Gyurkity Péter

Kiszivárgott a Windows Vista árazása

A Microsoft kanadai oldalán rövid időre közzétették a Vista változatainak tervezett árait. Ezúttal nem fogott túl vastagon a ceruza, remélhetőleg ez a megjelenésig így is marad.

A Neowin.net sikeresen elkapta a weboldal tartalmát, mielőtt azt a szoftvercég emberei eltávolították volna. Ezen szemügyre vehették a Windows Vista összes tervezett változatának várható árazását, legalábbis ami Kanadát illeti. A Microsoft időközben megerősítette, hogy véletlenül tették ki az oldalra az árakat, és igyekeztek leszögezni, hogy az északi szomszéd árai nem feleltethetők meg egy az egyben az USA-val.

A hiba folytán kiszivárgó adatok arra engednek következtetni, hogy a Vista tűrhető áron lát majd napvilágot. Emlékezhetünk arra, hogy a szoftvercég összesen hat különböző verziót tervez piacra dobni, amelyek az egyes funkciók és platformok támogatásában különböznek egymástól. A listából most kiderült, hogy a Home Basic - amely nagyjából a Windows XP Home változatnak feleltethető meg - 233 amerikai dollárnak megfelelő összegért lesz kapható, míg a Home Premium - Media Centerrel és Tablet PC támogatással kibővülve - 269 dollárt kóstál majd. Az igazi meglepetés a Vista Business, azaz a Professional verziók utóda, amely olcsóbban kerül forgalomban, hiszen a második javítócsomaggal kiegészült Pro 386 dollárjával szemben csak 341 dollárba kerül.


A szoftvercég már korábban jelezte, hogy árazási stratégiájuk nem változik, vagyis az új operációs rendszer nem hoz magával drasztikusan módosult árakat. A jelek szerint ez valóban így lesz, hiszen a mezőnyből egyedül az új csúcskategóriás változat, a Vista Ultimate emelkedik ki. Az üzleti és otthoni felhasználásra egyaránt alkalmas verzió valamivel drágább lesz, 449 amerikai dollárt kóstál majd, ám ezért cserébe gyakorlatilag a már említett változatok egyvelegét kapjuk, nem kell lemondanunk semmilyen részletről. Igaz, ezek az árak kizárólag Kanadára vonatkoznak, az már a Microsofton múlik, hogy a többi országban mennyiben változtat a terven.

A cégtől megerősítették, hogy a hivatalos számokat a szeptemberben megjelenő RC1, azaz közel végleges verzióval egy időben teszik közzé.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Bordapapa #181
    Igazából egyszer jól összeveszhetnénk azon, hogy pölö a Gentoo-nak vagy a Debian-nak szebb a pingvine...
    :-)
  • mogyi925 #180
    "Te ezt honnan copiáztad ?"
    A kicsi buksimból, (és a jelenlévők hozzászólásaiból), mert én nagy részét meg is tanultam annak, amit tanítottak (már amit hasznosíthatónak találtam belőle - a helyesírás pl. ilyen).

    "küldjetek nekünk mindenféle URL-t csináljuk a legjobb keresöt. Küldtük... utánna mentek a tözsdére...meggazdagottak.

    De TE nem fogsz. Nagy pofád van, de eszed nincs."

    Javíts ki, ha tévednék, de emlékeim szerint a Google egy überfasza keresőrobotot és találat-relevancia kiértékelő rendszert hozott létre, ami köré számos másik szolgáltatást építettek, és ebből gazdagodtak meg (pedig a szolgáltatásaik látszólag ingyenesek), nem? Emlékeim szerint a Googlebot nem is szereti a beküldött linkeket, mivel pont attól lesz értékesebb egy link, hogy más lapok mutatnak rá. Lásd még: GPR.hu

    "Tudod, én már több, mint 6 éve internetezek, és ezáltal fórumokat is olvasok, vitázom. nem mindig kellett, ilyen stílust használnom, de már anynira elegem lett, az ilyen Haver félékből,"
    Valamilyen szinten megértelek (látva a kolléga későbbi reakcióit), hiszen én is elég rég netezek (8 éve). Persze lehet ezt elegánsan is csinálni (a prog.hu-n kicked néven futok).

    "nincs is jobb, így hajnali három előtt nem sokkal..."
    Van kedved egy Gentoo vs. Debian flame-hez? Csak hogy ne mindig a Win-t szapuljuk.

    "Szerinted az MS sok ezer programozója a tökét vakarja egész nap?"
    Próbáltál már egy bonyolultabb JavaScriptet IE alatt működésre bírni? :-P

    "Te most mennyit ittál ? És mért akarsz hülyét csinálni magadból ?"
    Jót nevettünk, mostmár befejezheted. Nem hiszem el, hogy komolyan csinálod, szóval zárjuk le ezt a thread-et. LESZ és kész. Ha neked nem válasz a másfél képernyőnyi helyesírási értekezés, akkor inkább le se ülj a gép elé.
  • BiroAndras #179
    "Win alatt a telepítés után, egy 800x600as, hazsnálhatatlan asztalt kapunk, mivel meghajtó nélkül ugy szaggat mint konyhásnéni a nokedlit"

    Ha TFT-d van, akkor a natív felbontásra áll automatikusan (ha jól rémlik).
    És nem szaggat, hacsak nem valami spéci videokártyád van.

    "Valamint akkor már egy hangdrivert is le kéne húzni hogy ne systemspeaker pittyegjen mindig."

    A hangkártyát is felismeri alapból, ha nem túl új.

    A HW felismerés azért nem megy olyan jól manapság, mert már 5 éves az OS. A Vista megint fel fog ismerni mindent. És remélhetőleg a WindowUpdate-en keresztül is lehet majd drivert letölteni (elvben most is megy, de nekem nem szokott működni).

    "Ezalatt legalább 3x indítottuk újra a gépet"

    Nem kell mindíg újraindítani, amikor mondja.
  • BiroAndras #178
    "Az újításokban sajnos nem hiszek, hogy olyan power dolgok lesznek, azonban reménykedek"

    Nézz utánna, hvagy próbáld ki. Szerintem rettenetesen hasznosak lesznek (nem mind persze).
  • BiroAndras #177
    "Én amúgy elégedett vagyok már a mostani winekkel is, mint ahogy elégedett voltam az Amiga 3.1-es workbenchével is ezelött 10 éve. De nem is látok nagy változást."

    Hát, ha nem látsz változást, akkor vak vagy. Vagy az emlékezeted már nem a régi.

    "Nincs semmi bajom a winnel"

    Akkor miért fikázod folyton?

    "csak nem látok rajta semmi fejlődést"

    Nem értem, hogy nem látod a fejlődést. De komolyan. Annyit feljődött a win, hogy elsorolni is komoly projekt. Már egy felületes összehasonlítás is elég ahhoz, hogy lásd a fejlődést.

    "de ami még rosszabb: hátteret sem arra, hogy ilyenre képes lenne."

    Szerinted az MS sok ezer programozója a tökét vakarja egész nap?

    "Szerintem ennek a bizonyítéka, hogy a Longhorn/Vista fejlesztését ki tudja hányszor kezdték újra."

    1x kezdték újra, és akkor sem teljesen. És ennek két oka volt :
    1. A HW fejlődés messze elmaradt a várttól.
    2. Az OS koplexitás a átlépte a kezelhető szintet.
    Ez arra utal, hogy nincs fejlődés?

    "Olyan "apróságoknál" kezdődik a dolog, hogy a megjelenítést az OS 0 ringjébe raktak!"

    Mert ettől gyorsabb lett. A Vistánál már nem így lesz.

    "Ez okból is, én legalább is nap mint nap találkozok kékhalálal"

    Mit használsz te szerencsétlen? Én sok száz XP-s gépet láttam már, és a kékhalál rettentő ritka volt mindanhol. És ami volt, azt is 90%-ban hardver hiba okozta (alkatrész csere után megszűnt).

    ""csupán" az OS struktúrája szar eleve."

    Pontosan miért is? Ha egy diivernek direkt elérése van a hardverhez, és a kernelhez, akkor nem lehet semmit garantálni. Láttam én már linuxot is fagyni HW hiba miatt. Sőt otthon amikor kipróbáltam a debiant, egyszer az is merevre fagyott minden látható ok nélkül.

    "De továbblépni, fejleszteni a kompatibilitást is megőrizve, már nem igen."

    Pont ebben nagyon jó az MS.
  • smv #176
    Baze, mire ezt mind végigolvastam. :D

    kbupdate hozta a formáját megint, rajta jókat nevettem...

    Mindenesetre abban van ám valaki, hogy nem akar, vagy tud mindenki linuxolni, azonban az is igaz, hogy a linuxos oldal sokkalinkább bízik az emberekben, mitn a windowsos párt, akik ugye egyszerűen faszlámáknak tekintik az embereket (úgyse tudja megtanulni az user, nincs ideje az usernek stb).

    Nem kívánok belefolyni a vitába, jobb így távolról nevetni. Azonban bárhogy is nézem, rengeteg pénzt kell majd fizetni a Vista -ért, viszont a sok gémer, amíg húsz-harcmincezres játékokkal játszik, addig befoghatja a száját, hiszen ebből a szemszögből viszont már nem drága a cucc.

    Az újításokban sajnos nem hiszek, hogy olyan power dolgok lesznek, azonban reménykedek. :)
  • Bordapapa #175
    Mindig üdítő SG-zni...
    nincs is jobb, így hajnali három előtt nem sokkal...
  • TeFigyeljHaver #174
    ma 00:27 | Privát | Válasz | #168
    Legyszives vegyel vissza egy kicsit. En normalis hangnemben beszeltem veled, te pedig mar az elso (nekem adott) valaszodban kocsmai hangnemet utottel meg.

    Megprobalkozok megegyszer:
    "a) Idézem: "magánhangzóval kezdődő szó előtt és mondat végén hosszú sz-szel ejtjük"
    (és írjuk ?)"
    Valasz: nem. Nem hosszu sz-szel irjuk. Mindket esetben "lesz" a pon

    EZT TE IDÉZTED... NEM ÉN

    TeFigyeljHaver;

    Te most mennyit ittál ? És mért akarsz hülyét csinálni magadból ?
  • TeFigyeljHaver #173
    Ha a válasz NEM, akkor miért idézed ?
  • TeFigyeljHaver #172
    Dönst el mit kérdezel...kibuta