Gyurkity Péter

Az EU a korlátozott internetes adatmegőrzés mellett

A közösség az internetes keresők számára készülő tervezetében a felhasználói adatok megőrzésének szabályozását kéri majd, amely elképzelésük szerint az Unión kívüli cégekre is kötelező jelleggel vonatkozna.

A különböző keresőcégek - főként a három nagy - és az Európai Unió között visszatérő kérdésnek számít a felhasználók adatainak megőrzése. A legtöbb ilyen cég ugyanis a keresések, pontosabban a felhasználók egyes adatait megőrzi későbbi használatra, amely főleg a statisztikák, trendek megfigyelésénél hasznosak. Ez azonban többek tiltakozását váltotta ki, és az Unió is az adatmegőrzés korlátozását, annak megfelelő keretek közé történő visszaszorítását tartja célszerűnek.

Legutóbb európai illetékesek arról beszéltek, hogy az IP-cím személyes adatnak minősül, így ennek megőrzése problémás. Most nyilvánosságra került a kijelölt munkacsoport tervezete, amely még ugyan nem a végleges változat, ám már tartalmazza a közösség állásfoglalását a legfőbb pontokban. Azt szeretnék elérni, hogy elsősorban a három legnagyobb (a Google, a Yahoo és a Microsoft) alkalmazza az európai szabályozást, még akkor is, ha az említett cégek székhelye nem itt található. Véleményük szerint ugyanis amennyiben a keresők kihelyezett irodákat, illetve automatizált berendezéseket létesítenek az Unió területén belül, alkalmazkodniuk kell az itt érvényes, illetve most bevezetendő szabályokhoz.

A legfontosabb kitétel, hogy az illető felhasználónak beleegyezését kell adnia adatainak megőrzéséhez. Lehetőséget kell biztosítani ennek elutasítására, illetve az adatok megtekintésére, hogy az érintettek tisztán lássák, pontosan mit is tartalmaz az így elmentett állomány. Hogy ez pontosan miként működne a gyakorlatban, azt nem közölték, ám a végleges dokumentum az ígéretek szerint áprilisra készül el és azt természetesen a keresőcégek is tüzetesen átvizsgálhatják majd.

A Google egyelőre annyit közölt, hogy a nyilvánosságra került tervezet nem változtat álláspontján és kész együttműködni az illetékes hatósággal. A Microsoft hajlandó az IP-címek és más személyes információ eltávolítására, hogy a felhasználók ne legyenek visszakereshetők és beazonosíthatók, míg a Yahoo egyelőre nem fűzött kommentárt a hírhez - az ő asztalukon a felvásárlási ajánlatok és pletykák miatt nyilván ennél égetőbb kérdések foglalnak helyet.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • arrakistor #1
    no comment