Gyurkity Péter

A Toshiba a holografikus adattárolásban látja a jövőt

A HD DVD fő támogatója már a következő generációs szabvány örökösösét is kinézte, és a jelek szerint a vállalat a holografikus adattárolókban, pontosabban az Optware által fejlesztett HVD-lemezekben látja a jövőt.

A Toshiba már jó ideje érdeklődik a nagy áttörést ígérő technológia iránt, amit az is bizonyít, hogy jelen voltak az év elején megtartott első szakmai konferencián, és július elején jelentős befektetésre határozták el magukat. Az Optware oldalán megjelent közlemény szerint a vállalat japán bankokkal és befektetési cégekkel összefogva összesen 14 milliárd dollárral támogatta a vállalatot, és ezzel az Optware egyik legfőbb partnerévé lépett elő.

A cél meglehetősen jól ismert, ugyanis a szakemberek már decemberben három különböző holografikus adattároló kifejlesztésében állapodtak meg: ezek a 200 GB tárolókapacitású Holographic Versatile Disc (HVD), a 100 GB-nyi adat tárolására képes Read-only Holographic Versatile Disc (HVD) és a 30 GB-os Holographic Versatile Card (HVC). Ezenkívül létrehoznak majd egy speciális tárolót/házat a 100 GB-os HVD számára, melynek átmérője 12 cm, vagyis ugyanakkora, mint egy hagyományos CD- vagy DVD-lemez.


A HVD Szövetség megalapításakor azonban már 1 TB-os lemezekről, illetve 1 Gbps-os átviteli sebességet produkáló szabványról beszéltek, amely több mint negyvenszer lenne gyorsabb, mint a jelenleg használt DVD-k. Az ötlet nem új, hiszen a holografikus adattárolás megvalósítása már három évvel ezelőtt is téma volt, ám a megvalósításig - nem beszélve a piacra dobásról - eddig még senki nem jutott el.

A mostani bejelentés - amint arról a The Register beszámolt - viszont már új megvilágításba helyezi a fejlesztést, és azt valószínűsíti, hogy a HVD szabvány a Toshiba égisze alatt készül el. Ez pedig azt jelentené, hogy a Sony és az általa támogatott Blu-ray szabvány rendkívül erős ellenféllel találja magát szemben, igaz, a technológiáról egyelőre a Toshiba is mint a HD DVD utódjáról beszél.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • csorfab #55
    Az biztos, hogy se HD-DVD, se Blu-ray, se HVD lejátszót nem veszek, amíg ki
    a) nem stabilizálódik a piac (értsd minden filmet/játékot/stb. pl HDDVD-n hoznak ki)
    b) nem gyárt valamelyik cég egyesített lejátszót (CD/DVD/HDDVD/Blu-Ray/HVD)

    mert nem fogok 8 különböző lejátszót rakni a gépembe, nem is beszélve a notebookokról...
  • ILLNeo #54
    Joca, szerintem letértél az ösvényről fiam!
  • Tetsuo #49
    Azért van így, mert mi fogyasztók, ilyen xarokra költjük a fizetésünket.
    Új formátum jön? Még örülünk is neki. Persze azért sokan tudják, h már ma piacra dobhatnák a következő utáni formátumot, ami 50 évig jó lenne..
  • Tetsuo #48
    Nem kell unokahúg ahoz, h a szerves réteg átalakuljon..
  • AeroS #47
    Szeretem, h mindig mondják, h ilyen-olyan szupertechnológia lesz meg minden és hogy több száz giga fér majd el rajta stb...
    De mire a DVD-t felváltja egy ilyen újdonság hááát az még jó pár év lesz. (lásd a CD is él még oly sok év után és a DVD szinte csak nemrég lépett színre(relatíve))
  • dez #46
    Nekem is... Úgy tűnik, gyártó/gyártmány függő. A jópár éves Verbatim CD-imnek még semmi baja, egy kevésbé ismert márkából ("BestMedia" haha :) ) az összes tönkrement 2-3 év alatt.
  • dez #45
    Ohh, hát írd ki kettőre, és az egyiket tedd jól el... (DVD esetén sem árt, fontos adat esetén...)
  • Francis80 #44
    Nagy szerencséd volt eddig akkor!
    Nekem is ját igy 3-4 lemezem, CD is és DVD is...
    1szerüen kb 1 év után nem olvasta be semmi (nem karcos, norm. körülmények között volt tárolva, és nem noname).
  • mousee #43
    Én akkor kapnék szívgörcsöt, ha minden adatomat egy ilyene vésném ki, a régi cd-jeimet, dvd-jeimet, meg ilyesmiket, majd jönne a kis unokahugom, és kettétörné a lemezt :PPP

    Én inkább sok kicsi lemezen tárolok, minthogy egyszer elszálljon akármi okból a nagy, és akkor b.szhatok mindent....

    Pl sztem a legideálisabb egy olyan lemez lenne, ami 8 cm átmérővel rendelkezik, és durván 10 giga hejjel, bár ez még odébb van, mert a mostani 8cm-s dvd-k rendelkeznek 1,4 giga kapacitással :P
  • Lenny #42
    Ilyent sem hallottam még, hogy eltűnt az adat róla...