Gyurkity Péter

Megjelent a Firefox 3 első előzetese

Nem lazsálnak a Mozilla Alapítvány fejlesztői: a Firefox 2.0 megjelenése után nem sokkal máris itt a harmadik generáció, igaz, azt már most elismerték, hogy a végleges verzió debütálása csak egy év múlva várható.

A Gran Paradiso kódnéven illetett változat alig 6 héttel a Firefox 2.0 megjelenése után bukkant fel, jóllehet már több mint egy éve fejlesztés alatt áll. Az első, meglehetősen kezdetleges verziót kizárólag fejlesztőknek ajánlják, még azokat is igyekeznek távol tartani a kipróbálástól, akik pedig általában a korai otthoni tesztelők körébe tartoznak. Több fontos változást ígérnek, ezek nagy része azonban nem lesz azonnal szembeötlő.

Ezt támasztja alá, hogy a böngésző külsőben szinte semmit nem változott a jelenlegi verzióhoz képest, a hangsúly ezúttal is a háttérben végrehajtott változtatásokon van. Frissül a motor, új funkciókkal egészül ki az eddigi lista, és természetesen a támogatott technológiák köre is kibővül. A legfontosabbak közé tartozik a Cairo támogatása (amely a weboldalaknál ugyanolyan kinézetet biztosít a különböző platformokon, legyen az PC, Macintosh, vagy hordozható készülék), az SVG (Scalable Vector Graphics) jobb, tovább finomított alkalmazása, a könyvjelzők és a biztonsági megoldások átvariálása, amely nagyobb biztonságot, valamint jobb sebességet eredményez majd az ígéretek szerint.

Az újítások természetesen szigorúbb követelményekkel járnak. A részletes lista szerint végleg megszűnik egyes operációs rendszerek, így a Windows 95, 98 és ME támogatása, ugyanígy a süllyesztőbe kerül az OS X 10.2, a Macintosh vonalon a 10.3.9-es verziószám számít immár a minimumnak.

Mike Schroepfer, a Mozilla fejlesztésekért felelős alelnöke szerint a Firefox 3.0 jelentős előrelépés lesz, a cél, hogy a webalkalmazások egy idő után szinte megkülönböztethetetlenek legyenek a hagyományos, különálló telepítővel bíró szoftverektől. Az architektúrális változások a teljesítmény növekedését vonják majd maguk után, a funkciók véglegesítéséhez azonban még több hónapra van szükségük.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Madve #70
    Őszintén szólva nekem sem firefox, sem explorer nem jön be..
    Én Avant Browsert használok, ami explorer alapokra épül, csak sokkal gyorsabb, és van egy rakás hasznos plusz funkció benne, és jóval gyorsabb, mint firefox. De ha firefoxot akarok használni, akkor is inkább Orca browsert használok, ami tulajdonképpen az Avant browser firefox alapú megfelelője, ez eggyel lassabb, mint avant, viszont tudja ugyanazt mint avant, úgy is néz ki, csak ki van egészítve firefoxos cuccokkal, és még az is gyorsabb, mint síma firefox. Alkalomadtán még operát használok, az is a gyorsasága miatt jön be, mondjuk jórészt a vizsgára jelentkezésnél etr-ben, mivel haladósabb, mint a többi.
    És persze firefox ott is a leglassabb. Nem utálom firefoxot, jó böngészőnek tartom, mindig fel is telepítem a gépemre, csak mocskos lassúnak tartom...
    Akit érdekel:
    Avant Browser
    Orca browser
  • Dj Faustus #69
    A Firefox3 egyre jobban teljesíti az Acid2 tesztet:

  • Dj Faustus #68
    Csináltam, tapasztaltam.
    Olvass utána a Weblaboron, a Sitepoint-en, az A list apart-on (szóval szakmai oldalakon), melyik böngészőt emlegetik leginkább?
    Melyikhez kellenek "hack"-ek hogy különböző dolgokat (kezdve a PNG áttetszőség hiányától, a CSS hibákon át) működőképessé tegyenek? Conditional comments, * html, behavior/.htc - vajon mihez kellenek?
    Miért van az hogy a W3C ajánlásokat betartva, oldalszerkezetet táblázatnélküliként elkészítve (mert azt úgy illene már 2006-ban megcsinálni) az IE nem képes rendesen megjeleníteni az oldalt?
  • redmedve #67
    Csinálj egy weblapot és tapasztalj. Nem érdekel hogy mások mit okoskodnak ki, ha nekem megy :)
  • Neerpelt #66
    Na, a sok nagyokos már megint nekiállt, hogy úgy vitatkozzon, mint két óvodás, csak azoknak több az eszük, mint egy marék pillangónak.
    Közben pedig nekem van igazam! :)
  • rolika #65
    vaze, most nézem, én még leragadtam a 1.5-nél...
    nem frissül automatikusan? mér' nem? :-)
  • eax #64
    "Ha ennyire istenítitek az operát, akkor mért van az hogy csak nagyon kevés %-a használja az embereknek? Nem hiszitek hogy az a böngésző még sem olyan jó? :D Nem azt mondom hogy szar, de az átlagos felhazsnáló leszarja hogy milyen szabványok vannak, őt az érdekli, hogy minél több oldalt rendesen megtudjon nézni... és EZ a többség!!!"

    Igazsag szerint en meg leszarom az atlag felhasznalot, nehogy mar a sok hulye velemenye alapjan iteljunk meg barmit is. Viszont azt el kell mondanom, hogy (biztonsagi szempontbol) az operanak van az egyik legjobban osszerakott engine-je, nagyon nehez benne barmit talalni, amit megis talalnak, az sem extremely critical, raadasul exploitot gyartani ra sem egyszeru, ezenkivul korrekt sebesseggel adjak ki a patcheket is. Nezzetek secunia-t, mert az jo:
    http://secunia.com/product/11/?task=statistics
    http://secunia.com/product/4227/?task=statistics
    http://secunia.com/product/4932/?task=statistics
    Egy masik pelda: letezik olyan, win kernel szintu bug, amit igy bongeszon keresztul tok jol ki lehet hasznalni, amikor legutobb win-t lattam, akkor meg mukodott rajta (pedig patchelodnek rendszeresen). IE-vel mukodott, ffox-szal mukodott, operaval nem, es nem a szeljaras miatt.
  • Dj Faustus #63
    "Ez nem igaz. Van, ami nem megy IE-ben, de nem sok. Ha normálisan megcsinálod, akkor nem lesz gondod.... Sőt, ha (mint mondottam) normálisan megcsinálod, akkor semmivel nincs gond, operával se. De ha kötekszünk, akkor van hogy firefoxban szívsz, pedig minden másban jó..."


  • dtk1985 #62
    En 2 ev firefox hasznalat utan kezdtem most el operat hasznalni. Neha mar nagyon lassunak tunt a firefox ahhoz kepedt hogy lightweight browsernek van kikialtva. Eddig meg nem volt problema az oldalakkal. Sztem is inkabb mindenki probalja meg rendesen megirni azt az oldalat es akkor nem lesz gond egyik bongeszoben sem a megjelenitesevel. Egyedul talan a foxmarks/google sync hianyzik a firefoxbol, nagyon hasznos tud lenni ha tobb gepen hasznalod a netet es mindig megvannak a konyvjelzoid. Jo tudom hasznalhatnak helyette del.icio.us-t de az megsem ugyanaz. Arrol meg, melyik mennyi memoriat zabal mindenkinek mas a velemenye attol fuggoen, hogy ki melyiket isteniti.
  • ssdb #61
    Reméljük jó lesz... nekem ez a FF2 is bejön, ezt nyomom már mióta megjelent... sokkal jobb mint az IE... Gogogo Mozilla alapítvány:)