SG.hu·

Elkészült az első szélessávú kommunikációs léghajó

A külsőre leginkább egy felfújt bálnára vagy egy léghajóra emlékeztető szerkezet képes arra, hogy a szélessávú internethozzáférések és a mobil kommunikáció biztosításához szükséges jeleket továbbítson a Föld felszínére.

Az új léghajót az amerikai Sanswire nevű kommunikációs vállalat fejlesztette ki. A pilóta nélküli masinát a fejlesztők Stratellite-nak nevezték el. A tervek szerint a Föld felszínétől számított 21 kilométeres magasságban fog repülni és így képes lesz arra, hogy akár egy egész Kárpát-medencényi területet teljesen lefedjen a nagy sávszélességű internetelérések és a mobiltelefon-hívások szempontjából.

Mint azt Leigh Coleman, a Sanswire anyavállalatának, a Globetel Communications elnöke kijelentette: hiszik, hogy az új léghajó forradalmasítani fogja a világ távközlését. A cégvezető szerint mindez egyben azt is jelenti, hogy a Stratellite-nak köszönhetően egy idő után le lehet majd váltani a kommunikációs műholdakat. Ráadásul ennek a módszernek további előnye, hogy a szakemberek számításai szerint ezerszer kevesebbe kerül, mint a napjainkban használt műholdak és azok Föld körüli pályára állítása, üzemeltetése, karbantartása.


A 80 méter hosszú és 50 méter széles, aerodinamikailag speciálisan tervezett szerkezet egy helyben tartásáról hat, a motorokhoz kapcsolt GPS-vevő gondoskodik. Ezek energiaellátását a burkolaton lévő napelemek biztosítanák, melynek összmérete a sajtóközlemény szerint olyan hatalmas, hogy minimális energiát még éjjel, holdfénynél is termel. A tervek szerint 18 hónap után lenne csak szükség a léghajó karbantartására. Azt ugyanakkor Tim Huff, a Globetel Communications ügyvezető igazgatója is elismerte, hogy még nem tudták éles körülmények között is tesztelni a robotrepülőgép prototípusát, ám reményeik szerint erre már az idén nyáron sor kerülhet.

Amennyiben a repülési és az elektronikai tesztek sikeresek lesznek, akkor a Sanswire már 2006-ban meg akarja kezdeni az első robotrepülőgépek sorozatgyártását. Az ambíciózus tervek szerint a Stratellite-okból akár több százat vagy több ezret is építenek majd. A vállalat ugyan már talált befektetőket, ám tény: a program jövője még így is kérdéses.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© s1lkforrent2005. 04. 15.. 00:27||#8
Há jóember, ezzel a kütyüvel nem bányászni fognak..
© HUmanEmber41st2005. 04. 14.. 15:02||#7
Ezt a kérdést már régebben itt is feszegették.
Talán egyszerûbb lene ezzel a nanocsöves kötéllel rögzíteni???
© pafi2005. 04. 14.. 13:43||#6
lol
© Dömper Ármánd2005. 04. 14.. 10:18||#5
Esetleg beleütközik egyik-másik internetes fórum színvonalába? 😊))
© IMYke2.0.0.02005. 04. 14.. 09:57||#4
És terroristák is... visszatérõ ûrhajók... rakétakísérletek... tornádók... meteroitok...

===============================
.:i2k:. melóból: <#wilting>
© valaé valaé ná2005. 04. 14.. 09:09||#3
Vannak magaslégköri villámok is.
© nenad2005. 04. 14.. 08:44||#2
21 km magassagban? 😊)
© Enkil2005. 04. 14.. 08:29||#1
Ez baromi jól hangzik de mi van ha az idõjárás szélsõséges lesz? <#lookaround>