Berta Sándor

Franciaország: háború a fájlcserélők ellen

A francia államtanács a múlt héten zöld utat adott a fájlcserélők teljes megfigyelését és ellenőrzését célzó programnak. Azóta egyre élesebb vita bontakozik ki a P2P-rendszereket használók és az ellentábor között.

A Conseil d'Etat, amely Franciaországban a legmagasabb szintű alkotmányjogi testület május 23-án fogadta el azt az előterjesztést, amely szerint legális a fájlcserélők ellenőrzése abban az esetben, ha az adott személy egy nap alatt legalább 50 különböző fájlt tölt le a hálózatokból vagy tesz elérhetővé.

A határozat értelmében a jövőben rendőrök ellenőrzik majd a fájlcserélő hálózatokat és azok működtetőit, és minden személy IP-címét, illetve nevét be fogják kérni az internetszolgáltatóktól. Elsősorban az eDonkey, a Kazaa, a BitTorrent és a SoulSeek ügyfelei számíthatnak ellenőrzésekre. Amennyiben egy felhasználó egy nap alatt több mint 50 fájlt csereberél, akkor még szorosabb megfigyelés alá vonják és büntetőeljárást indítanak ellene. A szerzői jogsértésekért akár 5000 eurós pénzbüntetés is kiszabható Franciaországban.

A CNIL nevű francia állami adatvédelmi szervezet korábban azt javasolta, hogy a szerzői jog által védett tartalmakat megosztó felhasználókat először csak egy e-mailben figyelmeztessék, ezt az indítványt azonban az államtanács elutasította. Tiltakozott a szabályozás ellen Bruno Bord francia aktivista is, aki külön oldalt hozott létre 51fichiers.org néven. Bord felszólította a francia fájlcserélőket, hogy a világhálón szervezzenek demonstrációt az államtanács döntése ellen. "Tiltakozunk a fájlcserélő hálózatok működtetőinek és használóinak szisztematikus kriminalizálása ellen" - hangsúlyozta az aktivista.

A Nemzetközi Zeneipari Szövetség (IFPI) azonban nem elégszik meg a szigorú eljárásokkal és büntetésekkel. John Kennedy, a szervezet elnöke január közepén a 2007 Digital Music Report nevű jelentés londoni közzétételekor kijelentette: szeretnék elérni, hogy az internetszolgáltatók mondják fel minden bűnös fájlcserélő hozzáférését. Amennyiben szükséges, akár perekkel kényszerítenék együttműködésre a távközlési cégeket. Az internetszolgáltatók azonban azonnal jelezték, semmi kedvük nincs a zeneipar "büntetőkommandójává" válni, ráadásul felszólítások ide, perrel fenyegetőzés oda, elsősorban az ügyfeleiknek tartoznak felelősséggel.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • tar86 #35
    Ámen
  • braeburn #34
    Szerintem nincs ennek akkora jelentősége, hogy foglalkozzunk vele. A koncra éhes média rátesz rendesen a legpitiánerebb hírre is, ez sem kivétel. Az internetszolgáltató pedig magasról tesz a kiadók érdekeire. Bolond lenne bármelyik is megfosztani magát a bevételektől, élből belekalkulálták a P2P elterjedését világszerte. Szükséges néha cirkuszolni körülötte, de amelyik kutya ugat, az nem harap.
  • Darth Sith #33
    komolyan, lassan ott tartunk, hogy egy nemierőszakért, néhány késelésért, összesen fele annyit lehet kapni mintha rajta kapnak hogy letöltöttél 10 mp3-at. Ha leszedsz 1-2 száz giga filmet, swt, zenét stb.. akkor tuti kapsz annyit mint egy sorozat gyilkos.

    "- mér ülsz bent? mennyit kaptál?
    - megerőszakoltam 4 13éves kislányt, majd kibeleztem őket, felgyújtottam őket, végül kiírtottam az egész családjukat meg a sajátomat is, amúgy összesne 20 évet, te?
    - én letöltöttem 3 filmet meg 2 zenei albumot. 15 évet kaptam, felső fokon, letöltendő, plusz ha kijövök 100 000 euró pénzbüntetés, 10 évig megfigyelés alatt leszek és számítógép és egyéb elektronika közelébe nem ülhetek 20 évig..."
  • Darth Sith #32
    " szeretnék elérni, hogy az internetszolgáltatók mondják fel minden bűnös fájlcserélő hozzáférését. Amennyiben szükséges, akár perekkel kényszerítenék együttműködésre a távközlési cégeket."
    sőt, egyből lőjjék agyon őket, vagy gázkamra vagy valami. Az a biztos...
  • halgatyó #31
    Valahogyan meg kell majd próbálni túlterhelni ezeket a dögrohadékmocsok megfigyelő rendszereket. Kisebb-nagyobb, de "illegális" tartalmat nem hordozó, viszont részben titkosított fileokkal. Hadd szívjanak

    Nem ez az egyetlen terület ahol az alkotmánybírósághoz hasonló testületek a dolgozó kisemberek ellen döntenek. És nem is ez az egyetlen ország.

    Ha van Isten, akkor ezek a hantás Sárközivel együtt lerohadnak arról a pozicióról ahol most terpeszkednek. Az már a választások előtt látható volt, hogy ennek a szivarnak a szeme se áll jól... aztán a választások után tett nyilatkozataiból ki is derült. Hiába, a franciák se okosabbak mint a magyarok. (Legalábbis a tömeg:-)
  • Sanyix #30
    Na akkor torrenten ezt a rardarabolós baromságot abba lehet fejezni, mert az alapból 50 fájl :D Egyébként be kell kapcsolni a torrent protokolltitkosítást, és még előtte a fájlokra rányomni egy egyszerűbb kódolást, a dekódolási kulcsot meg berakják az nfo-ba, na így nemhiszem hogy emberi segítség nélkül tudnák hogy mit tölt valaki. Emberekkel meg ugye lehetetlen megoldani, hogy figyeljék az adatforgalmat, automatika meg nem tud mit csinálni.
  • waterman #29
    majd megbuherált fake-emule-szervereket indítanak és akinek a nickje sokat szerepel azt ip alapján biztos azonosítják.. utána rádtörik az ajtót és jól elviszik a géped. ezután csináltattathatod az ajtódat is, meg a jogdíjakat is fizettetik veled. ilyen egyszerű. sőt, lehet már akkor is el kell kezdenünk majd félni, amikor egy nagy autó parkol már 2 napja a ház előtt és a tetején műholdvevő van. ja és fekete az autó és néha fekete ruhás emberek szállnak be és ki és viszik befelé a mekdonáldsz menüket.. de az is lehet, hogy egyszercsak bepoloskázzák a házad és hallgatják, miket hallgatsz. ha olyat hallgatsz, amit ők nem láttak, hogy megvettél, akkor a fekete autóból rádrontanak a fekete ruhás emberek. meghurcolnak és 10ezer évnyi letöltendő kényszermunkára ítélnek, mert letöltöttél valamit, amit ráadásul minden erőlködés nélkül a neten található eszközökkel bárki elérhet.

    különben tényleg nem értem, hogy hogy lehet megfigyelni valakit egy nyílvános hálózaton. ez olyan lenne, mintha a rendőr odajönne hozzám és kipakoltatná a táskámat és ha nem cola lightot talál a táskámban akkor ejnye bejnye. félelmetes, hogy a filecserélőket azonos szinten kezelik lassan, mint a gyilkosokat meg egyéb terroristákat. egy idő után az lesz hogy csinálnak egy guantanamót a filecserélőknek is. nem biztos hogy filecserélő vagy, de akár lehetsz is.. ajánlom mindenkinek a truecrypt -et.. titkosított partíciót minden filecserélőnek.
  • Inquisitor #28
    Ebben az a szomorú, hogy ha egy 150 millás filmből nem lenne a színészek fizuja 100 milla, akkor lehet nem lennének ennyire drágák a mozijegyek és a DVD sem.

    Másrészt amikor hazaviszek egy GYÁRI és EREDETI DVD-t, akkor ne már hobbi feliratozó lopott munkája legyen rajta feliratként, benne hagyva az e-mail cínét szegény ingyen dolgozó srácnak! (Jogvédekem, hehehe.)
    Most vettem egy gyári Broken Flowers DVD-t, szinkron az nincs rajta, de legalább a felirata NEM olvasható TV-n. Most akkor (azután, hogy megvettem!) letölthetem mondjuk HDTV ripben illegális DE olvasható felirattal?

    Lol.
  • Inquisitor #27
    "A határozat értelmében a jövőben rendőrök ellenőrzik majd a fájlcserélő hálózatokat és azok működtetőit, és minden személy IP-címét,..."

    Ööö, eMule-t ki "üzemelteti"? :D
  • longobard #26
    Szerintem Sarkozyt (informális befolyás) kell sejteni emögött. A jogvédők miért pont Fr.országban tudtak áttörést elérni és miért pont a választások után? A franciák még sokat fognak szívni vele. És talán az egész unió, benne mi is, ha a jogvédők Sarkozyn keresztül meg tudják győzni az EU döntéshozókat, hogy együtt alkossanak egy eddiginél sokkal szigorúbb közösségi irányelvet, amelyben foglaltakat ugye határidőre Magyarországnak teljesítenie kell (pl. Btk.).