószálhatnak, sőt gyakorlatozhatnak és ezzel dicsekedhetnek is a világhálón. Okkal merül a fel tehát a kérdés: a rendőrök meddig óhajtottak várni Matti Saari őrizetbe vételére?< A hatóságok általában nagyon okosak és tájékozottak - ám többnyire mindig csak a bűnesetek megtörténte után. Sajnos az iskolai vérengzésekben elhunyt áldozatok hozzátartozóit ez már nem igazán vigasztalja.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • balee66 #78
    Aham, ok...
    Akkor erre iszunk egy sört (vagy többet) ^^
  • A1274815 #77
    "Most akkor én is beteg vagyok vagy mi??"

    Nem akarlak kiakasztani, de elképzelhető, azonban nekem nem tisztem ezt megmondani, főleg nem egyetlen hozzászólás alapján. Ha jól tudsz angolul, akkor tudsz találni egész komoly személyiség zavar teszteket az interneten, melyek továbra is csak, valamilyen irányzékként használhatóak. Ha komolyan szeretnéd tudni, akkor szakemberhez kell fordulni.
  • balee66 #76
    "mások felé helyezi magát néha pedig mindenkinél alsobbrendűbbé"

    Hát nemtom... én néha azt gondolom magamban, hogy "az egész világ meghülyült? vagy én nem vagyok normális? és ezt más nem látja?". Mondjuk van jópár ember, akik becsülök és nagyra tartok, mert sokkal többet értek el mint él és sokkal kitartóbbak...

    "akár csak a függőségi személyiség zavarban szenvedő"

    én pl. nagyon ragaszkodó típus vagyok. Általában 1-2 jó barátom van, de ők igazán jók... nélkülük úgy vagyok, hogy nem igazán látom értelmét bármit is csinálok.
    Én férfi létemre bevallom, hogy 19 évesen sírtam, amikor elhagyott a barátnőm, de végül kihevertem :)

    "továbbá a függőségihez hasonlóan fél hogy elhagyják a szerettei"

    Nekem a jelenlegi párom nagyon makacs (akár csak én). Néha muszály engednem neki, még ha nincs is igaza, mert különben 3 naponta veszünk össze (de már rájöttünk hogy egymás nélkül nem tudunk élni:D)

    "valamint a gyakori és erős hangulatváltások"

    Anyám sokszor depresszió, szerintem én is örököltem...

    "öngyílkossági kisérletek"

    Volt, 16 éves koromban... azaz csak elméleti szinten ment a dolog, igazából semmit sem tettem (most már nem is tennék semmi ilyesmit magammal!).

    Most akkor én is beteg vagyok vagy mi??
  • Sanyix #75
    neked sem kéne, pedig szinte minden hozzászólásban tolod az szadeszes szöveget.
  • xido #74
    Ha utána úgyis mindegyik idegrokkant tahó fejbelövi magát,akkor miért nem azzal kezdi rögtön?...sokakat megmentene ezzel,neki meg úgyis mindegy,mert meg akar dögleni a végén...
  • emp #73
    Tulajdon képen, ha vadászhagyományokon alapszik a liberális fegyverviselési engedélyük, akkor az miért is nincs kikötve, hogy azzal az engedéllyel csak ilyen és ilyen sörétes, meg ilyen és ilyen golyós vadászpuska tartható... Miért is vehet egy gyerek ezzel az engedélyével egy 22'-es félautomata pisztolyt??? Azzal mire szoktak vadászni? Csatornapatkányra?
  • Mike at home #72
    neked más témád nincs? mndegy mi a cikk lényeg a liberalizmus démonizálása, nacionalizmus éltetése
    liberálisok nélkül egy fegyenctelepen tolnád a csilét, vagy napi 12 órát dolgoznál, b+
    politizálni meg nem kéne
  • Mike at home #71
    spec a szülei nevelték félre
  • Mike at home #70
    ok, de vadászathoz minek pisztoly?
  • Sityi #69
    Az egyik legjobb barátját is lelőtte, szerinted ez normális? (forrás) Egy másikat meg a lövöldözés közben hívott fel, hogy elmondja neki, hogy most lőtt le 10 embert és hogy elbúcsúzzon tőle. Ez is józan, kiegyensúlyozott emberre vall?