Gyurkity Péter

Csökkenhet az Xbox 360 ára a PS3 és a Wii miatt

Közeleg a még hátralévő két következő generációs konzol megjelenése, amely a redmondi szoftvercéget sem hagyja hidegen. Meglepetésekkel készülnek , amelyek között főleg árcsökkentést sejtenek.

Richard Teversham, az Xbox Europe részleg marketingese az MCV-nek adott interjúban beszélt a cég terveiről. Pontosabban ezekről nem beszélt, hiszen azon kívül, hogy meglepetésekkel készülnek, az égvilágon semmit nem árult el. Marad tehát a találgatás, hogy a szoftvercég milyen újdonságokkal igyekszik majd kiküszöbölni a PlayStation 3 és a Wii megjelenéséből fakadó hátrányokat.



Ilyen hátrányok pedig lesznek, hiszen bár az Xbox 360 elsőként rajtolt el tavaly novemberben, a két rivális a felhasználók többségének érdeklődését felkeltheti, sőt, akár végleg el is fordíthatja a mindeddig viszonylag sikeresnek számító konzoltól. Erre természetesen elsősorban a PS3-nak van esélye, hiszen ez a Sony ígéretei valódi mindentudó erőgépként kerül a boltokba, szerteágazó funkcióval és teljesítményével pályázva a vásárlók elismerésére. Az árat egyesek 350-400 dollár közé várják, mások inkább 600-700 dollárt valószínűsítenek. Ezzel ugyancsak feladja a leckét a Microsoftnak, nem véletlen, hogy a jól értesültek szerint Redmondban elsősorban árcsökkentésekkel készülnek.

Ezt a nyilatkozat is megerősíteni látszik, hiszen Teversham nagyobb választékot, több alternatívát említett, már ami a konzol és az egyes játékok árazását illeti. Ez többek között jelenthet puszta árcsökkentést (a jelenlegi 300, illetve 400 dolláros árból), vagy komplett csomagok megjelenését is, amelybe a konzol mellett több játékszoftver is beletartozna. Megérkezhet a régóta várt külső HD DVD meghajtó is, amely végül kimaradt az eredeti tervekből. Ez utóbbiról a hónap eleje óta tudjuk, hogy később sem fog bekerülni a konzol dobozába.

Teversham ugyanakkor kétségbe vonta, hogy riválisaik még az idei évben piacra dobják Európában termékeiket. Amennyiben ez sikerül is, valószínűleg kicsinyke szállítmányokról lesz szó, így az öreg kontinensen egyelőre nem kell áradattól tartaniuk. 2007 azonban változást hozhat, és eldőlhet, ki nyeri a konzolversenyt.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sanyix #75
    Még ezek
    "Hagyd szegényt, akinek GC-je van, örül, ha 4 havonta van valami játék, amit érdemes megvenni rá." ""Én is inkább vennék psp-t és nyomnám rajta a ps1 emut, de valamiért veszik a ds-t mint nyugdíjas a csirkenyakat."
    Egyik hozzászólás se olyan mintha nagyon szeretnéd a nintendo cuccokat...
    Amúgy az x360-nak nincs köze a pc-hez, azt miért útálod?
  • Sanyix #74
    "Nintendo fakocka" "Mint az Eyetoy hülyeségeket (ezt nyúlta le a Wiiiccccel a nintendo - lopáááááás" most ezeket találtam.
  • csomi #73
    Pedig igy van. Termeszetesen normal PAL felbontasban.
  • Zsoltika 007 #72
    De ezzel nincs is semmi baj. Egy bejáratott sikeres brand-et hülyék lennének eldobni.
  • carville #71
    5 év múlva is iPodnak fogják hívni az Apple mp3 lejátszóit. És nem, nem csak azokat amik most a piacon vannak, hanem azokat is amik ez alatt az öt évben megfognak jelenni. Szóval erről ennyit.
  • Zsoltika 007 #70
    "Az a durva, hogy szerintem meg grafikaban is hozza, sot nehol meg szebbnek is hat mint az uj xbox360-as MotoGP. El voltam hulve, hatalmas jatek."

    Azért hogy hozná az pöppet erős de valóban meseszép a graf.
  • csomi #69
    Remelhetoleg a feknyomot sem felejtik mar vegre el. :)
  • Super DANTE #68
    Igen, közelebb van a szimulátorhoz, de még mindig van rajta mit fejleszteni, ezt még Kazunori is mondta, hogy az új GT játékokban még jobb fizikát szeretne látni.
  • Morden23 #67
    Dzson, azt nem úgy kell értelmezni, hogy 5 év alatt jól megmutatják az Apple-nak, hogy le tudják nyomni az 5 éves termékeiket. Ezt te sem gondolod komolyan...
  • Dzson #66
    Miért is utállom a nintendo konzolokat? Nektek az is kritika meg gyűlölködés lenne, ha leírnám, hogy nem tetszik a színe az adott konzolnak.