Berta Sándor

Óriási az érdeklődés a Safari iránt

Talán a fejlesztők legszebb várakozásait is felülmúlta a Safari Windows alatt is futtatható változatának fogadtatása.

A Safari 3 hétfői megjelenését követően a szakemberek alig 48 óra alatt több mint egymillió letöltést regisztráltak. Mindez azért is meglepő, mert a böngésző most megjelent verziója még csak a korai bétaváltozat és a fejlesztők pont ezért elsősorban nem rendszeres használatra, hanem tesztelésre ajánlották.

A fórumokon sokan számoltak be instabil működésről és biztonsági szakértők komoly biztonsági résekre hívták fel a figyelmet. A Safarit becslések szerint jelenleg csupán 18 millió felhasználó használja, ami a teljes piac 4,9 százaléka.

Az Apple szerint a program pontosan kétszer gyorsabb az Internet Explorernél és 42 százalékkal jobb sebességet nyújt a HTML böngészés terén a Firefoxnál. A főbb funkciók között megtalálható a felugró ablakok korlátozása és tiltása, a füles böngészés, a SnapBack, amivel kijelölhetjük azt az oldalt, címet, ahova a "Vissza" gomb segítéségével egy kattintással szeretnénk visszajutni, valamint a Private Browsing, amely az adatok (cookiek, előzmények, gyorsítótár stb.) helyben tárolását tiltja le a nagyobb biztonság jegyében.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • lokko #13
    most próbáltam ki az új verzióját a Safarinak, ég és föld az előzőhöz képest, márha az én oldalamat veszem a kritikám alapjának ... a CSS-t szabványosan akarja felfogni (nem úgy mint a suxplorer), és a graf motorja is igen gyors, nálam kenté verte a FF-t, de még a E7-et is (ettől továbbra is FF rajongónak tartom magam) ... amúgy az oldalam safarin néz ki a legjobban jelenleg ... ( http://limecore.extra.hu/ )
  • HuskyWolf #12
    Egy újab windowspótló ie-prótló rászorultak részére
  • Wittao #11
    Angol winnel kipróbálva hibátlanul megy, magyarral meg minden 2. honlappal összeroskad... hmmm ez azért érdekes.

    Drawain egyetértek veled! Nem értem, minek ez a nagy sírás-rívás. Az OSX alatt futó változat több, mint kellemes. Majd ez is alakul.
  • Drawain #10
    Webfejlesztőként én azokat a kollégáimat nem értem, akik itt sírnak, hogy Windowsra is megjelenik a böngésző és ezután erre is figyelni kell - holott a MAC miatt eddig is számolni kellett a Safari-val! Az eredeti változat meglehetősen kellemes, mégha a windows béta ennek a közelébe se ér, szóval inkább ki kéne várni a végét, mégis mi lesz belőle...
  • takysoft #9
    mint azt az előző topicban részletezgettem(tük) SEMMIKÉPP NEM SZABAD TELEPÍTENI!!!
    EGYETLEN weblapot se találtam, ami működött volna vele:D komolyan ,egyetlen egyet se.
    még az Apple weblapon is kiakad néha.
  • ginew #8
    énmeg aztnemértem, hogy a webfejlesztők miértis faszoznak és kurvaanyáznak itt.. bizti ez 1 html kód amit már nembirtok kihagyni 1 mondatból se mi?
  • InfectedMann #7
    Hát ennél még a FF3 alpha verziói is jobbak :)
    Webfejlesztőként én sem tom mi a f.szért kell még egy kva böngésző amire optimalizálni kell a websiteokat. És néha el sem tudja az egyszerű ember képzelni milyen szopással jár ez :S Egyszerre négy böngészőbe sasolni, hogy a megírt forráskódot mindegyik ugyanúgy kezeli -e.
    Köszönjük Apple. Kösz a nagy semmit.
  • mogyi925 #6
    Kedves cikkíró, kedves Apple!

    Webfejlesztő vagyok. Mi a k. anyátokért sulykoljátok bele az Olvasókba, hogy a Safari 3 béta verziója jó?!?!?!?!?! Könyörgöm, próbáljátok már ki, vegyétek már észre, hogy még félkövér betűket se tud a Windows-os változat megjeleníteni!! Én elhiszem, hogy Mac-es Faszarival minden szép és jó, de kérek mindekit, Windows alatt ne használja! Így is eleget szopjuk a nagy, szabványos bránert, hogy FF, Opera, IE6 és IE7 alatt is normálisan jelenjen meg ugyanaz a design, nem hiányzik még egy olyan böngésző, amire külön kell optimalizálgatni. Eddig kizárólag az Apple honlapját tudtam vele normálisan megjeleníteni, semmi mást. A legegyszerűbb markup-ot se. Screenshotok

    Ez nem egy működő béta, hanem egy félkész, összecsapott, használhatatlan szar. Az IE7, na az egy béta! (Igaz, kiadták végleges változatként... >:>) Tessék megnézni, tessék hasonló készültségi szintet produkálni!
  • InfectedMann #5
    Sosem preferáltam bönégszők terén a beta verziókat.
    És azt sem értem aki beta verzió alapján ítél meg egy böngészőt.
    Én maradok a FF melett :)
  • avman #4
    avagy hogyan lehet egymillió letöltésből másfél milliónyi uninstallt produkálni...