Gyurkity Péter

A Wii lehet a konzolverseny győztese

Elemzői vélemények szerint a Nintendo olcsó, ám szórakoztató újdonsága növelheti leggyorsabban rajongói táborát és a három rivális közül a Sony kockáztatja leginkább befolyását drágább ajánlatával.

Az ABI Research elemzésében a három következő generációs konzol esélyeit vette számba. Jól tudjuk, hogy közülük csak kettő helyez nagy hangsúlyt a grafikára, míg a Nintendo üdvöskéje inkább az élményre, a szórakozásra koncentrál, ami a gyártó szerint nem feltétlenül követel meg pompázatos kinézetet. A kutatócég szerint a számítása bejöhet, és vetélytársaikkal szemben gyorsan növelhetik befolyásukat.

A legfontosabb tényező természetesen az ár, hiszen a fanatikus konzolosok mellett a hétköznapi játékosokra és az újonnan csatlakozókra számítanak. Az elmúlt hetekben többször elhangzott, hogy a Nintendo az élménnyel, a valóban szórakoztató játékok sokaságával szeretné elbűvölni az érdeklődőket, amihez szorosan kapcsolódik az újszerű vezérlő herkentyű. Bár ezt a hullámot a Sony is igyekszik meglovagolni a PS3 újratervezett kontrollerével, az elemzői cég szerint a magasabb, 600 dolláros ár elriaszthatja a vásárlók egy részét, különösen azokat, akik HDTV készülék vásárlásán törik a fejüket.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képekre a nagyobb változathoz

Véleményük szerint a Wii jöhet ki nyertesen az új vásárlók elhódításáért folytatott versenyből, miközben a Sony kockáztatja jelenlegi előnyős pozícióját. A PS3 esetében ugyanis nagy hangsúlyt fektetnek a beépített Blu-ray lejátszóra, ám könnyen előfordulhat - legalábbis az ABI szerint -, hogy ez önmagában még nem győzheti meg a vásárlás előtt állókat. Ráadásul a Nintendo most nagyobb támogatottságnak örvend a kiadók körében, mint a GameCube bemutatkozása idején, vagyis nagyobb, biztosabb háttérre támaszkodhat.

Az már más kérdés, hogy a PS3-nak nyilvánvalóan nem a Wii-től kell féltenie pozícióját, hiszen a kettő nagyon jól megfér egymás mellett, mint ahogy az igazi rivális, a Xbox 360 mellett is van hely a Nintendo fejlesztésének. Talán épp ezt igyekszik meglovagolni a gyártó - az előjelek kedvezőek, nemsokára kiderül, sikerült-e megvalósítani az elképzelést.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • GABOR16 #62
    Ez igazán igéretesnek tűnik , nekem tetszik .
  • drizzt1666 #61
    Jaja, Super smash brother brawl with solid snake :D
  • Zenty #60
    "És egyáltalán mikor lesz MGS4"

    http://www.smashbros.com/en/movie/index.html

    :DDDDDD
  • Zenty #59
    "GC valamiért nem volt anyagilag bukta"
    Mert az elejétől kezdve nem volt veszteséges a hardvere föleg ez mentette meg :)
    Ha minden igaz a wii se lesz nála veszteség?
    MS meg a sok fejlesztő lefizetésekel kicsit tul költekezett :D
  • Zenty #58
    Minden hardver eladástol függ az elején! És a wii esetében meg pláne ez fontos..

    Ha az újdonsága miatt sokan fogják venni az elején hirtelen elmulik minden előitélet más fejlesztöknél vajon miért?
    Launch gamek meg elég jonak mondhatóak ,de lesznek multiplatformok mint pl call of duty 3, késöbb szerintem splinter is jön rá ,ami gc-én is multi megjelent az tuti itt is lesz továbra is.
    De itt nem arra törekednek ,hogy mindent átportoljanak mint az x-nél ,hanem egyedi kontroller gamek legyenek és ennyi!De ha sikeres lesz akkor tuti jön a sok portolás is ,föleg az olcso devkit miatt nem egy nagy vasziszdasz az egész port.
  • Inquisitor #57
    Nagyobb szoftvertámogatása van, ezért nem biztos.
    Az XBOX-ból meg alíg adtak el többet, mint GC-ből. Igaz szoftverekből ment rendesen, ezzel együtt is mínúsz 4 milliárd körül "hozott" az MS-nek, míg a GC valamiért nem volt anyagilag bukta.
  • Inquisitor #56
    Valamit állatira benéztél, azért mert lesz pár játék ami kihasználja a Controllert, senki se mondta, hogy azokat ne lehetne a "hagyományos" módon irányítani, de legalább a többségüket biztos. A Controlleren ott figyel a hagyományos analóg/digipad irányítás, meg a virtual Consol miatt van hagyományos controllere is. Másrészt meg állítható az érzékenysége is.
  • Ma2ska #55
    Ez pont akkora szeletet fog kihasitani a konzolpiac tortájából mint a gamecube. Vagy még kisebbet.
  • Dzson #54
    Giliszta mama: kisfiam, edd meg a föld levest meg a föld főzeléket, vagy nem kapsz a föld süliből!

    Ez van a wiiinél is. A kontroller behatárolja a játékok milyenségét, és ha nem akarják, hogy egy év alatt a múzeumba kerüljön a konzoljuk, akkor havi szinten kell kihozni olyan gamékat, amiket megvesznek az emberek vagy vesznek miatta wiii-t (de mint tudjuk, konzol fronton csak a hw fogyása szart sem ér, a szoftver a lényeg). Ha meg havonta jönnek ki a gamék, akkor 1-2 év és megint mariotenis VII meg mariogolf IX lesz a polcokon, mivel elfogy a lehetőség. Átiratok meg nem lesznek a másik gépekről, mivel a wii hw-ja gyenge, és nem fogják olyan számban eladni, hogy időt fecséreljenek a gamék lebutítására a cégek.
  • adam first #53
    Eddig csak is Wii-n gondolkoztam hogy majd azt veszek mario,zelda,red steel mellet nem is lenne rossz döntés.Csak hogy bele gondoltam jobban kell ez nekem egy fáradt nap után hazaugrok és akkor még ugráljak is a gép előtt.És egyáltalán mikor lesz Gta4,Dmc4,Gt5,Mgs4 nintendora?soha.Na én csak is ebből indultam ki kell ez nekem?a válaszom nem,inkább egy ps3,megveszem de akkor legalább 10 évig ne kelljen vennem másik konzolt,nekem megér annyit hogy akár már a megjelenés napján megvegyem és használjam jó sok évig a ps3-at.Persze kinek mi tetszik?a nintendo okosan döntöt,figyeljétek meg a ds sikere előbb vagy utóbb de meg lesz lovagolva a Wii-vel.