Gyurkity Péter

A CeBIT-en debütál az Origami

Bár a Microsoft erre a hétre ígérte az újabb információkat, a hivatalos oldal szerint erre a CeBIT nyitónapjáig, vagyis március 9-ig várnunk kell. Néhány újabb részletre így is fény derült.

A hét elején számoltunk be a szoftvercég titokzatos projektjéről, amely sokak szerint egy iPod-gyilkos készüléket takar. Mint kiderült, nem erről van szó, hanem egy olyan megoldásról, amely a vállalat szerint egy ultra-mobil PC-t takar, és hordozható mivoltjához képest a megszokottnál nagyobb kijelzőjével nagy segítség lehet a felhasználóknak. A részletek nagyon lassan érkeztek, ám időközben ismertté vált a bemutatkozás időpontja és néhány újabb információ.

Ezeket az információkat Origami hivatalos oldalán elérhető flash animációból, illetve több, magát megnevezni nem kívánó forrásból szerezhetjük be. A Microsoft ugyanis - bár korábban erre az időpontra ígérte a részletesebb ismertetőt - mindössze egy animációval egészítette ki az oldalt, míg az érdekesebb részletekre egy kiszivárgott videóból derült fény.

Ez utóbbin egy hordozható, vezeték nélküli PC-t láthatunk, amelyen zenét hallgathatunk, játszhatunk, navigálhatunk, vagy akár internetezhetünk. A legegyszerűbb, ha egy hagyományos PC-re gondolunk, amelyet méreténél fogva könnyedén magunkkal vihetünk, ám nemcsak a hagyományos PDA funkciókra, hanem annál jóval többre használható. A Microsoft szóvivője elismerte a felvétel valódiságát, ám rögtön hozzátette, hogy ez egy több, mint egy évvel ezelőtti videó, amely mindössze a koncepció bemutatására készült.

A hivatalos oldalon megerősítik, hogy egy Windows XP-t futtató mobil PC-ről van szó, tehát a korábbi értesülésnek megfelelően nem várnak a Vista megjelenéséig. A szoftveróriás időközben leszögezte, hogy ez nem az Xbox hordozható változata lesz, és valamivel kisebb teljesítményt képvisel a hagyományos asztali számítógépekhez képest. A jelenlegi becslések 500 és 1000 dollár, vagyis 100-200 ezer forint közé teszik a várható árat, amelyek közül az első képviseli a majdani célt, amely a készülékek elterjedése esetén válhat valóra.

A vállalat részéről újabb információkra csak a jövő héten esedékes CeBIT kiállításon számíthatunk. Természetesen azonban nem a Microsoft az egyetlen cég, amely egy ilyen eszköz piacra dobásával kacérkodik. Az Intel UMPC néven szintén dolgozik saját megoldásán - a kezdőbetűk itt is egy ultra-mobil PC-re vonatkoznak, tehát mindkét cég a hordozhatóságra, a kényelemre helyezi a hangsúlyt.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sly06 #34
    Origami
    Itt egy kis bemutató az új cuccról.Berkes Ottó prezentálásával :)
  • dez #33
    Szerintem ezt az egészet te is és a MS is félreértelmezi.
  • BlackRose #32
    "pl: "nincs élet növekedés nélkül"
    Dehogy nincs, az ember 25 éves kora után már nem igazán növekszik, az élete felét meg kifelyezetten úgy éli le hogy egyáltalán inkább szépen veszíti a képességeit."

    Ami pedig TabletPC-t illeti, elég sokat eladnak belőlle, csak éppen nem azokon a szegényebb piacokon, ugyanis errefelé megszámolhatod a valamire való notebookokat is mert olyan sincs éppen sok embernek, a 600-700 EUR, Gericom-okat meg "garbagetronics"-okat nem számítanám komoly sikernek. Különben az USA-ban és ázsiában (főleg Japánban és Kóreában - ezért is a Acer vagy a Toshiba vezetp ezen a piacon, de a Fujitsu-Siemens is komolyan felzárkózott) elég szép számban lehet látni, persze messze attól, hogy massztermék lenne, de jó ha van.

    Dehogy nem, csak éppen a növekedés más formában létezik, még maga az ember kezd öregedni és ahogy mondod lassan veszíteni egynéhány képességét, egyídőben más képességekre tesz szert, csak ez éppen nem fizikai növekedés, meg persze nem szabad elfelejteni, hogy az élet nem szigetelt dolog, vagyis a növekedés egyik formája az utódok nevelése, amely az életnek igen is szerves részét képezik, csak komolyabban el kell gondolkodni a lényegen.
  • BlackRose #31
    "pl: "nincs élet növekedés nélkül"
    Dehogy nincs, az ember 25 éves kora után már nem igazán növekszik, az élete felét meg kifelyezetten úgy éli le hogy egyáltalán inkább szépen veszíti a képességeit."

    Dehogy nem, csak éppen a növekedés más formában létezik, még maga az ember kezd öregedni és ahogy mondod lassan veszíteni egynéhány képességét, egyídőben más képességekre tesz szert, csak ez éppen nem fizikai növekedés, meg persze nem szabad elfelejteni, hogy az élet nem szigetelt dolog, vagyis a növekedés egyik formája az utódok nevelése, amely az életnek igen is szerves részét képezik, csak komolyabban el kell gondolkodni a lényegen.
  • arty #30
    azért, mert a saját sz*rjaikat erőltetik? a memorystick a legrohadtabb huzásuk eddig szvsz :)

    egyáltalán nem aranyos.
  • asysoft #29
    PDA-piacot is a hatalmába kerítette, igaz, ebben erősen közrejátszott a PalmSource gyengélkedése...
  • dez #28
    Inkább talán at Apple-t hozhattad volna még fel. Bár még ők sem akarják kitúrni az összes mp3-player gyártót...
  • jimmy127 #27
    hát szerintem meg undoritó a sony márkahűség a sony már régóta szart gyárt,az ms is de az ms azért megbizhatóbb,ennyi erővel az ms márkahűség is aranyos, de mindegy mit mondunk ugyanolyan undoritó pénzéhes banda az összes,de hát valamiből meg kell élni.
  • NEXUS6 #26
    Hát az bizti, hogy SONY sem tökéletes, de szerintem 10X annyit tett le az asztalra.
    Még egyszer a SONY piacain van választás, a márkahűség, elkötelezettség szerintem inkább aranyos, mint visszataszító.

    Na de az M$ monopolisztikus piacain?????
    "Éljen az M$ mert ez a legjobb!!!!!
    Mert.... Ja, .... nincs is más."

    LOL
  • jimmy127 #25
    kb a sonynál is így van.olyan ez mint a kommonizmus jól montad.