Gyurkity Péter

Az FBI nevében lép fel egy új emailben terjedő vírus

A Szövetségi Nyomozóiroda közleményben hívta fel a figyelmet egy emailben terjedő új vírusra, amely az FBI figyelmeztetésének álcázza magát, és tudatja a fogadó féllel, hogy a nyomozók figyelemmel kísérik internetes barangolását.

A közlemény szerint a vírus a már megszokott módon igyekszik rávenni a felhasználókat a csatolt állomány megnyitására, így a fertőzést könnyedén elkerülhetjük. Az emailban érkező üzenet azonban meglehetősen arcátlan módon az FBI nevében lép fel, és közli a kiszemelt áldozattal, hogy "illegális weboldalak látogatása" miatt a nyomozóiroda figyelemmel kíséri barangolását a világhálón. A levél ezután arra kéri az olvasót, hogy válaszoljon a csatolt állományban található kérdésekre. Az FBI időközben nyomozást indított, hogy felkutassák a vírus eredeti forrását, és közleményükben leszögezték, hogy a nyomozóiroda soha nem küldene kéretlen üzeneteket a felhasználóknak.

A szervezetet különösen érzékenyen érinti a vírus terjedése, hiszen nemrég hozták nyilvánosságra, hogy a 2001. szeptemberi terrortámadás után azonosított technikai problémákat azóta sem sikerült megnyugtató módon kiküszöbölni, és különösen sok kritika érte az információk megosztásával kapcsolatos eljárást, amely igen nehézkes, és meggátolja a hatékony munkát.

Szakértők szerint a kéretlen üzenetek, illetve a vírusírók körében egyre népszerűbb a "spoofing", amely arra irányul, hogy üzeneteik eredeteként megbízható kormányzati, vagy egyéb közismert forrásokat jelölnek meg, megtévesztve a felhasználók egy részét. A probléma nem újkeletű, de az elmúlt években az adathalászat - phishing - terjedésével újból fokozott figyelmet követel a hatóságoktól és az internetezőktől egyaránt. A bizalmas információkra vadászó adathalászok ugyanis egyre gyakrabban lépnek fel kormányzati hivatalok, vagy pénzügyi intézetek nevében, és ily módon remélik megtéveszteni az internetezőket. Az FBI nevében fellépő vírus újabb jelzés, hogy a csalók minden lehetséges módon megpróbálják elérni céljukat, és egyben újra figyelmeztet arra, hogy kellő védelem hiányában tartózkodjunk az elektronikus üzenetek csatolt állományainak megnyitásától.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • mechorg #6
    Meg különben is: milyen jogi alapja van annak, hogy bármimet is lehallgathatják?
  • mechorg #5
    Jó, tudom hogy nem alaptalan, de nem tudom hogy hogy küszöbölik ki azokat a dolgokat amiket Shep mondott.
  • mechorg #4
    Az a legjobb, mikor a levél egy általad ismert személy nevében jön. Na az proof : ) (Persze ettol még nem fogod megnyitni, csak meglepett mikor az egyik ismerosömnek ilyen jött.)

    Amúgy az egyik magazinban olvastam, hogy volt egy levél, amit kértek továbbküldeni, merthogy mindenféle szervezetek figyelik és fizetnek érte, és valami rákos kislány megmentésére kell a pénz. Nem volt elérheto megbízható személy a közelben, így a házi informatikusukat kérdezték meg hogy lehetséges-e, mire azt mondta, hogy erre csak az olyan naaaaaaagyon naaaagy hatalmú szervezetek képesek, mint az FBI. (Valahogy elmosolyodtam...) (Meg az FBI amúgyis belügy elvileg.) (Meg különben is.)
  • Shep #3
    Nekem is jött ilyen, mondom ezek mekkora marhák, azt hiszik beveszem az új vírusukat, mi alapján kapcsolja össze a freemailos címemet az ipm-el, ami ráadásul dinamikus, ugyan már, korábban keljenek fel, mellesleg kiváncsiságból pandával megnézettem a levelet és úgy kiszűrte, hogy w32 akármi mint a pinty.
  • Tetsuo #2
    Húzzanak haza.
  • Magnetic #1