Alex

Terrorgyanús a londoni fényképezés

A londoni rendőrség öt hetes kampányt indított, melyben a lakosságot a gyanús tevékenységek, mint például a fényképezés bejelentésére buzdítja.

Az angol rendőrség honlapján megjelent közlemény szerint a hirdetéseket a nagyobb londoni újságokban és a helyi kereskedelmi rádiókban helyezik el. Ezek célja az általános figyelem felkeltése a gyanús csomagok/tevékenységek iránt, melyek összeköthetők lehetnek a terrorizmussal. A bejelentésekhez külön forródrótot hoztak létre.

Mint a reklámkampány lenti poszterein is látható, a rendőrség szerint a fotózás és a mobiltelefonok különösen veszélyesek lehetnek a bűnözők kezében. Indoklásuk szerint előbbiek a támadások megtervezésében, a térfigyelő kamerák helyének rögzítésében nyújtanak segítséget, utóbbiak pedig a kommunikációhoz fontosak.


A kampány netszerte nagy felháborodást okozott a fotósok körében. Nick Potter szerint ez csak a hobbifotósoknak okoz gondot, a terroristákra semmilyen kihatása nem lesz. Az általa ismert fényképészek többsége nagyméretű SLR géppel járkál, míg a rosszban járóknak elég egy kamerás mobil is. Kárhoztatja a rendőrséget, hogy csak látszatintézkedéseket hoz a lakosság megnyugtatására, hogy megmutassák, "tesznek valamit".

Egy másik fotós, Thomas Hawk szintén az ártatlanul megvádoltakért aggódik, de még dühösebb a képviselt üzenet, a fotógráfiával szembeni negatív kép miatt. Leszögezi, hogy fényképeket készíteni nem bűn, és elkeserítőnek tartja a londoni rendőrség döntését, mely csak az idejüket fogja rabolni a valódi cselekvés elől, majd belinkeli biztonsági kamerákat tartalmazó Flickr képeit.

A Wired szerint ez az akció a szabadság elleni támadás, és kiemelik, hogy az Egyesült Királyságban minden lefényképezhető, legyen az egy adott személy, épület vagy bármi egyéb, ami az utcáról látható. A terrorizmust új mumusnak tartják, mellyel riogatva bármit megtehet a végrehajtó hatalom. Az egyik legnépszerűbb techblog, a BoingBoing egy módosított posztereket tartalmazó bejegyzéssel hívja fel a figyelmet a dolog ironikus voltára, mások pedig egy hasonló, a New York-i közlekedési vállalat által 2006-ban indított reklámkampányra hívják fel a figyelmet. A három millió dolláros akció eredményeképp az év során 1944 gyanús csomagot/tevékenységet jelentettek a hatóságoknak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • eörgs #55
    ingsoc
  • uniu #54
    nem ciganyok voltak ? Ok bizonyitottan gyenge elmejuek.
  • babajaga #53
    Azok között az unatkozó öreglányok között százalékosan kevesebb gyengeelméjű szintű egyén van mint 25 évig terjedő idejüekben.Villamos kisiklatás összefirkálás gyújtogatás károkozás.
  • uniu #52
    "unatkozó öreg nénik már sok bajt..."
    azokra a zavart oreglanyokra gondolsz akik ott allnak az ablak elott egesz nap, es ha valaki nem akkor megy a templomba amikor szokott, kihivjak a rendorseget ?:))
    Amugy azokon a telefonszomokon vszinu 500000, unatkozo, paranoias, zavart venasszony jelentkezik, hogy a felette lako kutyaja 2-ot vakkantott, biztos terrorista:))
  • Mirtil #51
    Fel a kezekkel, mobiltelefon van nálam és nem félek használni!
    Akkor ha esetleg Londonba mennék nyaralni, le se fényképezhetek semmit, mert terroristának néznek..
    Hogy fogják véghezvinni? Hogy döntik el, hogy melyik telefonos-fényképezős ember terroristagyanús, és velük mi lesz? Beviszik őket?
  • Möci #50
  • greg971 #49
    A legalsó képen látható hölgy nem látható felszerelése engem is érdekelt volna :D
  • PíszLávJuniti #48
    Japán turisták akkor kerüljék Londont :O
  • remark #47
    "...a londoni merenyletek utan..."
    Es ezen merenyleteket vajon ki hajtotta vegre?
  • Archenemy #46
    Dehogynem. Lerohanták Afganisztánt.