Kiadó: Interplay
Fejlesztő: Black Isle Studios

Rendszerkövetelmények:
Minimum:700 MHz-es PIII vagy AMD Athlon, 128 MB RAM, 8 MB-os videókártya
Ajánlott: Intel Pentium IV vagy AMD Athlon XP processzor, 128 MB RAM, 16 MB-os GeForce 2 vagy Radeon 8500 szintű videókártya
Hasonló játékok: Icewind Dale, Baldur's Gate
Kategória: szerepjáték

Az Interplay Black Isle Studios részlege az utóbbi 5-6 év legjobb számítógépes szerepjátékait alkotta meg. Olyan termékek tartoznak hozzájuk, mint a Fallout, a Baldur's Gate, a Planescape: Torment vagy az Icewind Dale. Ilyen elődök után valószínűleg a stílus minden rajongója izgatottá vált a Lionheart: Legacy of the Crusader bejelentésekor. Jelen esetben a fejlesztést ténylegesen nem a Black Isle, hanem a Reflexive Entertainment követte el, viszont az alapul szolgáló SPECIAL képesség és harcrendszert ők biztosították. Ez már a Fallout sorozatban bizonyított, talán az egyik legegyszerűbb és legjobban használható szisztéma.

A Lionheartig minden címet a Black Isle vagy a kanadai BioWare készített, a mostani csapat legfeljebb a Star Trek Away Team által lehet ismerős. A korábbi eredmények ugyan nem határozzák meg a várható eredményt, de érdemes megjegyezni, hogy a cég eddig csupán egyszerű, akcióközpontú játékokkal tüntette ki magát.


A játék egy alternatív középkori Európában játszódik, pár száz évvel a keresztesháborúk után. Oroszlánszívű Richárd egy kataklizmát okozott a XII-ik században, egy hasadék jött létre, amin át egy másik világból a mágia és a gonosz akadálytalanul utat törhetett előre. Habár a rés bezárult, elég sok ideig nyitva volt ahhoz, hogy másvilági lények a mi világunkban is tábort verjenek és a misztikus tudományok, az okkultizmus művelői is erőre kaphassanak. A környezet maga ugyan ismerős lehet, de minden kicsit más - az ismert városnevek és szereplők, mint Leonardo Da Vinci, Galilei vagy a templomos lovagok mind jelen vannak, de a varázslatok jelenléte miatt egy teljesen más civilizáció alakult ki. A spanyol inkvízició nagy erőkkel vadászik a varázshasználókra, a Templomos Lovagok fő célja pedig a szent ereklyék védelme. A démonok és a goblinok szintúgy jelen vannak, mint a keresztény dogmák; minden adott a fantázia szabadon engedéséhez, egy remek szerepjátékhoz.


A játékos induláskor négy faj közül választhat; közönséges ember, démonsarj, állati előnyökkel rendelkező Feralkin vagy elemi erőkkel rokon Sylvant. Természetesen vannak előre elkészített harcos, tolvaj és varázsló karakterek is, de mint minden szerepjátéknál, itt is érdemes kihasználni a saját hős készítésének lehetőségét. A játék által használt SPECIAL rendszer egy mozaikszó; a hét fizikai tulajdonság angol nevének kezdőbetűiből adódik (erő, érzékelés, kitartás, karizma, intelligencia, ügyesség és szerencse). Ezeken kívűl egy speciális faji adottság és a képességpontok elosztásával alakíthatjuk ki karakterünket. Ezek alapvetően meghatározzák harci, varázslói vagy tolvajlási érzékünket - egyszóval a játék folyamán követendő játékstílusunkat. Természetesen ezek az értékek később a történetben előrehaladva nővelhetőek, így a behatárolt kasztrendszer mellőzésével a nekünk megfelelőre formálhatjuk hősünket.


A karakterfejlesztés nagy hibája, hogy több karaktertípus egyszerűen nem életképes, nem tud megfelelni a kalandozás során eléállított követelményeknek. Ez főként hosszabb játék után felismerve lesz idegesítő. Anélkül hogy elmesélném a történetet, egy kis bevezetés. A kiindulási pont nem sok választási lehetőséget hagy nekünk, Új Barcelona kapujában állunk, miután megszöktünk a minket üldőzendő megszállottnak tartó inkvizíció karmai közül. Természetesen más csoportok is a halálunkat kivánják, és rajtunk áll a döntés hogy a meghatározó frakciók közül melyikhez csatlakozunk, ami kapásból a megoldandó feladatok skáláját is meghatározza. A Templomos Lovagokhoz verődve a "Jó" ügyének előmozdítása lesz célunk, míg koldusként az alvilági életbe nyerhetünk bepillantást.


A játéktér a már megszokott 2D izometrikus nézőpontú, ami egy szerepjátékhoz tökéletes választás. A labirintusok, a vadon szépen megrajzolt, és külön kiemelném a víz effektjeit. A karakteranimáció közel sem ilyen remek, a mozgás néha bohócszerű, és számos fázis egyszerűen természetellenesen néz ki. Persze ez a játékélményre nem sok hatással van, de 2003-ban ennél szebb megoldás az elvárható.

Mint minden számítógépes szerepjáték esetében, itt is a harcrendszer áll a központban. A harcot leginkább a Diablohoz tudnám hasonlítani, az egérklikkelés gyors csatákat tesz lehetővé, de a bal gomb-ütés, jobb gomb-varázslás gyorsan megunható, és hátránya, hogy az ellenfelek gyorsasága miatt gyakran azon vehetjük észre magunkat, hogy egerünkkel a képernyőt vadul pásztázva akarjuk eltalálni célpontunkat. A csata ugyan szüneteltethető, ilyenkor - nem túl életszerűen - akárhány gyógyítalt vagy egyéb varázstárgyat használhatunk, de nem adhatunk ki támadási vagy mozgási parancsot. Mint ebből is látható, a harc nem valami fényesen megoldott.


Persze pozitívumok is vannak, például feláldozhatjuk a támadás pontosságát a gyorsaság érdekében, és fordítva is, lassan, de halálosan is célozhatunk. A testrészeket (fejet, karokat vagy lábakat) megadva csökken a sebzés, de nő a kritikus ütés lehetősége, ami biztos győzelemhez vezethet. A legyőzőtt ellenfelek után testük felett lebegve vörös vagy kék lelkek maradnak, amiből meggyógyulhatunk vagy regenerálhatjuk varázserőnket táborverés vagy gyógyital nélkül. Ez az egyszerűsítés sajnos később visszaüt, mivel az így szerezhető erőforrás idővel már nem elegendő, és mivel nincs lehetőségünk a városba teleportálva vagy más módszerrel feltöltődni, egyszerűen álldogálhatunk és várhatjuk amíg felgyógyulunk a kaland folytatáshoz.


A játékban előrehaladva útitársakat is felvehetünk, akik ismeretlen helyekre is bejárást biztosíthatnak, de harcban sajnos nem többek egyszerű tölteléknél. Zavaró, hogy közvetlen parancsokat sem adhatunk nekik, csupán vakon követnek minket.

Kincsek nagy mennyiségben vannak szétszórva a játékban, a fegyverek, páncélok és egyéb varázstárgyak többsége véletlenszerűen generált képességgel bír. Ezek növelhetik tulajdonságainkat, képességeinket, sokuk egyéb hatással is bír. Grafika: A felbontás sajnos fix 800x600, ami még nem is lenne baj, ha a kezelőfelület nem töltené be majd egyharmadát, vagy nagyobb játéktér lenne látható. A korlátozott méret miatt a karakter mozgatásánál kényszerítve vagyunk a képernyő folyamatos scrollozására; ugyan lehetőség van hősünk középre rögzítésére, de ez a lecsökkent látótávolság miatt használhatatlan. A hátterek többsége statikus és túl sötét, habár kétségtelenül szép és részletesen kidolgozott. A karakterekről ugyanez nem mondható el, kicsik és összecsapottak, mozgásuk egyszerűen béna. A fényeffektek és a varázslatok ugyan jól néznek ki, de összességében véve a játék a két-három évvel ezelőtti színvonalat képviseli.

Játékmenet: A játék eleje ki is elégíti várakozásainkat, egyértelmű cselekmények, magas szinvonalú, pergő események. Új Barcelona utcáin barangolva megszerezhetjük első tapasztalati pontjainkat, számos mellékküldetés megoldása közben megismerhetjük a fejlesztők által elénk varázsolt összetett világot. De a rácsodálkozás után az izgalmas környezet unalmassá válik; ez ugyan a mai trend, de a Lionheart esetében még bosszantóbb, mivel semmi nem állná akadályát a fantáziadús megoldásoknak.

Új Barcelona elhagyása után a feladatok elveszítik varázsukat, amit csak a történelmi figurák, a világunkban is meglévő események jóleső felismerése pótol némileg. A történetvonal drámaian egyenes, amit csak relatíve kevés mellékküldetés gazdagít. A játék utolsó harmada mintha teljesen össze lenne csapva. A történet csaták sorozatává degradálódik, a sztori kifullad, mintha a fejlesztőknek elfogyott volna az ideje/pénze a megfelelő kidolgozásra.

Multiplayer A játékban négy ember játszhat kooperatív módban. A Gamespy felület egyszerűbbé teszi csapattársak keresését. A játék sajnos ilyenkor teljesen a Diablóérzés visszaadására törekszik, mely egyáltalán nem illik a világhoz, a környezethez.

Hangeffektek: Sajnos a hanghatások sem lógnak ki a sorból. Az ellenfelek nyögnek vagy sikítanak amikor meglátnak, és egy másik hangot használnak kimúláskor. Hősünk maga gyakorlatilag néma, a kardok, nyílvesszők és varázslatok hangja alultervezett. A karakterek beszédhangja jobb az átlagnál, többségük a játék elején történik, a történetben előrehaladva pedig a harci zajok és halálsikolyok dominálnak. Szóval mint már korábban is említettem, az elején tapasztalt minőség később erodálódik.

Zene: A háttérzene kielégítő minőségű, számos tisztességesen megalkotott kompozicíó van benne. Zavaró, hogy több területen semmilyen hang, még háttérzaj sincs, máshol meg az unalmas harcot a folytonosan ismétlödő akkordok teszik még elviselhetetlenebbé.

Mesterséges Intelligencia: Az ellenfelek általában gyorsan rohamoznak, és erősségük miatt sok esetben ajánlott alternatív módozatok, pl. a lopakodás alkalmazása. Az ellenfelek széles skálája vár ledarálásra, és elhelyezésük jól átgondoltan történt. A lőfegyvereket használó egységek előtt fizikai erőt használó csapatok állnak, akik számára az előre megadott útvonalon járörözés sem ismeretlen - az egyszerű előrerohanás nem kifizetődő.

Nehézség: A Lionheart szerencsétlenségére a Fallout stratégiai, gondolkodós és a Diabló pergő megoldásának ötvözetéből egy frusztráló, nem életszerű változat született. A több ellenféllel vívott harcokban kevés esélyünk van, így egyetlen lehetőségünk az óvatos lépkedés míg egy ellenfél meg nem lát minket, és azt csapatáról "leválasztva" egyesével győzni nem tudunk. Idővel ez csak rosszabbodik, mivel az ellenfelek egyre nagyobb csapatokban álldigálnak. A legrosszabb, hogy az általunk belátható terepen kívülről is előfordulhat támadás.

Összegzés: A Lionheart kezdetben egy kiváló játéknak tűnik, és az érzés csak több játékóra után degradálódik. A háttértörténet remek volta egy kiváló terméket eredményezett volna egy kreatív, fantáziadús csapat kezében, ha a minőségi szintet nem befolyásolta volna a marketingszempontok által befolyásolt, sürgető kiadási dátum.