Gyurkity Péter

Indulhat a másolásvédett DVD-k kiírása

A DVD-lemezek másolásvédelmét felügyelő szervezet a kisebb forgalmazóknak, ezt követően pedig az otthoni felhasználóknak is lehetővé teszi a másolásvédelem felhasználását, azaz megindulhat a védett tartalmak kiírása.

A DVD Copy Control Association (DVD CCA) közleményben jelentette be, hogy a közeljövőben módosítást hajtanak végre a CSS (Content Scramble System) specifikációjában, amely lehetővé teszi az eljárás felhasználását a kisebb forgalmazók, szolgáltatások, valamint a felhasználók számára, feltéve, ha az összes partner - elsősorban a DVD Forum - is beleegyezését adja. Ezzel elérhetővé válnak olyan tartalmak, amelyek a kellő érdeklődés hiányában eddig elkerülték a nagyobb kiadók figyelmét, illetve újabb lehetőséggel bővül a letöltő szolgáltatások tárháza. Ez kedvező változást jelent, hiszen a CSS feltöréséért annak idején beperelték a DVD Jon néven ismertté vált norvég fiatalembert.

A szakma egyetért abban, hogy a másolásvédelem felhasználásának engedélyezése - amely eddig csak az ipari méretekben gyártó, sokszorosító cégek számára volt elérhető - elhárítja az ágazat aggályait az internetes letöltésekkel kapcsolatban. A előfizetéses szolgáltatások, amelyek eddig korlátozták a megvásárolt filmek kiírását, lemásolását, most végre szabad kezet kaphatnak, és megindulhat az ily módon megvásárolt tartalmak legális másolása. Természetesen itt nem terjesztésre kell gondolni, mindössze arra, hogy a letöltéseket hagyományos módon tároljuk, csakúgy, mint a boltban vett DVD-kiadványokat. A kiíráshoz speciális üres lemezekre lesz szükség, ez az egyetlen feltétel.

A filmstúdiók egyre nagyobb érdeklődést mutatnak ezen szolgáltatások irányában. Jól bizonyítja ezt, hogy a MovieLink esetében saját megoldással kísérleteztek az egyszeri kiírás engedélyezésére, természetesen némi másolásvédelemmel megspékelve az eljárást. A legtöbb konkurens azonban nem merészkedett ilyen messzire és igyekezett megakadályozni a megvásárolt tartalmak kiírását - nem csoda, hogy népszerűségük nem ugrott meg és nem jelentettek valós alternatívát a hagyományos kiadványokkal, valamint az illegális másolatokkal szemben.

Néhányan máris igyekeztek leszögezni, hogy a mostani csak az első a tervezett változtatások sorában. Tom McInerney, a Guba szolgáltatás alapítója például a Cnetnek adott nyilatkozatában türelemre intette a video-on-demand szolgáltatások kritikusait, hozzátéve, hogy a gyorsuló elérések hamarosan újabb lehetőségeket biztosítanak majd a filmek terjesztésére.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Grünyó #31
    nincs olyan dvd amit nem lehetne lemásolni:D
  • tdd #30
    Abban az esetben, ha a letöltött film és a speciális dvd együttesen nem haladná meg az 1000Ft-ot, akkor TALÁN lehet belőle valami, viszont nehéz napok elé néznek a kiadók meg a többi ingyenélő az biztos. Kalózmásolatok mindig is voltak és lesznek is.
  • sanyaboy #29
    A rohadt kurva anyjukat! Nemigaz, ezek nembirnak magukkal.. Egyszerüen nemképesek felfogni, hogy nincs olyan másolásvédelem, amit ne tudnának feltörni.. Max. a hack-eknek adnak egykis szórakozni való csemegét:) Ezek a jogvédő gecik szerintem elmebajosak.. Én felrobbantanám őket a picsába.. Semmi hasznunk belőlük, max. bezavarnak a mi kis "adásunkba".. Mindig lesz hamis cd, dvd, és persze windows is.. Jó lenne, ha ezt a sok, működése értelmetlen, semmihaszna jogvédő cég felfogná!! Csak időt, és pénzt pazarolnak a köcsög védelmi fejlesztéseikkel!! :))))))))))))))))))))
  • mogyi925 #28
    Maximálisan egyetértek az olcsó CD-DVD pártolókkal. Miért nem fogják fel, hogy _nem lehet_ a másolás ellen védeni semmilyen digitális tartalmat. Ha meg tudom nézni/hallgatni, akkor le is tudom másolni. (Végső soron a mon.cam még mindig egy megoldás. :-D)

    Másrészt pedig filmet akarok nézni, nem színes-szagos borítót, kivágott jeleneteket meg interjúkat. Ez leginkább a rajongókat érdekli. Az ilyesmit tegyék fel netre, tévébe, ingyen.
  • smv #27
    Kicsit off, de hát Istenem...

    Annó réges régen eldöntöttem, hogy 1000 forint az a határ, ami felett nem vagyok hajlandó sem audio cd-t, sem dvd-t megvenni. Természetesen ennek köszönhetően nincs is túl sok CD/DVD-m, viszont:

    mostanában nem tudom, hogy járt-e valaki Replika koncerten, de aki igen, az megfigyelhette, hogy 500 forintos áron adják a cd-iket. No most: ha ezt ők meg tudják csinálni, akkor mások miért nem? És bármennyire is belém akarják sulykolni, nem lesz lelkiismeretfurdalásom emiatt, hiszen a kedvenc együteseim koncertjeire eljárok és szerintem ezzel támogatom őket, amennyire csak tudom.

    A DVD is egy ilyen érdekes kérdés. Egy filmet az ember nem szokott naponta megnézni, ebből kifolyólag nem vagyok hajlandó érte több ezer forintot kifizetni azért, hogy aztán félévente megnézzem. Ha pedig jön egy olyan film, ami tényleg tetszik, akkor simán kivárható a 990Ft-os akciós DVD korszaka.

    Maximum 1000 forintos anyagot a népnek!
  • Tinman #26
    A qrva és a bazmeg szón kívül más segédigét is tudsz? Ne válaszolj, nem érdekel... ahogy egy vita sem olyasmiről mely még a jövő.
  • Alec #25
    két dolgot kurvára keversz
    ahhoz, hogy belépj egy szervezetbe (ld. EU) el kell fogadnod a szabályait.. Ez volt az EU jogharmonizáció.. azaz a magyar és EU-s törvények összehangolása
    a másik, dolog, hogy pénzeket elnyerj ahhoz normális pályázatokat kell benyújtanod.. azaz bizonytanod kell Brüsszelnek, hogy tudod akarsz kezdeni a pénzzel
    de a kettőnek semmi köze egymáshoz.. ha normális EU-s pályázatokat nyújtunk be akkor elnyerhetjük az összes lehetséges eu-s támogatást.. de hogy ennek mi köze a jogszabályokhoz??? gondolkozz már bazzeg
  • Paul #24
    Ez nem tudom mennyiben érint minket ,mivel jelenleg Mo.-on a magáncélu másolat készítése engedélyezet .
    Tudtommal letöltöd ,kiírod és ha csak nem kezdesz el vele bizniszelni akkor nem vághatnak meg érte.
    Max. a feltöltőt büntetik.

    Ez megint egy olyan kezdeményezés aminek nem sok értelmét látom.Speciális DVD lemez ? Mennyiért ? Lemerném fogadni hogy ugyanannyi lesz így egy film mintha megvennéd boltban.

    Inkább a "990 Ft-os" dvd-ket kéne eröltetni, mert szerintem az már megfizethető ,akárki akármit mond.

    Én legalábbis amikor egy kedvenc film le van töltve ,de megjelenik ennyiért ,lecserélem a gyárira .Ennyit nekem megér .
  • lpmaskmancick #23
    ez baromság :),ki akar másolásvédett lemezt házilag írni?
  • Tinman #22
    A cikk kapcsán írtam a #4-es hsz-t.
    Szerinted köze nincs az egész ügyhöz, szerintem meg nagyon is sok van... főleg elnézve a torrentek toplistáit.

    "Full EU tagállamok vagyunk az Euro nélkül is."

    Ezt jól megmontad, kár hogy meg sem említettem az euro-t.
    Nem az euro megléte emelne minket a többiek közé hanem a TÁMOGATÁSOK... igen, kapunk a "közös kasszából", de ha megnézed a számokat félelmetesen sokat fizettünk már be a kasszába a támogatások, pedig egyelőre elég szolidnak tűnnek... nem véletlenül, messze még a 100%-os tagság.

    Naiv dolog azt hinni, hogy a 100%-os EU tagság után is majd olyan boldogan és békésen warezolhat a netes közösség mint eddig.
    De ezen kár vitatkozni... szerinted nem, szerintem igen.
    Pont.