Gyurkity Péter

Az angol haditengerészet Windows 2000-et telepít hajóira

A brit fegyveres erők minisztere szerint a Királyi Haditengerészet számára a Windows 2000 operációs rendszer jár a "legkisebb kockázattal" és a megbízhatósággal kapcsolatos problémák "mind jól ismertek a beszállító előtt".

Adam Ingram az alsóházban válaszolt az elhangzott kérdésekre, amelyek kétségbe vonták a döntés helyességét. A miniszter elmondta, hogy a Type 45 osztályú rombolókkal kapcsolatos döntést a szerződéses beszállító, a BAE Systems hozta meg, de a döntést a Védelmi Minisztérium szakemberei is - a Qinetiq és a Defense Science Technology Laboratory (DSTL) szakértőivel közösen - jóváhagyták. A korábban megkötött egyezmény értelmében a jövőben minden olyan hadihajóra Windows kerül, amelyre a BAE szerződést köt.


Az első Type 45 osztályú légtérvédelmi romboló 2007-ben fog hadrendbe állni

A szerződés nagy vitákat váltott ki, és a döntést még a BAE egyes szakemberei is kritizálták, akik közül néhányan Unix rendszerre alapozták volna a vezérlést. A parlamentben feltett kérdésre - amely arra vonatkozott, hogy az új rombolók ügyében indítottak-e a vizsgálatot független szakemberek bevonásával - Ingram nem adott közvetlen és világos választ. Ez természetesen nem elégítette ki a képviselőket, akik arra kérték a minisztert, hogy a várható költségek tekintetében hasonlítsa össze az Unixra, illetve a Windowsra épülő rendszert.

Ingram válaszában hangsúlyozta, hogy az operációs rendszert a szerződéses cég választja ki, és elismerte, hogy a Védelmi Minisztérium nem rendelkezik pontos adatokkal a költségeket illetően. A miniszter igyekezett megnyugtatni a kétkedőket, hogy a megoldás biztonságos, és az elsődleges rendszer meghibásodása esetén a tartalék rendszer teljes mértékben átveszi az irányítást.

A BAE annak idején már belekeveredett egy kínos incidensbe, amelynek során egy eladásra szánt tengeralattjárón nem sokkal a kikötő elhagyása után tűz ütött ki. A Védelmi Minisztérium kifizette a javítás költségeit, és az eladás helyett 2004. október 2-től számítva nyolc évre bérbe adta a hajót a kanadai haditengerészetnek, amely a határidő lejárta után 1 fontért megvásárolhatja azt.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • rolika #56
    - ez most a command&conquer?
    - perszeee!!! nyomjá' nekik atomóóót!!!
  • HUmanEmber41st #55
    ha lesz benne media player is, akkor legalább nem fognak unatkozni...
  • Rafaelo #54
    torpedo süllyed !!!!

    nyertem
  • Raszkolnyikov #53
    "legalabb vlaki valami hasznos ervel magyarazna el hogy miert gondolja igy " ---> tapasztalat emeber tapasztalat
  • Raszkolnyikov #52
    "legalabb vlaki valami hasznos ervel magyarazna el hogy miert gondolja igy " ---> tapasztalat meber tapasztalat
  • Razgon #51
    Nincs gond, amíg a WC-öblítés vezérlésén kívül másra nem használják a Win2000-et.

    Remélem a fegyverrendszerekhez nem lesz köze.
  • Cat #50
    a cég honlapja nagyon lol

    a biztonságosabb világért, közbe mindenhol vadászgépek meg hadihajók vannak rajta - vérkomolyan gondolják


    egyébként itt a romboló honlapja
  • Conflict #49
    Viszont a cikk alapján felmerülhetne a kérdés:

    Mit használtak eddig? 3.1-et? 98-at?

    Bizti, hogy mindent számítógép vezérlésűre kell megcsinálni, és mindezt egy átlagember számára is elérhető op.rendszerre kell építeni?
  • Freddy TNT #48
    Jó viccek Nekem baromira tetszettek Azért kíváncsi leszek majd rá. Bár szerintem nem lesz köze a fegyverzethez, csak mondjuk a navigációhoz.(mondjuk elég kellemetlen,ha összekeveri a földrészeket) De ha mégis,akkor kíváncsi lennék az USB-s Tomahavk rakétára
    Gondoljatok bele, ha mondjuk egy sasser típusú vírus jut fel a gépre? Fél percenként menne a hajó utánna bootolás
  • [HUN]PAStheLoD #47
    lehet simán kamu az egész :P