Gyurkity Péter

IDF: jön az Intel Core architektúra

A processzorgyártó saját rendezvényén megismételte új architektúrája előnyeit: nagyobb teljesítmény alacsonyabb fogyasztás mellett, a mobil megoldásoktól az asztali számítógépeken át a szerverekig.

Az Intel közleményben ismertette a Core névre keresztelt architektúra újdonságait és és legfőbb előnyeit. Emlékeztetőül: a vállalat az AMD-hez hasonlóan három maggal készül, a mobil, az asztali megoldások, illetve a szerverek területén. A három új fejlesztése sorrendben a Merom, a Conroe és a Woodcrest, amelyek mindegyik 65 nanométeres gyártástechnológiával készül és ikermagos felépítésen alapul. A gyártó szerint ezek a processzorok jelentős előrelépést jelentenek, és a Pentium 1993-as bemutatkozása óta első ízben növelik a teljesítményt a fogyasztás szinten tartásával.


Justin Ratner, az Intel technológiai igazgatója beszédében a már korábban megismert technikai paramétereket említette. Itt kapott helyet a rövidebb, 14 lépcsős futószalag, a 65 nanométeres csíkszélesség, a közös másodszintű gyorsítótár, illetve az SSE, SSE2, SSE3 utasítások végrehajtásának felgyorsítása. Állításuk szerint ezek az újdonságok jelentős sebességtöbbletet eredményeznek: a szintén 65 nanométeres, ikermagos Pentium D 950 processzorhoz képest az asztali Conroe 40 százalékkal nagyobb teljesítményt és 40 százalékkal kevesebb fogyasztást jelent majd. A kedvező mutatókat természetesen egyéb területekre is kiterjesztik: a szerverekbe szánt Woodcrest harmadik negyedévi bemutatkozását követően érkezik egy 2,33 GHz-en futó példány, amely 40 wattal is beéri majd.

Mi több, s szervereknél még ennél is nagyobb előnyöket remélnek: a 2,8 GHz-es, 2x2 MB gyorsítótárral ellátott Xeonnal összehasonlítva a Woodcrest 80 százalékkal gyorsabban fut majd, 35 százakkal szerényebb étvágy mellett. Ezek szép eredmények, de rá is fér az erősítés a cégre, hiszen riválisuk ezen a területen jelenleg előnyben van jól teljesítő Opteronjai révén. Ezt legutóbbi jelentésében az Intel is elismerte, de a bejelentés hatására a szakértők úgy vélik, a különbség csökkenni fog az elkövetkezendő hat hónapban.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képekre a nagyobb változathoz

Ami az új processzorok megjelenését illeti, a jelenlegi információk alapján a Conroe és a Woodcrest a harmadik negyedévben, míg a mobil Merom valamikor az év végén debütál. Jövőre pedig jönnek a négymagos változatok (Kentsfield és Clovertown), amelyek felteszik a koronát az újításokra. Ratner tagadta, hogy egy évre rá, vagyis 2008-ban újra megdupláznák a processzormagok számát, vagyis a nyolcmagos példányok valamivel később érkeznek majd.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • dez #46
    Jut eszembe, én már többször emlegettem itt is, hogy valami gáz van egyes programokkal (pl. bizonyos enkóderek, amiket tesztekben is szívesen használnak), indokolatlanul lassabbak AMD-n... Sőt, azt is leírtam, hogy szerintem azok a programok nem feature-setre kérdeznek, hanem gyártótól teszik függővé, hogy használnak-e SSE1-2-3-at, vagy sem. De akkor nem ők, hanem a csaló Intel fordítója csinálja ezt... (Pontosabban a program írói nem kerülik meg ezt, hanem úgy hagyják, ahogy van.)
  • dez #45
    Durva... Meg az is, hogy eddig nem lehetett hallani róla.
  • BiroAndras #44
    "Mondjuk nekem volt AMD-m is egészen pontosan 2 db Opteron meg egy Athlon és érdekes módon mind lefüstölt!"

    Valamit nagyon elbénáztál. Nekem már a 3. AMD van (X2 4200+), és még nem volt gondom velük. A munkahelyemen mag kb. 100db A64 3000+ üzemel gond nélkül. Nem tudok olyanról, akinek élesben elfüstölt volna a procija.
    Egyébként egyszer egy 3000+-t véletlen bekapcsoltam úgy, hogy a hűtő nem volt rajta. Csak pár másodpercet ment, de azért zéró hűtéssel az is épp elég. Nem lett semmi baja, azóta is vígan megy.
  • nenad #43
    http://www.swallowtail.org/naughty-intel.html
  • Fen3gyerek #42
    Intel setup the systems, Intel installed the benchmarks and Intel only let us run what it had installed.

    Vajon miért?
  • Fen3gyerek #41
    by VoodooPC elnök
  • [Jakuza] #40
    Regi teszten 183,4 fps-t mertek FX-57-el 6800GT-vel, most meg 2 Crossfirebe kotott X1900XT-el kevesebbet mertek az FX-60al azonos felbontason. :P
  • Fen3gyerek #39

    If we go and check out the numbers on Anandtech we’ll see the Unreal Tournament 2004 benchmark showing 160fps on the unknown AMD X2 processor while the Intel Conroe at 2.66GHz came in significantly higher at 191fps.

    Though this isn’t exactly conclusive, if you go back and re-read some old FX-57 reviews on Tom’s Hardware you’ll see a benchmark for the same game set at the same resolution (and the same color depth), the FX-57 running at 2.8GHz scored 183.4fps. The thing is it’s using an Nvidia Geforce 6800 GT which seems to me that there are many variables here when it comes to benchmarking. Perhaps it's somewhere locked in the settings, but I won't know until I sit down and compare our own benchmarks with consistant settings. Note that a single core Athlon 64 4000 achieved a better score in the benchmark run by Tom (160.5fps) than the one provided by Intel (160.4) at IDF. Like I said, I don't view this as conclusive, but it shows that there are variances depending on how the benchmark is setup. Here is a link to Tom’s review.
  • Yoda2005 #38
    Mindkét gyártó tud valamit! Végre észbekapott az Intel! Mondjuk nekem volt AMD-m is egészen pontosan 2 db Opteron meg egy Athlon és érdekes módon mind lefüstölt! Nem tom miért pedig minden lehető legjobbat veszek a gépbe és mégis! Ilyen hűtő olyan hűtő sz*rt se ér! Ha valami el van szurva akkor az el van szurve! Most Intel Pentiumom van egy 3,4es ezzel 1000% ig meg vok elégedve, lehet hogy kib*szottul drága de megérte! Én személy szerint nem tom eldönteni hogy melyik a jobb mindegyiknek vannak erős oldalai és gyenge is! Én Intel párti vagyok! Csak megjegyzésként egy 1900as Athlon (annak idején nagyon nagy szám volt ugy odaverte az én 1,7es CELERONOM hogy majnem magam alá csináltam! Tehát szóval nem akarok fikázni semmit és senkit kinek mi áll közelebb a szívéhez nekem ez jött be! Mondjuk az AMD a 64bites procikkal igencsak magasra tette a mércét de mint ebből a hírből is látszik egy rekord se megdönthetetlen!
  • [Jakuza] #37
    Mostanra ert oda a Photoshopos urge. :P