Berta Sándor

Elkészült az első uniós távközlési adattárolási tervezet

A tervek szerint már nem csak a vezetékes, a mobil és az internetes telefonhálózatokon folytatott beszélgetéseket, az SMS-eket, az internetezési szokásokat nyilvántartó naplófájlokat, de a chatbeszélgetéseket, az FTP és a fájlcserélési rendszerek információit is nyilvántartanák.

Minden eddigi elképzelést felülmúl az Európai Bizottság által elkészített és beterjeszett első hivatalos telekommunikációs adattárolási javaslat. Az indítványt Franco Frattini illetékes EU-biztos ismertette. Kiderült, hogy továbbra sincs egyetértés abban a kérdésben az Európai Bizottság (EB) és az Európai Tanács (ET) között, miszerint mennyi ideig is tárolják az adatokat. Az EB szerint elegendő lenne csak egyetlen évig megőrizni minden információt, míg az ET négy éven át őrizné az információkat. Utóbbi elképzelést támogatja az Európai Unió soros elnöki tisztét betöltő Nagy-Britannia is.

Független elemzők szerint egyre erősődik a küzdelem, az Európai Tanács ugyanis legszívesebben kizárná a döntéshozó folyamatból az Európai Parlamentet. Ez csak abban az esetben lenne törvényesen lehetséges, ha az ET minden tagja egyhangúlag támogatná az indítványt. Szerencsére azonban erről szó sincs, sőt!

Németország, Csehország, Finnország és Ausztria európai tanácsi képviselői azonnal mereven elutasították az előterjesztést. Ezzel szemben a dán, a svéd, az észt, a litván és a belga ET-képviselők a legszigorúbb, mindenre (vezetékes, mobil és VoIP-beszélgetések, SMS, chat, FTP, P2P, e-mail, internet) kiterjedő adattárolást tartanának szükségesnek.

Az első komoly vitára idén októberben, az európai uniós belügy- és igazságügyi miniszterek soros tanácskozásán kerülhet majd sor. Addig is megkezdődött az elképzelést pártolók által az azt ellenző országok képviselőinek "puhítása". Az Európai Bizottság például már kész lenne különböző engedményeket tenni, ezek egyike az, hogy a távközlési és az internetszolgáltatóknak költségtérítést adnának a leendő plusz feladatok miatt.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Caro #21
    Az RSA egy matematikai formula, amiről bebizonyították, hogy feltörhetetlen.
    Persze lehet próbálgatni a kulcsokat, de azért az "kicsit" sok időbe kerül, főleg nagy titkosítások esetén, még komplex szuperszámítógép-parkokkal is.
    A 3. kulcs(helyesebben inkább 0.) pedig kb 1.5 másodpercig létezik a gép memóriájában, máshol nem.
  • uniu #20
    Ez bizony igy van. Bar a PGP-nel azt probaltak elerni(USA), hogy ne jusson ki az orszagukbol. De rossznyelvek szerint bizonyos verzioitol van benne valami backdoor, nemzetbiztonsagi esetre. Sott vannak specialis szgepek erre a feltoresre, specko procikkal, Deepcrack neven ha minden igaz.
    caro: ennek mi ertelme volt:"Az RSA feltörhetetlen. Legfeljebb bruteforce-al lehet feltörni." ? Most akko feltorhetetlen, vagy sem ?:)
  • IoIa #19
    Minden állam csak olyan titkosítási módszereket engedélyez nemzetbiztonsági okok miatt, amit meg tud fejteni szükség esetén. Az RSA engedélyezett...
  • IoIa #18
    Minden, ami elkódolt, az egyből gyanús. Sokkal egyszerúbb más módszereket használni :))
  • IoIa #17
    Tényleg azt hiszed? Belegondoltál már abba, hogy esetleg 3 kulcs van, de csak kettő van hangoztatva?
  • Caro #16
    Az RSA feltörhetetlen. Legfeljebb bruteforce-al lehet feltörni. Vagy ha megszerzik a kulcsaikat.(de ha normális operációs rendszert használnak, akkor nem fogják. A normális itt kizárja a zárt forráskódú termékeket.)
    A bitek számát pedig szépen lehet növelni, a feltörhetetlenségig.
  • uniu #15
    hmm.. es kiknek a penzebol ? es kiknek a penzebol tartja fent a rendszer magat ? Fizessek azert, hogy megfigyeljenek es b@szogathassanak barmiert, ha kedvuk van ?
  • Lame #14
    Mar az felhaborito, hogy mindenkirol eltarjok az adatokat. (Most mindenki gyanusitott, vagy mi van?)
    Ezek meg azon vitatkoznak, hogy 1 vagy 4 ev. Mi meg majd tokre orulhetunk, ha csak 1 ev lesz. Hurra!
  • IoIa #13
    Annak a módszernek rengeteg buktatója van. A legegyszerűbb módszer, ha csinálnak egy weblapot valami ártalmatlan tartalommal (pl. blog), és a szöveget úgy írják meg, hogy abból egy előre egyeztetett megfeleltetési rendszer szerint az igazi tartalma kiolvasható legyen. A lényeg: olyan helyen kell csinálni, ahol sokan vannak. El lehet tűnni a sok semmitmondó zagyvalék között. És persze gyakran kell oldalt váltani.

    Sokan azt hiszik, hogy egy információ csak akkor lehet rejtett, ha azt kétkulcsos/sokbites módszerrel siffrírozzák. Holott nem itt van a lényeg, hanem a módszerben.
    A másik lényeges elem, ha mégis elkódolva akar valaki küldeni valamit: iszonyú sok hamis zagyvalékot kell legyártani és elküldeni, mert az mind csökkenti a kódfejtők kapacitását.
  • IoIa #12
    Ez az egész ellenőrizősdi tiszta 1984.