Franczy

HP-Compaq egyesülés: érvek és ellenérvek

Ahogy arról a múlt héten beszámoltunk, egyre kisebb a valószínűsége annak, hogy a közelmúltban nagy felhajtás közepette bejelentett Hewlett-Packard - Compaq Computer között esedékes házasság létrejön, ugyanis a Hewlett, illetve a Packard családok tagjai a két óriáscég egyesülése ellen vannak. Néhány szakértő azonban arra figyelmeztet, hogy amennyiben nem jön létre a két cég házassága, az jelen pillanatban sokkal nagyobb problémákat okozna mindkét félnek, mintha mégis aláírnák az egyesülést szentesítő szerződéseket.

William R. Hewlett (1913-2001)
Az elmúlt napokban a Hewlett-Packard cég egyik alapítótagjának, William Hewlettnek a családtagjai azt nyilatkozták, hogy egyértelműen az egyesülési ügylet ellen vannak. Walter Hewlett, a Hewlett-Packard igazgatótanácsának a tagja, valamint a William és Flora Hewlett Alapítvány elnöke is kiadott egy nyilatkozatot, melyben határozottan ellenzi a Hewlett-Packard Compaq Computerrel történő egyesülését. Elmondása szerint a Compaq felvásárlásával a Hewlett-Packard számítógéppiaci pozíciója biztosra vehetően romlana, ami mindenképpen a bevétel és a nyereség csökkenését hozná magával. Walter Hewlett ezenkívül azért is támadja az egyesülést, mert szerinte annak következtében a Hewlett-Packard menedzsmentje teljesen megzavarodna, ráadásul az amúgy is rendkívül kedvezőtlen gazdasági helyzet mellett még azzal is számolni kellene a HP-nek, hogy korábbi vásárlói esetlegesen más gyártókhoz pártolnának át.

Carly Fiorina
Amikor Carly Fiorina, a Hewlett-Packard elnök-vezérigazgatója szeptemberben bejelentette a Compaq Computerrel történő egyesülést, még senki sem emelt hangot az ügylet ellen, az azóta eltelt időben azonban egyre több érintett fejtette ki ellenvéleményét, vagyis ellenezte az egyesülés létrejöttét. A Hewlett-Packard menedzsmentjének vezetői, valamint a Szilícium Völgyben dolgozó független szakértők azonban arra figyelmeztetnek, hogy jelen állás szerint mindkét érintett cégnek komoly nehézségeket és veszteségeket okozna az ügylet úgymond visszacsinálása.

Amennyiben az egyesülés nem jön létre, szinte teljesen biztosra vehető, hogy az Carly Fiorina, valamint Michael Capellas, a Compaq Computer elnök-vezérigazgatónak az állásába kerül, valamint várhatóan számos, az egyesülést támogató igazgatótanácsi tag is elvesztené munkahelyét. Szakértők szerint továbbra is 50-50 százalékos esély van arra, hogy a két cég egyesül egymással vagy sem.

Úgy gondolom, hogy Walter Hewlett nem gondolta át, mit mond. Amennyiben nem jön létre az egyesülés, akkor garantálom, hogy én és sok más, hozzám hasonló HP vezető és alkalmazott elhagyja a céget - nyilatkozta egy magát megnevezni nem kívánó igazgatótanácsi tag.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!