Gyurkity Péter
Ismét csúszik az újrahasznosításról szóló uniós törvény
Az Európai Bizottság figyelmeztetése ellenére a brit kormányzat egy éven belül nem tervezi a szabályozás ratifikálását, így a gyártók felelősségét kiterjesztő egységes jogszabály tovább csúszik.
A múlt hónapban beszámoltunk arról, hogy az Európai Bizottság határozott jogi ellenlépésekkel fenyegette meg Nagy-Britanniát és másik hat EU-tagországot, amiért elhanyagolják az újrahasznosítást. A hét renitens tagország - Nagy-Britannia, Franciaország, Olaszország, Észtország, Finnország, Görögország, Málta, valamint Lengyelország - fő bűne, hogy a mai napig nem alkalmazták az Európai Unió fő direktíváját az elektronikus szemét újrahasznosításával kapcsolatban. Márpedig erre bőven volt idejük, hiszen a Waste Electrical and Electronic Equipment direktívát az Európai Parlament még 2003 januárjában fogadta el, és az uniós hivatalok már jó ideje sürgetik átvételét és alkalmazását.
A direktíva pontos határidőt állított fel, eszerint 2006. december 6-ig az EU tagországoknak - mind a 25-nek - el kell érniük a lakosonként évente begyűjtendő átlagosan 4 kg elektronikai hulladék-mennyiséget. Meglehetősen kevés idő áll tehát rendelkezésre, és rengeteg a teendő. Jelenleg ugyan az európai teljes szemétmennyiségnek (évente 2 milliárd tonna) mindössze 4%-a elektronikai termékből adódó hulladék, azonban ez az arány 2-3-szor nagyobb ütemben növekszik, mint bármely más szeméttípus mennyisége.
Többszöri halasztgatás után most úgy tűnik, hogy az egységes szabályozás bevezetését ismét elhalasztják, mégpedig újra a brit fél ellenkezése miatt. A Kereskedelmi és Ipari Minisztérium ezúttal újabb hat hónapos késedelemről számolt be, mégpedig a szükséges infrastruktúra hiányára hivatkozva. A direktíva eredetileg ebben a hónapban lépett volna életbe, ám a minisztérium márciusban jelezte, hogy erre januárig semmiféleképpen nem kerülhet sor. "A direktíva a környezetet károsító elektronikai hulladék megfelelő és hatékony kezeléséről szól. Igen nehéz megfelelnünk az előírásoknak, de mindenképpen szándékunk, hogy ez minél előbb teljesüljön" - szögezte le Malcolm Wicks, a minisztérium első embere.
Magyarország már korábban haladékot kapott az Európai Uniótól a direktíva életbe léptetésére, mivel a magyar ipari és szolgáltatási szféra felkészültségi foka nem kielégítő. Jelenleg is tart azonban a felzárkózási folyamat: a visegrádi országok zöldminiszterei júniusban a hulladékok újrahasznosítását célzó európai uniós előírásokról, valamint a zöldberuházások közösségi finanszírozásáról tárgyaltak.
A lengyelországi találkozón hazánkat Persányi Miklós miniszter és Haraszthy László helyettes államtitkár képviselte. A környezetvédelmi miniszterek a többi közt a klímaváltozás, az elektronikus hulladékok, a roncsautók, valamint a csomagolási hulladékok aktuális kérdéseit vitatták meg. Kiemelt figyelmet kapott az EU-s alapok felhasználása, valamint a vegyi anyagok használatának engedélyezése és korlátozása is.