MTI

Ahol tilos az internetes zaklatás

Ezentúl törvénybe ütközik az internetes zaklatás az amerikai Missouri állam egyik városában.

A Dardenne Prairie nevű település vezetése egyhangúlag döntötte el, hogy törvényen kívül helyezi az online zaklatókat. A döntés előzménye, hogy egy 13 éves lány öngyilkos lett a településen, mert kegyetlen hangú üzeneteket kapott a világhálón. A döntés értelmében az internetes molesztálás olyan vétségnek tekintendő, amelyért 500 dolláros pénzbüntetést és 90 napig terjedő elzárást lehet kiszabni. A polgármester közölte: a város vezetése azután kezdeményezte az internetes zaklatás büntethetőségét, hogy tudomást szerzett a lány haláláról. Mint mondta, a zaklatás az zaklatás, "függetlenül a módszertől vagy az eszköztől".

Az öngyilkosságba kergetett lány eleinte azt hitte, hogy egy jóképű 16 éves fiúval ismerkedett meg a MySpace társasági portálon, az illető azonban egy idő után mocskos üzeneteket küldözgetett neki. A 13 éves tini néhány perccel az utolsó üzenetek olvasása után felakasztotta magát szobájában. Kiderült, hogy a 16 éves fiú nem létezik, a leveleket egy szomszéd írta: az ugyanabban az utcában élő asszony azért zaklatta a lányt, mert az összeveszett az ő saját kislányával. Az anya egyik levelében azt üzente, hogy a lánynak, hogy rossz ember, aki nélkül a világon mindenkinek jobb sora volna.

Dardenne Prairie vezetése úgy definiálta a tilalmat, hogy törvénybe ütközik minden olyan internetes zaklatás, amely egy normális embernél mély érzelmi gyötrődést vált ki. Tilos továbbá a felnőttek számára minden olyan kommunikáció kiskorúakkal, amely egy normális szülő aggodalmát váltaná ki. A tilalom természetesen olyan internetes kommunikációra vonatkozik, amelyben az egyik fél a város lakója. A rendelkezés arról nem szól, hogyan kívánják érvényesíteni a tilalmat a városon kívüli zaklatókkal szemben.

Dardenne Prairie tisztviselői külön állásfoglalásban arra szólították fel az állami és a szövetségi hatóságokat, hogy hasonló módon lépjenek fel az internetes zaklatókkal szemben.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • HJPOWER #5
    Úhh bazz, komolyan mik vannak... A hülyéket csak nagyon ritkán lehet megvédeni saját maguktól... Ide nem törvény kell, hanem inkább oda kéne figyelni egymásra, családtagokra, azokra akik körülvesznek stb...
  • kernerster #4
    Én egy tízesért felbéreltem volna vkit a kislány apja helyébe, hogy verje agyon azt a hülye p'csát. Aztán az ügynek akár jó vége is lehetett volna ha nem akasztja fel magát ilyen gyorsan.
  • rhonkhan #3
    ennyit a szólás szabadságról USA-ban, no meg a hülyékről XD
  • peterx #2
    aki hülye haljon meg...
  • Tetsuo #1
    es mi van akkor ha a falu 1ik lakoja onmagat zaklatja es celja az, h bortonbe keruljon 90napra? A hatosag igy bunreszes lesz, ugye..