Hunter

Nem sikerül megfejteni a "Rejtélyes követ"

Nemrég sztoriztunk egy különös eszközről, az Antikythera-mechanizmusról. Most egy újabb rejtélyes tárgy kerül terítékre, melynek eredetéről több mint száz éve töprengenek a hivatásos régészek.

A történet szerint 1872-ben New England középső részén, a Winnipesaukee-tó partján egy kerítés ásásakor agyaghalmot fordított ki az ásó, melyben egy sötét, tojás alakú követ találtak beágyazódva. A kőbe különböző mintákat véstek, többek közt egy arcot, egy indián kunyhót, kukoricacsövet és csillagszerű mintákat. Mivel hasonló tárgy mind a mai napig nem került elő, ezért nem igazán tudnak választ adni arra, hogy ki és milyen céllal készíthette a tojásdad művet, és főként hogyan sikerült megalkotnia, az amúgy egészen szabályos formákat.

A 10 centis kő egyik oldalán fordított nyilak, egy hold, néhány pötty és egy spirál látható, a másikon a kukorica és egy kör, melyben három alakzatot véstek, az egyik egy szarvas lábára emlékeztet. A nagy múltú American Naturalist a felfedezéskor úgy vélekedett, hogy a kő két indián törzs között megkötött egyezségnek állíthatott emléket, mások szerint viszont eszkimó, de akár kelta eredete is lehet, bár a jellegzetes indián sátor elég meghatározó motívum.

A Mystery stone, azaz rejtélyes kő névre elkeresztelt tárgy furcsasága, hogy két végébe két különböző méretű lyukat fúrtak. A lyukak fúrása meglepően egyenletes és egyenes, nem keskenyedik el, az alsó furatban látható karcolások arra utalnak, hogy egy fémrúdon helyezkedhetett el, melyről többször is eltávolították. A szakértők szerint a lyukat később, a 19. vagy a 20. században fúrhatták a kőbe, mivel ez messze meghaladja a történelem előtti Amerika őslakósainak képességeit.

A kő egyébként egy kvarcit, egy homokkő származék, ami nem jellemző a megtalálási hely, New Hampshire geológiájára, bár nem zárható ki, hogy egykor ott készítették.

A kő eredetének vizsgálatát nagyban megnehezítik felfedezésének homályos körülményei. A kő a kerítésen dolgozó munkásokat felbérelő üzletember, Seneca Ladd tulajdonába került. Ladd 1892-es halála után lányai örökölték a fura tojásszerű képződményt, amit végül 1917-ben a helyi történészeti társaságnak adományoztak. A tárgyat végül a New Hampshire-i Történeti Múzeumban állították ki. Ladd kedvelte a természettudományokat, jelentős magángyűjteménnyel is rendelkezett, azonban nem fordított különösebb figyelmet a "feltárás" környezetére. Nem tudni, milyen mélyen feküdhetett, volt-e valami egyéb körülötte, avagy milyen messze helyezkedett el a tótól, hogy csak néhány tényezőt soroljunk fel.

Egyedisége miatt nehéz mind időben, mind társadalmilag elhelyezni. Jelenleg a kőnek otthont adó múzeumot működtető társaság a kőre vésett jelekhez és motívumokhoz hasonlók után kutat, ám ez rendkívül időigényes feladat, munkájukat eddig nem sok siker övezte.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • feketeribizli #63
    A lyukról az jut eszembe, hogy a jogar alján is van és az teremtő forrást jelképez, talán egy ősi jogar feje lenne az s nem egy tojás.
  • Tiberius B #62
    hmmm érdekes eszmecsere alakult itt ki, szerintem a nyelvet tényleg nem kellene elszennyezni
    Mi van a csupakabrával?
  • Szaszka24 #61
    Mehíkóban találták vagy lőtték pár éve. Farkasnál nagyobb testű, emlős féle, és rájárt a közeli nyájakra. Beszállították valamelyik helyi kutató központba, hogy majd jól fölnyiszálják, aztán semmi.
  • petko000 #60
    a csupakabrára (vagy mi a franc) gondolsz?
  • petko000 #59
    talán egy olyan ember csinálhatta, akinek rengeteg ideje volt, éveken keresztül csak csiszolgatta míg tökéletes nem lett... :)
  • Szaszka24 #58
    Dehogy haragszom értem én a viccet. Hol is laksz? :D Nekem már az is elég ha valaki érthetően elmondja mi van azzal a r..dt kecskeszívóval. Felboncolták már? :)
  • Epikurosz #57
    Ezs mind sép és lyó, de ha ijenekre pazsarolom az időmet, akko mikó fedezem fel a térugrós időgípet?? Most akkó düntsétek el, hogy mi kén nektek: szípen beszílő embör, vagy Dr. Brown, aki úgy jár ki-s-be múlt és jövő közepett, mint más emberfia a Keleti pu. kapuján. :-))

    (Azér' ne haragudj meg, csak vicceltem :).
  • Szaszka24 #56
    Epikurosz itt egy cím a beszéd oktatás témaköréhez ezenkívül ajánlom minden cikkírónak http://lantose.freeweb.hu/6.htm

    Még mindig semmi hír a kecskeszívóról? Az pedig nagyon érdekelne.
  • gyozo #55
    Mi van ha valakinek kedve szottyant annak idején egy tojás alakú követ csiszolni és kifaragni csak úgy?
    Miért?
    Mert éppen nem volt semmi dolga.
    Vagy az ér rá ma túlzottan, aki azon gondolkozik, hogy miért készített valaki ilyet annak idején?
  • Epikurosz #54
    Neked elméletileg igazad van, csak ugye az a makacs gyakorlat, amelyen megbuknak a szép álmok. ;-)