SG.hu·

Jönnek az energiatakarékos szuperszámítógépek

Eddig a szuperszámítógépeknél a minél nagyobb teljesítmény elérése volt a fő szempont. Azonban változnak az idők, egyre több számítógépgyártó cég gondolja úgy, hogy más területekre, így például a környezetvédelemre is figyelni kell.

A szuperszámítógépek szó hallatán többnyire mindenkinek a több tízezer milliárd másodpercenkénti művelet elvégzésére képes monstrumok ugranak be. Kevés szó esik viszont ezeknek a berendezéseknek a fogyasztásáról vagy a hűtéséről. Ezután azonban már az is szempont lesz, hogy mennyi áramot fogyaszt egy ilyen monstrum. Az ötlet támogatására megalakult egy új konzorcium, amelyben a résztvevő vállalatok célja az, hogy minél jobban csökkentsék a nagy teljesítményű számítógépek energiaigényét. Az elképzelést a kezdetektől a támogatásáról biztosította két amerikai környezetvédelmi hatóság is.

A szakemberek szerint a legnagyobb problémát évek óta a számítógépközpontok és a szuperszámítógépek által közvetlenül kibocsátott nagy mennyiségű hő jelenti és szintén nagy gondot jelent ezeknek a készülékeknek a nagy áramfogyasztása is. A leggyakrabban az jellemző, hogy a készülékek tárolására szolgáló helyiségeket hűtő klímaberendezéseknek ugyanannyi vagy akár még több energiára van szükségük, mint az általuk hűtött számítógépeknek a működéshez. Gyakran azonban a jelenleg kapható legnagyobb klímaberendezések teljesítménye sem bizonyul elegendőnek. A Müncheni Műszaki Egyetem számítástechnikai központjában például még kiegészítő vízhűtést is alkalmaznak, mert a léghűtés egymagában nem lenne elegendő.

Az új konzorciumot megalapító AMD, Hewlett-Packard, IBM és Sun Microsystems azt szeretné elérni, hogy a The Green Grid program keretében minél egyszerűbb, hatékonyabb és energiatakarékosabb szuperszámítógépeket fejlesszenek ki, amelyeknek persze a teljesítménye sem marad el a kívánatostól. A cél a fejlesztések koordinálása, a hasonló projektek összefogása, hogy a tapasztalatokat közösen használhassák fel. A programot hivatalosan is támogatja az Egyesült Államok két legnagyobb környezetvédelmi hivatala, a Environmental Protection Agency (EPA) és az Alliance to Save Energy.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Andris2006. 04. 21.. 18:04||#6
Na hát itt se a környezetvédelem meg a kis fogyasztás a szempont. Inkább az a gondjuk, hogy nem tudnak sokkal nagyobb teljesítményû szuperszámítógépet csinálni mert nem bírják hûteni. Nameg az üzemeltetési költségek is drágák gondolom.

Igazából ez a hír csak annyi, hogy a desktop számítógépeknél bekövetkezett hûtési/fogyasztási probléma a szuperszámítógépeknél is jelen van.
© startmenu2006. 04. 21.. 10:01||#5
Jaja. Nekem is egy p3-450 ketyeg egy rivaTNT-vel. Na ebben se kéne 3 venti azért... Sztem passzívval kéne a tápot, a procit, a rivát meg 1xûen kikapcsoltam a hûtést, mivel nem játszok, nem kell rá venti...
© startmenu2006. 04. 21.. 09:59||#4
Széééép.
© AgentKis2006. 04. 21.. 09:04||#3
Ja és az említett HP Vectra 90!!! wattos táppal volt ellátva...
© AgentKis2006. 04. 21.. 09:03||#2
Támogatom az 5letet, kíváncsi vagyok mikor jön el újra a passzív hûtéses PC processzorok ideje... Utoljára PII-bõl láttam ilyesmit, bár ott is egy légcsatornában volt a táppal így annak ventilátora hûtötte (HP Vectra). Nekem bizony elég lenne a kisfogyasztású mobil procik teljesítménye is (5-10W), fõleg egy netezõs, letöltõs, állandó üzemû gép esetén. De ezt jelenleg csak barkácsolás és drága alkatrészek beszerzése esetén érhetném el. Így viszont maradnak az energia zabáló dögök, amik a villanyszámlám felét hozzák.
© Oldern the 1st2006. 04. 20.. 18:52||#1
Nagyon helyes, legalább az informatikában -ha más miatt nem is , a takarékosság miatt- gondolnak a fogyasztásra is.