MTI

Kábelrongálás miatt internetkiesés Zalában

Kábelrongálás miatt négy zalai településen szünetelt a televízió- és az internetszolgáltatás.

Zala megye négy településén szünetelt a kábeltévé-, az internet- és a telefonszolgáltatás, mivel elvágták a Zelka Rt. optikai kábelét - tájékoztatta az üzemeltetési igazgató az MTI-t. A Zalaegerszegi Rendőrkapitányság rongálás gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen indított eljárást - közölte Takács Csaba sajtóreferens.

Kovács Gyulának, a Zelka Rt. üzemeltetési igazgatójának az álláspontja szerint a hétfőn hajnalban bekövetkezett és csak a késő esti órákra kijavított üzemzavar szándékos rongálás eredménye volt. A tettes felmászott a 20 kilovoltos áram alatt lévő oszlopra, és két helyen elvágta az optikai kábelt. A vezetékből - vélhetően a kábel réztartalma miatt - kivágott egy mintegy félméteres darabot, de miután kiderült, hogy nincs benne hasznosítható fém, otthagyta. Az optikai kábelben réz helyett üvegszál van, ami veszélyes hulladéknak minősül, ugyanakkor a kábel vastagságból arra lehetett következtetni, hogy csak minimális mennyiségű színesfémet tartalmazhat.

A rongálásokkal minden szolgáltatónak, aki színes fémet vagy alumíniumot használ, számolnia kell. Hulladék válik az alumínium jelzőtáblák oszlopaiból és a vasúti biztosítóberendezések kábeleiből. Hiányuk miatt halálos baleset következhet be, a hétfői rongálás miatt négy településen - Vöcköndön, Pókaszepetken, Zalaistvándon és Kemendolláron - nem lehetett telefonálni, internetezni - közölte a Zelka Rt. üzemeltetési igazgatója.

Lényegesen több kárt okoznak a színesfémgyűjtők, mint amennyi hasznot remélnek az eladott fém árából. A zalai megyeszékhelyen több telepen is átveszik a színesfémet. Előzőleg a kábelről leégetik a műanyagot, így nem lehet ellenőrizni, hogy honnét származik. A felvevőhelyeken a vörösréz kilójáért - a réztartalom százalékától függően - átlagosan 900 forintot fizetnek. Átadáskor elegendő, ha az eladó aláírásával igazolja, hogy a leadott fém a saját tulajdonában van - közölte Horváth Tibor, az egyik a színesfémtelep ügyvezetője.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Csaba42 #9
    Nem is tudom, melyik oldal támogatja még (sőt, már korábban is!) teljes mellszélességgel a cigányokat! Amúgy Cat-tel teljes mértékben egyetértek, sőt, aaaaa és sgbo is elég frappánsan megfogalmazta a mondanivalóját! Én csak ismételni tudnám őket.
  • uniu #8
    Tenyleg ? Akkor ajanlom figyelmedbe az 1ik fooldalon lathato linket.
  • Dark Angel 666 #7
    Tudtom szerint itt tilos a politizálás
  • uniu #6
    De Gyurcsany mester kitalalta, hogy jobban kell tamogatni a ciganyokat az iskolaztatasban, mert esely egyenlotlenseg van. Persze ha most kivesszuk azt, hogy nem azert mondta, hogy megnyerje a ciganyokat mint valasztokat a "tamogatas" igeretevel, akkor sincs igaza, mert meg most is tobb tamogatast kapnak mint a nem ciganyok. A megszoritasok idejen is mindenki keruli azt a kerdest, hogy a ciganyok/etnikumok mennyi penzt vonnak ki az allamhaztartasbol segelyek cimen ??
    Miert kell egyaltalan nekik segely, vki mondja mar el ???
  • sgbo #5
    A probléma pl itt van :"Előzőleg a kábelről leégetik a műanyagot, így nem lehet ellenőrizni, hogy honnét származik.".... Amúgy az összes vastelepes is nagy maffiózó (jórészt ugyanolyan sötétbőrű) magyarul szarik az egészre...

    rá lehet írni a kábelre pl hogy "nincs benn réz , ne lopd el" de ez sem segít mert ezen etnikum ezen fajtái úgysem bírnak olvasni
  • aaaaa #4
    Azt nem értem ezeket akedves elnyomott megélhetési etnikumokat , aki már lassan az ország működését és emberi életek ezreit veszélyeztetik színesfém gyűjtögetésükkel miért is kell ennyire védeni. Szinte bűn leirni azt is, hogy cigányok voltak.
    És soha nem hallani sehol példás büntetésekről sem. Pedig ha ellopnak egy vasúti bizonsági berendezést az minimum terrorista cselekmény , ahol akár több ezer ember élete is veszélybe kerülhet. Na de ők persze soha nem lesznek terroristának minősitve, csak a zenecserélgető internetezők...
  • chokeerigo #3
    Gondolom melyik etnikumú élőlény tehette..
  • Cat #2
    "Átadáskor elegendő, ha az eladó aláírásával igazolja, hogy a leadott fém a saját tulajdonában van - közölte Horváth Tibor, az egyik a színesfémtelep ügyvezetője."

    Egyszerűen nem bírom felfogni, hogy miért nem akarják megszüntetni ezt az egész büncselekménykört, pedig irtó egyszerű a megoldás: a hulladéktelepeket meg kell büntetni, ha azokban csatornafedelet, ELMŰ feliratos kábelt stb. találnak. LETÖLTENDŐ BÜNTETÉS veszélyeztetés miatt: ha ellopják a közúti táblát, a MÁV kábelt, kisiklik a vonat, nem megy a sorompó, emberek halhatnak meg! A telepek átvevőit kell megfogni, nem a cigányokat, mert az már az utóbbi évtizedben bebizonyosodott, hogy nem lehet. Ha nem tudja eladni, nem fogja ellopni!
  • PíszLávJuniti #1
    legalább a 20kV csapta volna le az oszlopról..